 |
Mitől van az, hogy némelyek hiányos grammatikai készségekkel is kitűnően boldogulnak idegen nyelvi közegben, mások viszont kitűnő nyelvi felkészültség ellenére is kommunikációs gondokkal küszködnek, ha kulturálisan eltérő környezetben kell helytállniuk? – teszi fel a kérdést könyvében Hidasi Judit. A szerző nyelvtudományból habilitált. Tanított a „Külkeren”, dolgozott az Oktatási Minisztériumban (1998-2001), s egyidejűleg tanszékvezető volt Szombathelyen, majd 2001-től Japánban a Kanda egyetemen a nemzetközi kommunikáció professzora. (Japánról szólt két könyve.) Egyik fő kutatási területe az interkulturális kommunikáció. E téren szerzett kutatói, oktatói és személyes tapasztalatait összegzi könyvében, kitűnően és világosan. Említi, hogy magát az interkulturális kommunikáció kifejezést először (1959-ben) E.T. Hall amerikai antropológus használta. Magyarra 1975-ben lefordított alapművének vezérgondolata, hogy a kommunikáció egyben kultúra, s a kultúra egyben kommunikáció. Hall professzor munkája, a Rejtett dimenziók sokunknak volt kedvelt olvasmánya, melyből megállapíthattuk, hogy majd’ mindannyian interkulturális kommunikációt folytatunk. A globalizáció, azaz nemzetköziesedés ugyanis, foglalja össze a helyzetet Hidasi Judit, paradigmaváltással járt. Mind több személy részese az interkulturális érintkezésnek.
A másik új elem az attitűdváltás, vagyis az erről felhalmozott ismeretek tudományos rendszerezése iránti igény, hogy elkerülhetők legyenek a kommunikációs kudarcok és balesetek. Hidasi konklúziója: „a felkészülés egy interkulturális interakcióra jó hatásfokkal megtérülő befektetés”.
