Az elmúlt évtized legsúlyosabb áradása volt a mostani, melynek hatására rég nem látott összefogásról tett tanúbizonyságot az ország. A ma ismert, fentről irányított, szakszerű védekezés azonban nem volt mindig magától értetődő, ahogy azok a gátak és védrendszerek sem, melyek az elmúlt évtizedek során emberéletek tízezreit védelmezték. Jól mutatják ezt az 1838-as, pesti árvíz statisztikái is: nagyjából 50 ezren vesztették el a hajlékukat, 22 ezren pedig nem csak lakhelyüket, de azzal együtt minden vagyontárgyukat is. Az áradásnak végül
az anyagi kárt pedig az akkor még önálló Pesten 10,5 millió, Budán 2 millió forintra becsülték.
Ez a szám már önmagában is meghökkentő, azonban ha lakosságarányosan nézzük, még súlyosabb a pusztítás. A csúcson közel kétmilliós, ma nagyjából 1,7 millió lakosú főváros sokáig még a legnépesebb város címét sem birtokolta, ám mivel itt jelentek meg először a piacgazdaság első csírái, a nagy vásárok, a 18–19. század fordulója után egy-két évtizeddel átvette Debrecentől ezt a címet. A népesség példátlan ütemben növekedett: amíg a századfordulón még csak nagyjából 20–25 ezer lakosa lehetett Pestnek, a negyvenes évek közepén átlépte a 100 ezret.
Persze ekkoriban maga a város is jóval kisebb volt, mint napjainkban. Az árvíz előtt néhány évtizeddel kezdett kiépülni Lipótváros egy a mainál jóval apróbb része, mellette pedig Terézváros, Józsefváros, Ferencváros képezte még a történelmi város részét. Azonban a mai nagyváros helyett – a mai fogalmaink szerint – egy mezőváros képét kell elképzelni: földszintes, kertes házakkal, mezőgazdasági területekkel, állattartással.
Fónagy Zoltán történész, az ELTE Történeti Intézetének oktatója szerint nagyon nehéz ma már elképzelnünk Budapesten, hogy nézett ki ekkor a Duna pesti szakasza. Ehhez ugyanis ki kell satírozni a képből a kiépített rakpartokat: a folyó ekkor még nincs betonfalak közé szorítva, hanem teljesen szabályozatlan a partja, az egészét nézve pedig tele van zátonyokkal, szigetekkel, amiket a későbbi szabályozás során, a század második felében kotortak el, a hajózás elősegítése és az árvízvédelem miatt.
Baljós jelek
Pesten nagyjából a 18. század első fele óta vannak megbízható és rendszeres feljegyzések az árvizekről, és mivel 1732 óta 12 árvizet jegyeztek fel akkor, nagyjából tudták, hogy minden évtizedben várható egy nagyobb árhullám. Ennek két típusa volt: az egyik a jeges árvíz, ami a hó- és jégolvadás következménye volt, valamint egy zöld árvíz, a nyár első hónapjaiban. A legnagyobbak az 1838-as előtt is a jeges árvizek voltak, így tudták, milyen előjelekre érdemes figyelni.
A katasztrófát megelőzően nagyon kemény tél volt, melynek hatására befagyott a Duna. Ezt követően hatalmas havazás kezdődött, és végül is az okozta az árvizet, hogy előbb kezdett el a Duna felső szakaszán olvadni a jég, mint az alsón. Pest katasztrófája mellett kevésbé van benne a köztudatban, de a jég először Kisoroszinál torlódott össze, az ár pedig elöntötte Esztergomot, és Vácot is nagyon súlyosan megrongálta.