Belföld

Eltörölhetik a tényleges életfogytig tartó büntetést

Tavaly már elmarasztalták Magyarországot a büntetési tétel alkalmazása miatt.

Az Alkotmánybíróság kedden kezdi meg annak a beadványnak a tárgyalását, amely szerint a tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés sérti az Emberi jogok európai intézményét – írja a Magyar Nemzet. Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság főtitkára a lapnak elmondta, hogy az Alkotmánybíróság a jövő héten megkezdi a szegedi tábla beadványának tárgyalását, és hamarosan döntést is hoz.

A Szegedi Ítélőtábla fellebbviteli tanácsa áprilisban helyt adott a bátmonostori hármas gyilkosság néven ismertté vált bűnügy egyik védői kérelmének, a pert felfüggesztette, és az Alkotmánybírósághoz fordult, mert a büntetőtanács álláspontja szerint a régi és a múlt év közepétől hatályos új büntető törvénykönyv sértheti az Emberi jogok európai intézményét, amelyet idehaza 1993-ban iktattak be a jogrendszerbe.

Az Európai Jogok Európai Bírósága tavaly májusban elmarasztalta Magyarországot a büntetési tétel alkalmazása miatt. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy az igazságügyi tárca már korábban megkezdte egy új jogszabály kidolgozását, amely az államfő kegyelmezési jogát is figyelembe véve összhangot teremt a hazai és az európai rendelkezések között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik