Pár napja azt nyilatkozta nekünk, hogy tudna olyan képviselő-testületet rajzolni, amivel folytatódna az egri városházán öt éve zajló téboly, és földbe állna a település. Azt is mondta, ha „horrortestületet” választ a nép, és ön nyeri a polgármesteri posztot, akkor előfordulhat, hogy a választás másnapján azzal lép az egriek elé, hogy „kösz, de ezzel a brigáddal mégsem”. Horror lett a testület?
Abszolút.
Akkor még jó, hogy nem sikerült újráznia polgármesterként. Legalább nem kell lemondania.
Ismerve a közgyűlés összetételét a legőszintébben mondom: örülök, hogy már nem én vagyok a polgármester. Tök jó.
A tíz egyéni körzetből nyolcat a Fidesz vitt, a testületben megvan a kétharmad. Ön, ha nem is polgármesterként, de legalább sima listás képviselőként mandátumhoz jutott.
Nyilván nem fogok beülni.
Miért?
Már hogy ülnék be?! Mi a fenének?
Bent tartani a cipőt az ajtónyílásban, hogy öt év múlva újra próbálkozzon.
Eszem ágában nincs.
Egykori parlamenti képviselőként, leköszönő polgármesterként ciki lenne a politikusi tápláléklánc aljára csúszni?
Egyrészt méltatlan lenne. Másrészt mondtam előre, hogyha így alakul, nem ülök be. Harmadrészt a listánk másodikja agilisabb nálam, ambicionálja a képviselőséget. Az egri városháza per pillanat nem az én pályám.
Min bukott el?
A rengeteg ellenzéki jelöltön. 2019-ben Habis László fideszes polgármestert legyőzve kerültem a városháza élére. Az akkor vesztes Habis ezerrel több szavazatot kapott, mint a mostani győztes fideszes, Vágner Ákos. Csakhogy én kétezerrel kaptam kevesebbet, mint 2019-ben, amikor engem támogatott az egyesült ellenzék. Most viszont többfelé mentek az ellenzéki szavazatok. Full egyértelmű képlet. Napnál világosabb.
Az ön keze alatt hullott darabokra az egyesült ellenzék. Hibáztatja ezért magát?
Persze.
Miben hibáztatja magát?
Leginkább abban, hogy 2019-ben eleve nem lett volna szabad összeállni bárkivel, bármilyen alapon.