Mindszenty József vérzivataros korban élt, személyes bátorsága, humánuma és keresztény lelkisége számtalan összeütközésbe sodorta a hatalommal. Az elvei mellett való szilárd kiállás és kitartás miatt a XX. század összes hazai diktatúrájának börtönét megjárta.
Négy éve szentelték pappá, amikor 27 éves korában először került szembe az államhatalommal. Szociális érzékenysége mellett elkötelezett királypárti volt, így az őszirózsás forradalom után eleve rendszerellenesnek számított. Az agilis pap ráadásul nem is rejtette véka alá véleményét, 1919-ben az országgyűlési választásokra készülve kiállt az egyház védelmében. A „régi rend” iránti hűsége miatt februárban ellenforradalmi szervezkedés vádjával őrizetbe vették. A Tanácsköztársaság idején, májusban engedték szabadon.
Országos ismertségre az 1930-as években tett szert, amikor a keresztény politika megújítását és szociális reformokat sürgetett. Szemben állt Gömbös Gyula kormányfővel, de közismerten legitimista álláspontja miatt egyébként sem ápolt túl szoros kapcsolatot a kor politikai elitjével. Hamar felismerte, azt is, milyen veszélyeket hordoz a náci Németország növekvő befolyása hazánkban. Teleki Pál felkérésére elvállalta az „ellensúlyként” szánt, magyar nemzeti és keresztény értékeket képviselő szervezet vezetését a Dunántúlon.
Szálasi börtönében
Már veszprémi megyéspüspökként, 1944–45-ben keményen kifejezte a megszálló németekkel és a nyilasokkal szembeni ellenérzését, a nyilas hatalommal több alkalommal is nyíltan vállalta konfrontációt. Meghatározó szerepe volt a püspöki kar körlevélének megalkotásában, amely a deportálások azonnali leállítását követelte Magyarországon. Megtiltotta, hogy a Veszprém megyei deportálások végeztével a hatóságok kérésének megfelelően szentmisét tartsanak. A Veszprém megyei deportálások végeztével megtagadta a hatóságok kérését, hogy ez alkalomra szentmisét tartsanak.
Püspöki palotája az üldözöttek mentsvára volt, annyi embert igyekezett megmenteni, ahányat csak tudott. Amikor azonban 1944 novemberében több püspökkel együtt memorandumot adott át a nyilas kormánynak, amelyben az értelmetlen harcok beszüntetésére szólított fel, Szálasinál betelt a pohár. Sopronkőhidára internálták, majd Sopronban tartották házi őrizetben. A szovjetek szabadították ki, ám akármennyire hálás is volt ezért, elítélte a Vörös Hadsereg kegyetlenkedéseit, a kommunizmust, és nem volt hajlandó felszabadítóként üdvözölni Sztálin katonáit.
A háború után a magyar katolikus egyház fejévé választották, a Vatikánnak épp egy ilyen feddhetetlen, agilis emberre volt szüksége a magyarországi egyház újjászervezéséhez. Mindszenty természetesen az első pillanattól kezdve szálka volt a kommunisták szemében. Főleg, miután kijelentette: készen áll a magyar nép érdekeinek, és az alkotmányban biztosított állampolgári és emberi szabadságoknak a megvédésére. Tiltakozott a hadifoglyok visszatartása, a párizsi békeszerződés, a lakosságcsere és az internálások ellenében.
Rákosi “nem merte” felakasztatni
Ahogy erősödött a kommunista párt, úgy nyitott újabb frontokat az egyház és annak vezetője ellen. Mindszentyt jelleme alkalmatlanná tette az alkura, nem ment bele politikai egyezségekbe, nem törődött a realitásokkal. A harc kimenetele nem lehetett kétséges: 1948. december 26-án az érseket letartóztatták és koholt vádak alapján perbe fogták. Szovjet sablon alapján hazaárulással, kémkedéssel, az államrend megdöntésére irányuló szervezkedéssel és üzérkedéssel vádolták. Még antifasiszta múltját is letagadták. A vádirat szerint azért ült a nyilasok börtönében, mert lopott kincstári gatyákat rejtegetett palotában…
A mindössze egy hétig tartó kirakatperben 1949. február 8-án életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. Csak azért nem végezték ki, mert magyar katolikus egyház vezetőjének, egy bíboros hercegprímás vérét még Rákosi sem merte magára venni. Romló egészségi állapota miatt 1955-ben házi őrizetbe helyezték, ahonnan az 1956-os forradalom és szabadságharc idején szabadult. November 3-án beszédet mondott a rádióban, amelyben a demokratikus, polgári értékek mellett kötelezte el magát.
Szembeszállt a pápával is
Másnap megjelentek a szovjet tankok, Mindszenty az amerikai követségre menekült, ahol ezután 15 évig tartózkodott. A megtorlás során biztosan elítélték volna, ám a Kádár-rendszer “konszolidációja” során már inkább a megegyezést kereste az egyházzal. Mindszenty erre még a pápa tanácsára sem volt hajlandó, inkább folytatta most már önkéntes száműzetését a követségen. Végül már a Vatikán számára is a magyar állammal kötött minimális egyezségek kerékkötőjévé vált, de a pápai diplomácia is csak annyit tudott elérni nála, hogy elhagyja az amerikai követséget és Magyarországot is: 1971. szeptember 28-án Rómába ment, majd a bécsi Pázmáneumot választotta lakhelyéül.
Tovább dacolt az egyházfővel, miután 1972-ben, 80. születésnapja után sem vonult vissza, hiába figyelmeztette erre a Szentszék. Tudta, egy új érsek biztosan egyezséget keresne a kommunista hatalommal. VI. Pál pápa végül 1973. december 18-án üresnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, magyarul lemondatta a konok Mindszentyt. Keserűen bár, de tudomásul vette a döntést, és többé nem használta az érseki címet. Folytatta azonban a szabadulása után megkezdett lelkipásztori útjait, amelyeken az emigráns magyarság összefogásának célja vezette.
Vesebaja egyre jobban elhatalmasodott rajta, amihez prosztatarák párosult: 1975 májusában megműtötték, de az altatásból már nem ébredt fel. 1975. május 6-án hunyt el, hamvait végakaratának megfelelően 1991-ben hozták haza és az esztergomi érseki kriptában helyezték örök nyugalomra.
