csaknem kétszáz kérdést „vágtak” egymás fejéhez kormánypártiak és ellenzékiek az úgynevezett brókerbotrány kitörése után, amikor kínkeservesen, tavaly őszre végre megalakították a bűnügy esetleges politikai szálait vizsgáló parlamenti bizottságot. A testület alig öt hónapos működése alatt ugyanennyi kérdést hagytak megválaszolatlanul. Az ellenzék azt próbálta bebizonyítani, hogy a sikkasztási és pénzmosási ügy szálai a szocialistákhoz vezetnek, a kormányoldal pedig azzal érvelt, hogy a bűncselekmény-sorozat már az előző kabinet alatt elkezdődött, tehát a felelősöket a másik térfélen kell keresni. A vizsgálóbizottság ülései azonban sorozatosan botrányba fulladtak, hol a kormányoldal, hol az ellenzék „aknamunkája” miatt érdemi munka alig folyt, az ügy kulcsszereplői közül csak néhányat sikerült meghallgatni. A viták többnyire nem a válaszok keresését célozták, hanem leginkább azt, hogy még a kérdéseket is mindenki elfelejtse. A bizottság közösen elfogadott jelentés nélkül fejezi be a munkáját, az esetleges politikai felelősök tehát egy újabb ügyben maradnak névtelenek.
Hiú ábránd azonban – akár kormányoldalon, akár ellenzékben – azt hinni, hogy a megválaszolatlan kérdések eltűnnek a süllyesztőben. Egyenként persze felelet nélkül maradnak: talán sohasem tudjuk meg, hogy konkrétan kik és hogyan gazdagodtak az elsikkasztott pénzből, a különleges ügyfeleket kezelő Kulcsár Attila pontosan merre továbbította a milliárdokat, s ezek a magas kapcsolatok milyen szerepet játszottak abban, hogy a botrány kitörése után villámsebesen külföldre tudott menekülni. A pontos és részletes vizsgálat nélkül az emberek csak a kérdésekből tudnak kiindulni – azokból a kérdésekből tehát, amelyekkel a politika leleplezte önmagát. A választ pedig kénytelenek lesznek maguk megfogalmazni.
