Marosán György: A világrendszer-váltás kérdőjelei
Orbán Viktor tusványosi beszédjei – szándékával egybehangzóan – tematizálni törekednek a közbeszédet: a híveket és az ellenfeleket is arra késztetni, az ő szemszögéből tekintsenek a világra és ehhez illesszék várakozásaikat és viselkedésüket. Nem volt ez másként a legutóbbi találkozón sem, amikor is a miniszterelnök a globális világ – az elmúlt 500 év átalakulásait felülmúló – elkerülhetetlen világrendszerváltását vetített hallgatósága elé. Azt, hogy a világot ellenállhatatlan erőjű és kiszámíthatatlan hatások mozgatják, szinte mindenki érzi. Az erre adandó sikeres válasz azonban alapvetően azon múlik, helyesen ismerjük-e fel a kibontakozó trendeket. Az tehát, hogy a miniszterelnök – tanácsadói nyomán (lásd: Békés Márton. 2024. Világrendszerváltás) – miként értelmezi a világrendszerváltást és ebből milyen következtetéseket von le, alapvetően befolyásolja nemzetünk jövőjét.
Ebből a szempontból jellegzetes nézet fogalmazódott meg a Kurultáj – magyar-türk – összejövetelen: „A világtörténelemben előre nincs már, csak hátrafelé”. Orbán Viktor ugyan nem ezt mondta, de lényegében ennek logikáját követi. Minden megnyilatkozása, főként pedig tettei arról tanúskodnak, hogy a magyarságot egy olyan világba vezetné vissza, amely sokszáz évvel ezelőtti társadalom- és világ-szerkezetnek felel meg. És ez az igazi probléma. Lehet vizsgálni jövőkoncepcióját a használt nyelvezet szempontjából, hiszen a fogalomhasználatnak lehet vitákat meghatározott irányba terelő és ennek nyomán a döntéseket meghatározó szerepe. (Petőcz György. Mindenekelőtt a nyelv). Elképzeléseit azonban a nemzet-stratégiát meghatározó tényezőként kell kezelni, amely – történelmi iránytűként – vezetheti társadalmunkat jó vagy rossz útra is.”
Techet Péter: A Kelet új hangja – Előretörtek a rendszerellenes pártok a keletnémet tartományi választásokon
„Kelet, Kelet, Kelet-Németország” – zúgja a fiatalokból álló tömeg egy keletnémet rapper koncertjén. A keletnémet ifjúság számottevő része ugyanis olyannyira csalódott az újraegyesülésben, hogy immáron egy olyan országgal, az egykori NDK-val azonosul, amelyet nem is nagyon ismerhetett. A változást jól mutatja, hogy már egyáltalán nem a Zöldek a legnépszerűbbek köztük: a tizennyolc év alatti keletnémet fiatalok között most a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD) a legkedveltebb. A dal pedig, amire a fiatalok a nyáron számos keletnémet fesztiválon táncoltak, azt hirdeti refrénjében, hogy „eszkalálódik [a helyzet]” – sőt, németül a refrén („Es eskaliert”) a SS nevének ordibálását is lehetővé teszi.
A helyzet Kelet-Németországban valóban eszkalálódik. A szeptember elsejei türingiai és szászországi választásokon a rendszerkritikus szélsőjobboldali és szélsőbaloldali pártok nyertek: Türingiában a szavazók 62 százaléka, Szászországban a szavazók 47 százaléka ikszelte a szélsőjobboldali AfD-t, a kommunista Linkét (Baloldal) vagy a balpopulista Sahra Wagenknecht Szövetségét (BSW). Wagenknecht idén hagyta ott a Linkét, hogy egy gazdaságilag baloldali, társadalompolitikailag konzervatív és külpolitikailag oroszbarát új pártot hozzon létre. Noha Wagenknecht az AfD-t elutasítja, a két párt programpontjai és szavazói között jelentős az átfedés. Az is közös bennük, hogy – amint a Correctiv tényfeltáró honlap kihozta – számos egykori Stasi-ügynök és állampárti funkcionárius politizál soraikban.
Mindkét tartományban csak a kereszténydemokrata CDU jelent valamiféle ellenerőt, de az AfD-vel szemben ők is végül rászorulhatnak egy vagy két rendszerellenes párt (a Linke vagy a BSW) támogatására. Türingiában ráadásul a CDU csak akkor tud többséget szerezni, ha mindkét szélsőbaloldali párttal koalíciót – vagy valamiféle együttműködési megállapodást – köt, ugyanis az erfurti parlamentben semmilyen más, AfD nélküli felállásnak nincs már többsége.
Váncsa István: Barátok közt
Az eurozóna gazdasági minisztereinek Budapestre tervezett találkozója valószínűleg elmarad, írta a Politico augusztus 29.-én. Ebben nem az a különös, hogy el fog maradni, hanem hogy ilyesmi egyáltalán szóba került. Az eurozóna országainak gazdasági miniszterei mégiscsak finom emberek, vagy legalábbis szeretnének annak látszani, mármost az ember egy bizonyos szint fölött nem süllyedhet egy bizonyos szint alá, tessék szorgalmasan olvasni Esterházyt, attól mindenre fény derül. Mária országával épp az a baj, hogy Viktor apánk vezetésével folyamatosan süllyed, de nem egy bizonyos szint alá, hanem azon borzongató mélységekbe, amelyeket szép magyar szóval pöcegödörnek nevezünk. Ráadásul ezt nem igazán észleli, vagy ha mégis, akkor büszke rá. Ellentétben az európai gazdasági miniszterekkel, akik a jelen szöveg megírásával egyidejűleg mind leplezetlenebbül prüszkölnek és a budapesti összeröffenés negligálásán törik a fejüket. Dönteni Paschal Donohoe ír közkiadásokért felelős miniszter fog, illetve ő döntött, bár mi a lapzártánk előtti múlt sötétjében még nem tudhatjuk, hogyan.
Sejteni viszont sejthetjük, hiszen különféle uniós országok képviselői már eddig is egyre-másra negligáltak nemzetközi eseményeket csak azért, mert azokat Magyarországon rendezték. Messzemenő következtetéseket nem érdemes ebből levonnunk, mindazonáltal figyelemre méltó, hogy más, kevésbé hibbant és felgőgölt országokkal összefüggésben ilyesmi jóval ritkábban fordul elő. Főméltóságú kormányzó urunkat ez csöppet se zavarja, ő továbbra is mérgezett egérként futkos a glóbuszon fel s alá, emitt-amott időnként megtorpan, fontoskodik, majd rohan tovább. Az ottmaradók megcsóválják a fejüket, egymásra nézvén vállat vonnak és napirendre térnek a történtek fölött, viszont az arcvonásaikat valami hitetlenkedő kifejezés színezi át és az még jó darabig ott marad. Önmaga csúcsára kormányzó urunknak a soros elnökséggel összefüggésben celebrált vándorcirkusz keretében sikerült felhágnia. Az példa nélküli volt, s ennek megfelelően bizonyára nemcsak a politikatörténeti, hanem a pszichiátriai tankönyvekben is megfelelő terjedelmet szánnak majd neki.
Kovács Zoltán: A patrióta álma
De talán komolyan kellene venni az orosz olajfüggés felszámolását amiről a Fidesz ellenzékben még igen harcos volt. Orbán Viktor 2007-ben például egy fideszes plénum előtt ezt mondta: „Nem szabad megengedni, hogy Magyarországot a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék.” És erősen hangsúlyozta, „nem kellene megengednünk az utánunk következő fiataloknak, hogy miután a szovjetrendszer legvidámabb barakkja sorsától megszabadultunk, most a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék Magyarországot”. 2007-ben az volt a véleménye, hogy megszüntethető, de legalábbis mérsékelhető a függőség. Különben minek emlegette volna ilyen lendülettel. Ezt mondta, sőt, még azt is, amit a Fidesz nemzedéke üzeni a jövőnek, hogy „mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, de az oroszoknak, a Szovjetuniónak és a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk, és azt üzenjük a jövőnek, ne engedjék, hogy visszamásszanak az ablakon”. Így fogalmazott, ma ez a mondat már komikus. Kormányra kerülve pontosan az ellenkezőjét tette: az ajtót az oroszoknak és a Keletnek kinyitotta, a nyugati világnak meg ajtót mutatott. Meg ami ezzel együtt jár: szép lassan a Gazprom legvidámabb barakkjává lettünk.