Minden évben megvannak azok a filmek, amelyek, ha művészi értelemben nem is feltétlenül, dizájnszempontból kimagaslanak. Ide értjük a díszletek különlegességét – tavaly a Szegény párák, idén a Dűne 2 látványtervei vitték a prímet –, vagy éppen a rögtön divatot teremtő ruhákat, mint az idei mezőnyben a Challengers teniszpólóit és Zendaya összes sportos outfitjét.
Ami azt illeti, a Challengers ebből a szempontból is jelesre vizsgázik, mint ahogy 2024-ben bármi, amiben Josh O’Connor és Zendaya feltűnik. Most viszont új versenyző nevezett a „legszebb színészek 2024-es filmben” megmérettetésre. A Motorosok csatársora: Austin Butler, azaz maga Elvis (szívdöglesztő); Tom Hardy (mackósan vonzó); Mike Faist (a Challengersben még neurotikus volt, itt már fülbevalót visel, tehát csibészes). És akkor a háttérben motorozókról ne is beszéljünk! Illetve dehogynem, Boyd Holbrookot még említsük meg, akit nézünk már egy ideje – benne volt az utolsó Indiana Jonesban meg a Sandman sorozatban is –, de ilyen jóképűnek még soha nem láttuk.
De mihez kezd a rendező, Jeff Nichols ennyi csodás férfiszínésszel? Nem sokat, ez viszont a koncepció része. A Motorosok egy valódi motoros banda történetét követi nyomon, akik a hatvanas években, Chicago környékén motorozgattak, sörözgettek, cigizgettek, és egy kicsit bűnöztek is. Léhűtők voltak, a léhűtés viszont úgy istenigazából unalmas. Nichols komolyan vette a feladatot, hogy hitelesen ábrázolja ezt. Motorosai tehát nem keverednek kalandokba, és még annál is kevesebb izgalmas dolog történik velük, mint a leghíresebb motoros film, a Szelíd motorosok hőseivel, akik felkerekedtek, hogy megkeressék Amerikát, de nem találták sehol. Ők legalább elszívtak egy spanglit a temetőben, meg dutyiba vágták őket.
Ehhez képest mi történik Bennyvel, a Motorosok főhősével, a chicagói Vandálok alvezérével? Feleségül vesz egy unatkozó nőt, akit aztán elhanyagol, és kocsmai kivagyiskodás közben úgy eltángálják, hogy hónapokig nem tud lábra állni.
Akármilyen jól néznek ki – nyilvánvalóan sokkal jobban, mint Danny Lyon fényképein, akinek az Outlaws nevű, valóban létezett motoros bandáról összeállított fotókönyve adta a film alapját –, szóval bármilyen jóképű is Butler Bennyje vagy a karizmatikus és hibbant bandavezért, Johnnyt játszó Tom Hardy, ezek a motorosok végső soron mégiscsak sörissza trógerek, akik ráadásul rosszul bánnak a nőkkel.
Nehéz kikövetkeztetni, mi érdekelhette igazán Nicholst a Vandálok néhány évig tartó, de sehová sem vezető keménykedéséből. A független filmes hátterű, középgenerációhoz tartozó rendező korábbi munkái is Amerika hátsó udvarán játszódtak. Ott, ahol első pillantásra csupa unalmas, enyhén simlis kispolgár él, de ha elég ideig nézzük őket, talán kibukik belőlük valamiféle titok. Elképzelhető, hogy a látszat ellenére rendkívüli emberek, akik megjósolják a közelgő végítéletet, mint a családapa a Take Shelterben, vagy a Loving házaspár a nevükről megcímzett filmben, akik azzal cselekedtek rendhagyóan, hogy összekötötték az életüket, ez ugyanis az ötvenes években, Virginia államban törvényszegés volt – lévén a férfi fehér, a nő fekete bőrű.
Az ilyesmit egy életen át lehet fejtegetni, és a Motorosok hősnőjének, Kathynek voltaképpen rá is megy az élete erre. Ő az, aki egy rövid kocsmai csevej és a megszállottság aggasztó jeleit mutató udvarlás hatására – a férfi odaáll böhöm járgányával a nő háza elé, és addig nem mozdul, amíg az ki nem jön hozzá – összeköti az életét Bennyvel. Majd következik öt-hat év, amikor azon tépelődhet, Bennynek vajon mi fontosabb, ő vagy a banda, és mivel Kathy sejti a választ, egyre rosszabbul érzi magát. Mondhatjuk, hogy a női szemszög révén a Motorosok a „mérgező férfiasság” manapság divatos témájához szól hozzá, de ezzel kiüresítenénk Nichols filmjét.
Annak ugyanis éppen az a varázsa, hogy a látszat ellenére mégiscsak őriz valamiféle titkot. A kedélyesnek induló, majd egyre veszélyesebb helyzetekbe torkolló motorozgatás és az önimádó, büdös lábú férfiak bajtársi szövetségének érzékeny bemutatása közben Nichols, mintegy mellékesen, megteremti azt a sűrű, rejtélyekkel terhes atmoszférát, amiről a korábbi filmjeit is megjegyeztük. Aminek az a belátás adja az alapját, hogy két ember bonyolult, ellentmondásoktól feszített kapcsolatát akkor is megéri feltérképezni, ha azok ketten egyébként nem túl rokonszenvesek, és sorsszerű találkozásuk mindkettejük vesztét okozhatja. A Motorosok két ilyen páros története: Bennyé és Kathyé, illetve Bennyé és Johnnyé. Benny, aki mindkét viszonyban érintett, enigma. Amit a másik fél belevetít, azt tükrözi vissza, legyen az a védelmező férj szerepe, vagy a méltó utódé a bandavezér posztján.
Ennek megfelelően Tom Hardyé és a Megszállottak viadalából meg Az utolsó párbajból ismerős Jodie Comeré a két aktívabb karakter. Hardy olyan fenyegetően hümmög és fújtat, mintha szelídebb formában újrahasznosítaná A sötét lovag: Felemelkedés főgonoszának gesztusait, Comer figurájának pedig be nem áll a szája.
De nehéz megmondani, hogyan is sűrűsödik össze ez a váratlan gravitációs erő. Talán a motoros vagy bármilyen romantika iránti vágyunk a kulcs. Mennyire szeretnénk tisztának és szabadnak látni egy elképzelt életet, ami valójában kisszerű és jelentéktelen! Ez a remény csillan fel Kathy és Benny utolsó összenézésében is. Vagy amit látunk, nem más, mint a kisszerűségben meglelt boldogság?
Motorosok (The Bikeriders), 2024, 116 perc. 24.hu: 7,5/10.