 |
| Francis Mer. Csatát még nem nyert, de időt már igen. |
Aki Mer, az nyer? Francis Mer francia pénzügyminiszter értékes szakasz-győzelmet ért el a minap azon a rendhagyó Touron, amely az euró-térség tagjaira költségvetési fegyelmet parancsoló stabilitási és növekedési paktum betartatása körül folyik. Uniós kollégái ugyanis november végére halasztották a döntést az Európai Bizottság mérföldkőnek számító ajánlásáról, amely Párizsnak egyebek mellett a költségvetés strukturális hiányának 1 százalékponttal való további csökkentését írná elő 2004-ben.
KRITIKUS SZEMMEL. A francia kormány az így nyert lélegzetvételnyi szünetet egy ellenjavaslat benyújtására akarja kihasználni, amely a Brüsszel által diktáltnál enyhébb költségvetési megszorításokat tartalmazna a jövő esztendőben. Csakhogy néhány kis tagállam – Hollandiával és Ausztriával az élen – különösen kritikus szemmel figyeli a franciák manővereit, főképpen amiatt, mert Brüsszel már így is nem csekély nagyvonalúságról tett tanúbizonyságot, amikor 2004 helyett 2005-ig adott haladékot a francia kormánynak arra, hogy a tetemesre duzzadt költségvetési hiányt a GDP 3 százaléka alá szorítsa. Az eurózóna alapját képező paktum minden olyan tagállamot szankciókkal – és végső soron a GDP 0,5 százalékának megfelelő pénzbüntetéssel – fenyeget, amelynek a kormányzati deficitje három egymást követő évben átlépi az említett bűvös 3 százalékos határt.
Franciaország az első EU-tagállam, amely már előre nyíltan vállalja, hogy kiadásai a jövő évben is a megengedett szint fölé mennek, sorrendben immár harmadszor megszegve a közösen lefektetett játékszabályokat. Nagy valószínűséggel a stabilitási paktum „szülőatyja”, Németország lesz a következő 2004-ben. Más kérdés, hogy a Rajna túlsó partján sokkal szemérmesebben, már-már szemlesütve folyik a „félrelépés”. Párizs viszont – amelynek tulajdonképpen sohasem volt szíve csücske a stabilitási paktum – az elmúlt időszakban nyíltan dacolt az Európai Bizottsággal, hangsúlyozva, hogy számára egy „papírfecninél” előbbre való a növekedés beindítása és a francia munkahelyek megőrzése.
A kihívó francia magatartást érthetően arculcsapásként fogadják azok az – elsősorban kisebb méretű – országok, amelyek az utóbbi években nagy áldozatokat hoztak a költségvetési stabilitás megteremtésének oltárán. „A szabály az szabály. Aki lelkiismeretesen végrehajtotta a házi feladatát, most drága árat fizet Párizs és Berlin könynyelműségéért” – fogalmazott a Párizs-ellenes liga egyik szószólója, Karl-Heinz Grasser osztrák pénzügyminiszter. Hozzá hasonlóan holland kollégája, Gerrit Zalm is elfogadhatatlannak tartja, hogy a francia kormány egy év haladékot kapjon kötelességének teljesítésére.
Csakhogy az osztrákok és a hollandok ma már kisebbségben vannak. Franciaország ugyanis a hasonló cipőben botladozó Németországon és Olaszországon kívül maga mögött tudhatja a többség támogatását, ezért valószínűtlen, hogy november végén Párizst elmarasztaló döntés születik majd. Sokak szerint ugyanakkor ez lesz az a pillanat, amikor az utolsó szöget is beleverik a paktum koporsójába. Valójában több EU-tagállam hozzáállását a nagyok iránt érzett tiszteleten túl az is befolyásolhatja, hogy a jövőben valamikor ők is hasonlóan szorult helyzetbe kerülhetnek, és akkor jól jön majd a mostani precedens.
CSEREALAP. Persze miután az Európai Unióban mindig ügyelnek a látszatra, Franciaországnak „a menekülésért” cserébe bizonyos engedményeket kell majd tennie. Francia tisztviselők azt sugallják, hogy Francis Mer a hiány 0,6 és 1,0 százalékpont közötti csökkentését javasolja majd néhány nap múlva, amikor átadja új intézkedéscsomagját az Európai Bizottságnak.
Az osztrák Grasser szerint a stabilitási paktum körüli huzavona is meggyőzően bizonyítja, hogy az Európai Bizottság hatáskörét a költségvetési fegyelemre vonatkozó szabályok betartatására is ki kell terjeszteni. Az Európai Konvent kormányok előtt fekvő EU-alkotmánytervezetének értelmében a Brüsszel által egyik vagy másik renitenskedő ország ráncbaszedésére előterjesztett javaslatokat a tagállamok kizárólag egyhangú döntéssel bírálhatnák felül. A bizottságnak ezzel szemben ma még csak ajánlattételi joga van, amihez a kormányok minősített többségének jóváhagyása szükséges.
