Kihullanak a postán?

És mégis mozog a Föld! – idézte Koidzumi Dzsunicsiró japán kormányfő a tanai miatt egykor az inkvizíció által üldözött Galileit, miután a múlt héten feloszlatta a kétkamarás tokiói törvényhozás képviselőházát. A miniszterelnök az idézettel arra utalt – amellett, hogy önmagát meg nem értett zseninek tüntette fel -, hogy nem érdekli az ellenkezés, ő mindenképpen megpróbálja elérni kormányzása általa legfontosabbnak tartott célját, a világ legnagyobb pénzügyi intézményének számító japán posta privatizációját elindító törvény elfogadtatását. Koidzumi terve szerint a jelenleg állami tulajdonú intézményt 2007-re három részre darabolnák fel. Az egyik utódcég a postai küldemények kézbesítésével, a másik a betétekkel, a harmadik pedig a biztosításokkal foglalkozna – és 2017-ig mindhármat teljes egészében privatizálnák. A döntéstől a tokiói kormány a gazdaság lendületesebbé válását és a politikai élet megtisztulást várja.

Koidzumi Dzsunicsiró. Elszántnak mutatkozik.

BIZALMI SZAVAZÁS. A törvényhozás meghatározó alsóháza, vagyis a miniszterelnököt is megválasztó képviselőház néhány hete szűk többséggel ugyan, de megszavazta a törvényt. A szenátus azonban augusztus 8-án elutasította azt. Méghozzá úgy, hogy az országot 1955 óta lényegében megszakítás nélkül kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) – amelynek amúgy Koidzumi az elnöke – harminc képviselője is a törvény ellen voksolt, illetve tartózkodott. Mivel a felsőházat nem lehet feloszlatni, a miniszterelnök beváltotta korábbi fenyegetését, és alkotmányos jogával élve feloszlatta a képviselőházat (ahol egyébként a szavazáskor ugyancsak volt néhány renitens LDP-s képviselő). A kormányfő tehát most az állampolgárokhoz fordul, hogy a szeptember 11-i előrehozott választásokon közvetlenül nyilvánítsák ki véleményüket a postaprivatizációról. A voksolás tétje persze ennél jóval nagyobb: az lényegében bizalmi szavazás lesz, amelyen eldől, vajon a japán lakosság továbbra is támogatja-e a kormányt.

Sok hűhó ez egy postáért, gondolhatja az ember. Japánban azonban ez a cég – amelyet inkább posta-takarékpénztárnak kellene nevezni – politikai, gazdasági, sőt társadalmi értelemben is az ország egyik legfontosabb intézménye. Képzeljünk el egy bankot, amelynek közel 300 ezer alkalmazottja van, és ami még fontosabb, akkora betét- és biztosításállománnyal rendelkezik, mint Nagy-Britannia másfél évi nemzeti összterméke. Miközben a 7 országos méretű bank mindössze 2600 fiókot tud felmutatni, a posta 25 ezret. Az intézmény a japánok megtakarításának egynegyedét, mintegy 3 ezer milliárd dollárnak megfelelő összeget kezel – ezáltal válhatott a világ legnagyobb pénzügyi szervezetévé -, így különösen nagy a jelentősége annak, hogy a posta működése évtizedek óta rendkívül szorosan összefonódott a politikával. A lényegében zéró kamatozású betétek egy részét a posta ugyanis államkötvénybe fekteti, így finanszírozva a G8 országok közül az egyik legtekintélyesebb összegű japán államadósság tetemes hányadát. A pénz egy másik része pedig értelmetlen – vagy legalábbis nehezen magyarázható – állami beruházásokra, például megépítésük után kihasználatlan autópályákra, vasútvonalakra, hidakra jutott. E projektek egyetlen értelme az volt, hogy növelték a foglalkoztatást, ami kapóra jött azoknak az LDP-s politikusoknak, akik igyekeztek saját, elsősorban vidéki választókörzetük lakóinak a kedvében járni – amellett persze, hogy az adott beruházásból többnyire önmaguknak is jókora szeletet hasítottak ki.

Sok helyütt ráadásul – jobbára szintén vidéken – a posta és a befolyásos személyiségnek számító postamester, aki sokszor apjától örökli a mesterséget, a helyi választópolgárokra is képes hatással lenni. Jó részük így afféle kvázi kampányfőnökként szavazatokat gyűjtött az adott körzetben induló politikusnak, aki aztán az említett beruházásokkal hálálta meg azt. A kör bezárult, látszólag mindenki boldog. A rendszer azonban tele van korrupciógyanús ügyletekkel.

ÉRDEKCSOPORTOK. Nos, a miniszterelnök ezeknek az átláthatatlan viszonyoknak kívánt véget vetni. Az országot 2001 óta kormányzó Koidzumi egyszer és mindenkorra szakítani akar a régi praktikákkal, a gazdaság és a politika összefonódásával, a korrupcióval, a nehezen megmagyarázható, felesleges beruházások finanszírozásával, és olcsóbb államot szeretne. Ennek kivitelezéséhez azonban pártján, az LDP-n belül is szüksége van a reformokra. A gyűjtőpártként működő politikai formáció nyolc – egyes minisztériumokhoz, illetve a gazdaság különböző területeihez kapcsolódó – frakciót foglal magában, amelyek befolyását nem utolsósorban a gazdaságra gyakorolt hatásuk határozza meg. A postarendszerhez kapcsolódó érdekcsoport az egyik legerősebb. Ami pedig a korrupciót illeti, az régóta be van ágyazva a gépezetbe. Igaz, az utóbbi időben új szelek fújnak, ugyanis egyre több homályos ügylet kerül nyilvánosságra. Japánban manapság alig múlik el olyan hét, hogy ne tartóztatnának le egy-egy volt vagy jelenlegi politikust az állami pénzek nem megfelelő kezeléséért, sikkasztásért, korrupcióért.

Részben ilyesfajta korrupciós botrányba bukott bele 1993-ban az LDP is, amikor, még ha csupán kilenc hónapra is, de egyszer már elveszítette a kormányzást. Elemzők szerint a párt 2001-ben ismét bajban lett volna, ha nem jön a sármos reformer, az elvált és gyerekeit egyedül nevelő, hosszúra hagyott, őszes frizurája okán a japán Richard Gere-nek nevezett Koidzumi – aki amúgy korábban a postáért felelős (!) miniszter is volt -, és népszerűségét kihasználva ki nem húzza pártját a slamasztikából. Úgy tűnik azonban, hogy a posztjáról 2006-ban bizonyosan távozó miniszterelnök – aki a szigetországban még így is az utóbbi évtizedek leghosszabb ideig hatalmon levő kormányfője – valóban komolyan gondolja a reformokat, és a politikai problémák rendezésére, illetve a gazdaság fellendítésére a privatizációt látja az egyik elsődleges megoldásnak. Célja elérése érdekében pedig a jelek szerint mindenre képes, még arra is, hogy szétzúzza a pártját. Hogyan? A törvényt leszavazó LDP-s politikusok például csak akkor indulhatnak a választásokon a párt színeiben, ha nyíltan támogatják a posta privatizációját. Ha nem, csak függetlenként próbálkozhatnak. A renitensek máris fontolgatják az LDP-ből való kiválást, és egy új párt megalakítását.

Az már most biztos, hogy a választások előrehozatala életet lehelt a szigetország kicsit egysíkúvá vált politikai rendszerébe. Okada Kacuja, az ellenzéki Japán Demokrata Párt vezetője történelminek nevezte a mostani lehetőséget, és nagy esélyt lát a kormányváltásra. Elemzők és politológusok szerint azért nem ennyire egyszerű a képlet. Mi több, a többségük rámutat, hogy a demokrata párt eddig nem volt képes valódi alternatívaként feltűnni, főleg a belpolitika kulcskérdéseiben. Ami a külügyeket illeti, az ellenzék fő ereje kivonná a japán katonákat Irakból, továbbá beszüntetné a második világháborús bűnösök hamvait is őrző Jaszukuni szentély – Kínát és Dél-Koreát sértő – látogatását.

A választópolgárok számára azonban inkább az a kérdés, vajon szakítsanak-e egy, az országot fél évszázada kormányzó erővel, amely szoros baráti viszonyt ápol Washingtonnal – igaz, Ázsiában továbbra sem sikerült megszerettetnie Japánt. A legutóbbi időszakos választásokon mindenesetre folytatódott az LDP pozícióinak az erodálódása, olyannyira, hogy ma már csak az Új Komeitó párttal koalícióban közösen tudja vezetni az államot. Ez pedig reménnyel szolgálhat a különösen a fiatalabb szavazók körében népszerű Japán Demokrata Párt számára. A Nikkei gazdasági napilap felmérésének eredményei szerint a kormány támogatottsága a képviselőház feloszlatásának hírére közel 5 százalékponttal emelkedett ugyan, de még így is messze elmarad attól a több mint 80 százalékos aránytól, amelyet Koidzumi beiktatásakor mértek.

ESÉLYEK. A lakosság több mint fele egyébként egyetért a privatizációval, és a gazdasági mutatók is Koidzumi mellett szólnak. A tőzsde jól teljesít, a bankszektort a kormányfő elmúlt évekbeli reformjaival sikerült gatyába rázni, és a munkaerő-piaci helyzet is javul. Ha az LDP megtartja a többségét, akkor Koidzumi marad, és a privatizációs törvény másodszorra megkaphatja a zöld jelzést. Az is elképzelhető persze, hogy a kormányzó párton belül szakadás következik be. Akár így alakul, akár a demokrata párt szerez többséget a képviselőházban, a miniszterelnöknek minden bizonnyal távoznia kell pozíciójából. Nem mellékes persze, hogy a választóknak közvetve a világ legnagyobb pénzintézetének sorsáról is dönteniük kell.

Egy biztos: az oroszlánszívűnek is becézett Koidzumi néha diktatórikusnak tűnő miniszterelnöki intézkedései véget vetettek a konszenzusos, korrupcióval teli, a problémákat az asztal alá söprő tradicionális japán politizálásnak, és elképzelhető, hogy egy teljesen új, „nyugatiasabb” fejezetet nyitottak a szigetország életében.