Bár már korábban sem lehetett a nézőszámra panaszkodni, a szokásos pénteki invázió éreztette most is a hatását Sopronban: jóval nagyobb lett a tülekedés és a hangzavar is. A szélről ugyanez szerencsére nem mondható el, sőt még egy kicsit enyhébbek is voltak a fuvallatok, mint előző nap, így aztán ha nem is kedvező, de elviselhetőbb légköri viszonyok között lehetett lemulatni a péntekre előírt adagot.
A recepten mondjuk akadt egy furcsaság, jelesül a HS7 és a Quimby egyidejű felléptetése, de egyik zenekar sem panaszkodhatott, mert a maga területét mindkettő becsülettel megtöltötte, sőt a Quimby akkora tömeget csinált a nagyszínpad előtt, ami még egy-egy későbbi fellépő közönségével is vetekedni tudott. Ez persze érthető is, mert a hangzáson kívül minden versenyképes volt, és egy idő után még a potmétereket is sikerült viszonylag harmonikus egységbe tekerni az illetékesnek, úgyhogy minőségi szórakoztatásban részesült a nagyérdemű, még ha amúgy semmi különös nem is történt a koncerten.
Nem nevezném különösnek az ezután fellépő Pendulum sikerét sem, mert nagyon is érthető az ausztrál együttes zenéjének hatásmechanizmusa, csak épp – maradva az iménti csapáson – minőségi szórakoztatásról nem tudok beszámolni. A drum and bass-szerű izét rockszerű bigyóval kutyuló banda a tegnapelőtt nagykövete, ami önmagában még nem lenne óriási baj, de náluk az a tegnapelőtt elevenedik meg, amit jobb volna inkább elfelejteni. Ha akarnám a pozitívumot keresni az új Apollo Four Fortynak szánt, de inkább egy nagyon kicsit okosabb Scooterre hasonlító csapatban, akkor kiemelném, hogy milyen energikusak élőben, de nem akarom a pozitívumot keresni, mert igazából még a lendületességük is giccses. Azt meg az iménti hasonlat dacára is egészen valószínűnek tartom, hogy a karrierjük nem a happy hardcore Motörheadjének is nevezhető Scooterére fog hasonlítani, hanem az Apollo Four Fortyéra, amit mindenki elfelejtett.
Minthogy innen a Monster Magnet koncertjére távoztam, élesebb nem is lehetett volna a kontraszt, a Dave Wyndorf vezette amerikai rock and roll zenekar ugyanis az állhatatosság, az eredetiség, meg úgy általában minden jó dolog eleven példája. Korábban már kaptak ezen a helyen is elismerő szavakat, de most talán még jobban bizonyították, hogy aranyat érnek, ugyanis a koncert első felében merész módon inkább az olyan lassabb, pszichedelikus számaikra koncentráltak, mint a Dopes to Infinity vagy a Look to Your Orb for the Warning, és még ezeket az elborult darabokat is olyan elemi erővel nyomták, hogy az eleinte szerény számú közönség egyre csak gyűlt. Ennél jobb bizonyíték aligha kell rá, hogy Wyndorf képregényszerűségében is realista és földhöz ragadtságában is fényéves távolságokat beutazó zenéje eszméletlenül izgalmas és vonzó – a hálás publikumnak pedig jobb jutalom aligha járhatott a zárásul elővett Crop Circle/Powertrip/Space Lord slágerhármasnál. Ha az emberiség egyszer meghódítja a világűrt, az első csillagközi rockklubot mindenképpen Wyndorfról kell majd elnevezni, bár ha jobban belegondolok, stílszerűbb lenne egy komplett szórakoztatóbolygót kiépíteni és elkeresztelni róla.
Míg az mr2 színpadot a Monster Magnet kiszakította térből és időből, a fesztivál átcsúszott az éjszakai műszakba: a különböző partihelyszínekről szó szerint folytak ki az emberek, akkora tömegek csápoltak és gyurmáztak mindenütt, az utakon pedig szabályos dugók alakultak ki. A VOLT egyik nagy előnye, hogy ennek ellenére valahogy nem érzi úgy magát az ember, mint akire minden sarkon veszély les – azt viszont hadd tegyem ehhez hozzá, hogy az sem jó, ha egy fesztiválon annyira nyugodtan viselkedik a nép, mint Moby koncertjén a nagyszínpad előtt. A sokoldalúnak mondott zenész most is igyekezett rendkívül tarkabarka lenni, de olyan enerváltan tette ezt, hogy legfeljebb a hideg miatt támadt kedve táncolni az embernek, ilyen erővel azonban akár el is lehetett menekülni a helyszínről, mert az is testmozgás. Megjegyzem: ezeket a számokat (beleértve a Porcelaint és a Natural Bluest is) valószínűleg akárhogyan lehet játszani, akkor sem lesz tőlük nagy a buli. Mindegy, ezen is túlesett a VOLT, aztán visszatért minden a rendes kerékvágásba, úgyhogy a túlnyomó többség szemmel láthatóan jó hangulatban és elégedetten távozott.
