Egy életre a rács mögé került, csak koporsóban hagyhatja el a börtönt. Nagyjából ennyit tudunk civilként az életfogytiglani szabadságvesztésről. Mostanában meg azt halljuk róla, hogy az Európai Unió el akarja töröltetni Magyarországgal a szigorú büntetési formát. Nem normálisak ezek, hogy azt akarják, engedjük szabadon a veszélyes bűnözőket, mert az ő jogaikat többre tartják, mint az áldozatokét – gondoljuk ilyenkor felháborodva. Pedig több okból feleslegesen mérgelődünk: mindjárt kiderül, hogy miért.
Ma kezdi el az Alkotmánybíróság annak a beadványnak tárgyalását, amelyik arról kér állásfoglalást, hogy a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabása ellentétes-e az Emberi Jogok Európai Egyezményével. Nem az életfogytiglani, hanem a TÉNYLEGES életfogytiglani börtönbüntetéssel van tehát baj. A kettő között egyetlen fontos különbség van: a feltételes szabadlábra helyezés LEHETŐSÉGE.
Magyarországon elvileg 1993 óta, de a gyakorlatban 1999 óta a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés, vagyis a „tész” a létező legsúlyosabb büntetés. A jelenleg hatályos, 2012-es Büntető Törvénykönyv szerint ha a bíróság valakire életfogytiglani büntetést szab ki, akkor meg kell állapítania, hogy az elítéltet mikor lehet leghamarabb feltételesen szabadlábra helyezni; az időtartamot a bíró 25 és 40 év között szabhatja ki.
Fotó: Neményi Márton
A tészesek ezzel szemben konkrétan csak koporsóban hagyhatják el a börtönt. Történjék bármi huszonöt, negyven, vagy még több év alatt, nekik nincs reményük a szabadulásra. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága szerint pedig embertelen és megalázó, ha valaki a leghalványabb remény nélkül, egy szigorú fegyházban vegetálva éli le az életét. Nem adnának feltétlenül szabadságot a gyilkosoknak, csak némi reményt.
Vagyis nem az Európai Unió kényszerít bennünket: Magyarország 1992-ben (12 évvel az EU csatlakozás előtt) ratifikálta Emberi Jogok Európai Egyezményét, vagyis azóta nem folytathat vele ellentétes joggyakorlatot.
Márpedig a strasbourgi bíróság többször kimondta, hogy a tényleges életfogytiglani börtön ellentétes az egyezménnyel: Nagy Britanniát 2013-ban, Magyarországot pedig idén tavasszal marasztalták el az „elnyújtott halálbüntetés” alkalmazásáért. Európában csak ebben a két országban, illetve Svájcban van még tényleges életfogytiglan, de utóbbiban van elvi lehetőség a szabadulásra, így az alpesi országot elmarasztaló ítélet még nem született. Magyarországon tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a tényleges életfogytiglan kiszabásának lehetősége nemcsak a büntetőtörvénykönyvben, hanem az alaptörvényben is szerepel.
Fotó: Neményi Márton
Bár a strasbourgi bíróság hangsúlyozta, David Cameron és Orbán Viktor sem halotta meg, hogy a ítéletek nem azt jelentik, hogy bizonyos idő letelte után a legelvetemültebb gyilkosokat is szabadon kell engedni, csak annyit, hogy elvi esélyt kell kapniuk az büntetésük felülvizsgálatára.
„Ez nagyrészt büntetőpolitikai kérdés” – mondja Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője. „A tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásának lehetősége az államot erőskezűnek és szigorúnak állítja be, ezért népszerű és jól eladható intézkedés. Mivel ebben az esetben szó sincs arról, hogy a bűnelkövetőt visszavezetnék a társadalomba, a törvényalkotók valószínűleg a büntetés elrettentő erejében bíznak” – mondja a kriminológus.
„Magyarország a vitában az elnöki kegyelem intézményére hivatkozik. Mivel az a tészesekre is vonatkozik, megvan a szabadlábra helyezés elvi lehetősége, csakhogy az emberi jogi bíróság szerint ez túl kiszámíthatatlan. Nyolcszázból talán két-három kérvényező elítélt kap elnöki kegyelmet” – mondja Nagy László Tibor.
Pusztán a szakmai szempontokat figyelembe véve a tényleges életfogytiglani büntetés felesleges és veszélyes: „sokkal több problémát okozhat egy olyan elítélt, aki tudja, hogy már nincs mit veszítenie, mint azok, akik bízhatnak abban, hogy valamikor szabadlábra kerülhetnek. Sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy megtámadják egymást, vagy az őreiket, ahogy annak is, hogy öngyilkosságot követnek el. Ez nem csak a büntetés-végrehajtásban dolgozók munkáját nehezíti meg, de a speciális biztonsági körülmények sokkal többe kerülnek az államnak, mint egy hagyományos életfogytiglanra ítélt esetében” – magyarázza Nagy László Tibor.
Fotó: Neményi Márton
A Magyarországot elmarasztaló per ítéletében a strasbourgi bíróság arra kötelezte az államot, hogy valamivel több, mint 6000 euró kártérítést fizessen annak a Magyar Lászlónak, akit három ember megöléséért, rablásért, és más bűncselekményekért 2005-ben ítéltek tényleges életfogytiglanra. Ha hozzá hasonlóan minden Magyarországon tényleges életfogytiglanra ítélt Strasbourghoz fordulna, borítékolhatóan hasonló kártérítésre számíthatnának.
Az utóbbi időben pedig valamiért igencsak megszigorodott a büntetőbíráskodás. Míg 2009-ben tizennégyen ültek tényleges életfogytiglani ítélettel (mindannyian jogerősen), addig 2012-ben már huszonöt, tavaly év végén pedig negyvenhat ember kapott tészt, közülük huszonkilencen jogerősen. Vagyis az elmúlt négy évben csaknem kétszer annyi bűnügy zárult le a lehető legsúlyosabb ítélettel, mint az azt megelőző tíz évben összesen, pedig bűnözési statisztikák nem magyarázzák az ugrásszerű növekedést, sőt.
A magyarországi büntetés-végrehajtás ráadásul a végletekig túlterhelt. Majdnem másfélszer annyi a fogvatartott, mint ahány férőhely elvileg a börtönökben van. A tészeseknél még rosszabb a helyzet. A szegedi Csillagbörtönben számukra kialakított HSR (hosszúidejű speciális rezsim) körlet már 2009-ben betelt, azóta csak Sátoraljaújhelyen nyitottak újat, januárban heten töltötték ott a büntetésüket. A tényleges életfogytiglanra ítéltek egyre nagyobb száma, a speciális fogva-tartás, és persze a várható kártérítési perek miatt valószínűleg nagyon sokba fognak kerülni a magyar államnak. Mert az jobban bízik az elrettentés erejében, mint a remény hatalmában.
