Bár Magyarországon a 15 és 64 év közötti korosztály tagjai alig 57,3 százalékának van hivatalos munkaviszonya, mégis méltatlanul kevés szó esik arról, hogy a gazdaság legsúlyosabb problémája az Európai Unióban az egyik legalacsonyabbnak számító foglalkoztatás (mögöttünk már csak a sereghajtó Málta található). A helyzet ma még rosszabb, mint a rendszerváltás idején volt – olvasható a Figyelő legfrissebb, csütörtökön utcára kerülő számában.
Ha ebben a korosztályban elérnénk a 64 százalékos európai aktivitási átlagot, az azt jelentené, hogy a jelenlegihez képest 550–600 ezer fővel többen dolgoznának bejelentve. Ennek következtében több lenne az állami adóbevétel, kevesebb a szükséges szociális kiadás – azaz lehetőség nyílna például lefaragni az államadósságból.
Ördögi kör
A magyar kormányzati és közgazdasági gondolkodás mégis az egyensúlyteremtés, versenyképesség-növelés, az infláció letörése, a konvergencia, illetve a fenntartható növekedés szólamait mantrázza. Ezek azonban mind-mind összefüggnek az alacsony foglalkoztatással. Ördögi kör alakult ki: ha kevés a munkavállaló, akkor csak úgy tud elegendő adóbevételt beszedni az állam, amennyiben túladóztatja a legálisan dolgozókat. Ezzel csökken a versenyképesség, és a magas terhek miatt a legális foglalkoztatás még inkább „ráfizetésessé” válik a vállalkozók és a munkavállalók számára egyaránt
Ki lehet ugyan emelni egy-egy faktort, mint ahogyan egy időben az ellenzék tette a járulékcsökkentés folyamatos emlegetésével, de egyetlen ponton, kampányszerűen beavatkozva nem lehet a jelenlegi siralmas helyzeten változtatni, miként a kormányzati részprogramok is csak tűzoltásként hathatnak.
Pedig hazai és uniós pénzekből 2004 és 2006 között a foglalkoztatás növelésére 261 milliárd forintot, álláskeresők, munkanélküliek támogatására pedig 250,8 milliárd forintot fordítottak. Ám ebből a pénzből mindössze annyit sikerült elérni, hogy a vizsgált időszakban összesen átlagosan 9 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma – ám a legfrissebb adatok szerint tavaly azután több tízezerrel esett vissza.
Oktatás, oktatás, oktatás
A szakközgazdászok Tony Blair stratégiáját igazolják a leginkább vissza: hosszú távon az oktatásnak meghatározó szerepe van a foglalkoztatási ráta javításában. A hazai oktatással azonban foglalkoztatási szempontból mennyiségi, minőségi és orientációs probléma is van.
Azaz az oktatási rendszert túl nagy arányban hagyják ott a diákok már 14 éves korban, ahelyett, hogy legalább 18 éves korukig tanulnának; a tanárképzés színvonala sem megfelelő; végül, de nem utolsósorban a képzés nincs összhangban a munkaerő-piaci igényekkel.
A legégetőbb gond az, hogy az iskolarendszerből kilépő, legfeljebb nyolc általánossal rendelkező, leggyengébb 20 százalék egyszerűen nem talál helyet magának a modern munkaerőpiacon. Az összehasonlító adatok szerint Európához képest nem a középiskolai végzettséggel rendelkezők, vagy főleg nem a diplomások aktivitásában vagyunk elmaradva, hanem a képzetleneknél nagy a passzivitás. A funkcionális analfabétáknak értelemszerűen nincs helyük a munkaerőpiaci rendszerben.
Külön sajátosság az a szociológiai tény, hogy míg a lakosság egészénél a fiatalabb generációkban csökken a képzetlenek aránya, addig a romák körében nincs változás. Felsőfokú végzettsége továbbra is csak a romák 1–3 ezrelékének van, de a középiskolát is csak néhány százalékuk fejezi be. Ezért is erősödtek fel ismét azok a vélekedések, hogy a családi pótlék csak akkor járjon 18 éves életkorig, ha azt az iskolába járáshoz kötik, így ugyanis sok diákot „el lehetne tolni” az érettségiig.
A témával foglalkozó Holtzer Péter szerint, ha a romák foglalkoztatási arányait illetően nem sikerül érdemi javulást elérni, és a jelenlegi demográfiai trendek tartósak maradnak – azaz az általános népességfogyás mellett tovább nő e kisebbség számaránya –, akkor az államháztartás és a nyugdíjrendszer már önmagában ettől egyre nehezebben finanszírozható nyomás alatt marad.
Nem éri meg dolgozni?
Foglalkoztatási szempontból idehaza Holtzer Péter szerint elsősorban az arbitrázs megszüntetésére lenne szükség, vagyis arra, hogy ne legyen kedvezőbb a munkajövedelmeket céges jövedelemként, tőkejövedelemként felvenni. Ha ugyanis a munkajövedelem helyett sokkal jobban megéri beszámlázni, ráadásul a legtöbb ember környezetében van számlaképes családtag, barát, akkor könnyű akár munkanélküliként, akár rendszeren kívüliként is dolgozni.
Helyi sajátosság az is, hogy Magyarországon a minimálbér gyakorlatilag adómentes (a 69 ezer forintos minimálbér után 1 ezer forint a teher), a minimálbér fölött viszont meredeken emelkedik az adóterhelés. Részben ez is a foglalkoztatás ellen hat, de mindenképpen a reális munkabérek ellen. A tényleges jövedelmek után fizetendő közterhek kikerülése pedig megint csak oda vezet, hogy magasan kell tartani az elvonás mértékét.
A szociális helyzet legszembetűnőbb sajátossága pedig az, hogy ma Magyarországon mintegy 800 ezernyi rokkantnyugdíjas van.
„Olyan a szociális támogatási rendszer, hogy az a munkaerőpiactól való távolmaradásra ösztönöz” – hangsúlyozza a Figyelőnek Barabás Gyula, az OTP ügyvezető igazgatója, a CEMI „agytröszt” komplex államreform-tanulmányának elkészítésében részt vevő közgazdász.
Tíz-húsz évi munkaviszony után már sok esetben a bér felét meghaladó rokkantnyugdíjjal lehet kilépni a munkaerőpiacról. Sokan gondolkodnak úgy, hogy ha a korábbi pénz fele megvan, és a teljes munkaidő felszabadul arra, hogy „csináljak ezt-azt” – jellemzően egyéb jövedelemként ellentételezett munkavégzést –, akkor érdemes „lerokkanni”.
(A Figyelő legfrissebb számában arról is olvashat, hogy miként látja a helyzetet és annak megoldását Lamperth Mónika szakminiszter, és milyen intézkedéseket javasol a Fidesz a foglalkoztatottság növelésére. A Figyelő és a Szonda Ipsos közös, felsővezetők körében végzett kutatásából pedig az is kiderül, hogy a bérterhek csökkentése mennyiben növelné a foglalkoztatottságot.)
