Nagyvilág

Portugálok lehetnek az 500 éve elűzött zsidók leszármazottjai

Spanyolország után Portugáliába is visszatérhetnek majd az 1537 körül elűzött zsidók leszármazottjai, ha tudják bizonyítani leszármazásukat.

Adolfo Mesquita Nunes miniszter az izraeli közszolgálati tévé egyik hétvégi műsorában jelentette be, hogy országának parlamentje egyhangúlag megszavazta az új törvényjavaslat első változatát, és a törvény végleges változata várhatóan nyárra készül el. Ennek alapján portugál állampolgárságért folyamodhatnak azok, akik bizonyítani tudják, hogy felmenőik az inkvizíció idején, az 1492-es spanyol kiűzetést követő zsidóüldözések idején menekültek el az országból.

Katolikus hitre tértek át

Portugáliában 1537-ben kezdődött el az inkvizíció hulláma, amely főként a korábban a szomszédos Spanyolországból átmenekült szefárd zsidókat érintette. A mintegy negyvenezer áldozat nagy része katolikus hitre áttért zsidó, korabeli nevén „conversos” vagy „marannos” volt, akiket azzal vádoltak, hogy titokban tovább őrzik a zsidó hagyományokat.

Az üldözöttek tömegesen menekültek el az országból a portugál gyarmatokra vagy Európa különböző országaiba. Többfelé, például Amszterdamban saját zsinagógát emeltek maguknak, és évszázadokig megtartották saját „portugál” közösségeiket, amelyek irataival, illetve a korabeli inkvizíciós feljegyzésekkel lehet majd igazolni az állampolgárság igénylésének jogát.

15 generációvel ezelőtt

Portugália izraeli nagykövete, Miguel de Almeida e Sousa szerint körülbelül tizenöt generáció előtti leszármazásról van szó, s az új törvény világosan meghatározza majd a jogosultak körét.

a madridi törvényhozás határozott február elején arról, hogy több mint fél évezreddel a spanyolországi inkvizíció borzalmai után az 1492-ben elűzött zsidók leszármazottai állampolgárságot kaphatnak Spanyolországban, anélkül, hogy le kellene mondaniuk jelenlegi állampolgárságukról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik