Én csak egy szottyadt kis kolbász vagyok, szeressetek!

Az utolsó lélek az ördögé

Ha van fiatal magyar filmrendező, akire nyugodt szívvel rá lehetne bízni egy nagyjátékfilmet, az Füzes Dániel. Az ELTE filmszakának és a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgóképművész mesterszakának volt hallgatója tíz éve készíti egyre nagyobb léptékű rövidfilmjeit, amelyek egyszerre mutatják egy változatos műfajokban és témákban otthonosan mozgó, professzionális filmes, valamint egy monomániás alkotó képét.

Füzes rendezett már filmet fociultrákról, családi kenutúráról és bokszolókról, legújabb, több mint félórás kisjátékfilmje pedig a tizenkilencedik századi – meglepően hitelesnek tűnő – betyárvilágba helyezett, népmesei történet. Eközben a korábbi filmjeihez hasonlóan az új is arról szól, hogyan lehet férfivá válni, mit jelent a „férfias” helytállás és felelősség változó társadalmi korszakokban és helyzetekben. Most három, elátkozott fivér történetén keresztül mesél erről, és közben a ruhákkal, a zenékkel, a beszélt nyelvvel teremt sűrű atmoszférát.

Felfáztam

Minden évben találni kisrealista, hiteles, szorongatóan ismerős párkapcsolati történeteket az új magyar rövidfilmek között, aztán ezt az életközeliséget csak kevesen tudják nagyjátékfilmes formában is megtartani. A cannes-i fesztivált is megjárt Beleznai Márknak mindenesetre jó esélyei vannak, hogy ha egyszer egész estés filmet rendez, abban is olyan éleslátóan, szelíd iróniával mutatja majd meg a hétköznapi embereket, mint a Felfáztam-ban.

Semmi különös nem történik, csak egy lassan zátonyra vergődő kapcsolat kap léket egy balatonalmádi stégen.

A vívódó lányt Vetlényi Lili, a vonzó stoppos fiút Babai Dénes játssza, a lány mit sem sejtő, de azért ellenszenvesen önhitt fiúját pedig A besúgóból ismerős Váradi Gergely, aki az elmúlt években izmos portfóliót épített közepesen zsarnoki kisemberek szerepeiből.

Apád

Mintha idén több lenne a Friss Hús programjában az apa-, mint az anyafilm. Mármint több az olyan történet, amelyekben az apa árnyékát kell átlépniük a hősöknek, az apához fűződő komplexusokat és traumákat kell feldolgozniuk. A MOME-n az Apáddal diplomázó Kühnel Szabó Anita egyenesen a purgatóriumba utaztatja az örök vesztesként megbélyegzett fiút és a zsarnoki apafigurát (a Kuflik rajzfilmsorozat közönségének bizsergető élmény ebben az animációs szinkronszerepben is az elnyűhetetlen Scherer Pétert hallani). A túlvilági apa–fiú utazás viszont a mennyekhez vezető, kegyetlen próbatételek laza füzérén keresztül fokozatosan egy bonyolult és sokszorosan terhelt kapcsolat feltárásáig jut. Ellentmondásos módon az apa holtában válik emberszerűvé és elevenné a fia számára, végül pedig még a megbocsátásról is tanulunk valamit.

Pun Intended

A görög sztárrendező, Jorgosz Lánthimosz legújabb filmjében, a Kinds of Kindnessben a hatalmaskodás végleteire, az alá-fölé rendeltségi viszonyokba rendezett emberi kapcsolatokra láthattunk variációkat. A Magyarországon forgató amerikai rendező, Jack Turits Pun Intended című rövidfilmjét nézve az az érzésünk támadt, nekünk is megvan a saját Lánthimosz-filmünk, amely angol nyelvű ugyan, de a magyar színészek – köztük Jakab Juli, Mészáros Máté és Kovács Lehel – miatt a magunkénak érezzük.

Kimért, szimmetrikus, tablószerű kompozíciókon látunk jeleneteket egy szörnyállam életéből, a bizarr szatíra irányába tolva. Az egyik színben utolsó vérig megy a közösségi véradás, a másikban egymást kell agyonlőniük az állampolgárságra vágyó bevándorlóknak.

A harmadikban a privát élet hazugságai kerülnek előtérbe: egy elhunyt férfi ravatalához kell bérgyászolókat fogadni. A tapasztalt reklámfilmesnek számító Turits stílusérzéke nyilvánvaló, és a fekete humorú hangvétel is példásan egységes – a Pun Intended olyan film, amelyben az ötletek és a forma kimódoltsága csak segíti a kritikus nézőpont megteremtését, nem pedig gyengíti azt.

Megenném, ha bírnám

A Friss Hús programjában minden évben találni lázálomszerű, pszichedelikus animációs filmeket, amelyek jótékonyan felrázzák a közönséget két dokumentarista szociodráma vagy a tétova mondataik között kétperces szüneteket tartó fiatalok szerelmi nyenyergései között. Ebben az évben ráadásul a megszokottnál több ilyen jellegű, terápiás hatású animációt láthatunk, és az összeállításunkban sem Hlavay Bencéé az egyetlen, de az biztos, hogy az övé a legkülönösebb. Nem találunk pontosabb szót rá.

Legrondább? Talán. Legprimitívebb? Biztosan nem, noha úgy kezeli a 3D-animációt, mint egy kiscsoportos óvodás, aki mindig kihagyta a délutáni alvást, üres óráiban pedig elvégezte helyette a MOME animációs mesterszakát.

Ebben a három barát szétcsúszott, szétszívott kirándulásában elmerülő, búgó szintetizátorokkal alázenélt tudatfilmben a látszat ellenére megképződik valamilyen egészen megkapó, lírai lebegés, ami úgy folyja körbe a nézőt, mint egy Microsoft Painttel felfestett, bizonytalan, remegő körvonal.

Rekonstrukt

A magyar animációs művészek beérkezett középnemzedékéhez tartozó Ulrich Gábor korábban főként irodalmi feldolgozásokat készített, legutóbb pedig egy hátborzongató természetvilágba helyezett, a hangsávon kibontakozó thrillerrel, a Dűnével ért el szép nemzetközi sikereket. Filmjeit összeköti a kísérleti szemlélet, ezért is tűnik logikusnak, hogy új munkája a kísérleti animációs film első nagy (és máig legnagyobb) korszakával, a múlt évszázad húszas éveivel teremt kapcsolatot.

Weininger Andor, a Bauhaus köreihez tartozó magyar művész 1923-ból hagyta ránk egy megvalósítatlan, dadaista rajzfilm képes forgatókönyvét, amit most Ulrich „fejezett be”, és zenét is írt hozzá. A végeredmény játékos és ellenállhatatlan, rendezőjét pedig az absztrakt animáció klasszikus alkotói, Hans Richter, Viking Eggeling méltó örökösének mutatja. „Minden filmem a halálról szól” – nyilatkozta egyszer baljósan Ulrich, de a Rekonstrukttal ellentmond saját magának, mert új filmjének témája éppen az eleven hagyomány.

Vegan Mayo

Ha Tóth Luca továbbra is tartja magát ahhoz, amit 2019-es interjúnkban mondott, vagyis mindig törli a videófájlokat a számítógépéről, miután elkészült egy filmmel, akkor nemrégiben nagyon sok kolbászrajz landolhatott a lomtárában. A Vegan Mayo a fiatal animációs rendező talán eddigi legszabadabb és legszertelenebb filmje, ami elsőre teljesen értelmetlennek tűnik.

Percek alatt elhangzik egy szürreális monológ csillagjegyekről, kiállítás nyílik gyümölcsökből – pompás epertextúrákkal! –, és bemutatkozik egy szerelemre vágyó virsli.

Ez mégsem a Seth Rogen-féle, animációs stoner vígjáték, a Virsliparti magyar változata, hanem könnyed humorú kísérlet a szorongások feloldására, a kötődés mintáinak vizsgálatára és a kielégítetlen szeretetvágy lelki következményeinek megértésére. Vagy legalábbis annak tűnik, de biztosak azért nem vagyunk benne. Abban viszont igen, hogy az álomszerű színátmenetek és a suttogásra, csámcsogásra és más, meg nem nevezhető szájmozgásokra fókuszáló hangtervezés (Lukács Péter Benjámin munkája) fokozottan testi tapasztalatot tartogat a közönségnek.

Diamond Beauty

„Korom Anna rendező olyan hősnőről mesél, aki nem fogadja el a társadalmi konvenciók szerint neki osztott lapokat” – írtuk egy évvel ezelőtt Korom előző rövidfilmjéről, a Nikóról. A rendező következetesen halad tovább ezen az úton, mert a Diamond Beauty is lázadó hősnőről szól. Csak éppen Mari lázadásának eszköze a saját teste. Nem hajlandó elfogadni, ahogyan kinéz, emiatt az olcsó és rossz minőségű plasztikai műtétek függőjévé vált. Amikor társkeresőn üzengetni kezdenek egymásnak fiatalkori szerelmével, a férfi nem ismeri meg őt, a nő pedig saját arca durva szétroncsolásától sem riad vissza, hogy tetsszen a másiknak. A Diamond Beauty csendesen tragikus film, de kitartóan empatikus a hősnőjével. A központi, bonyolult nőalak portréjának megrajzolásában Korom Anna méltó partnere a Marit alakító Nyertes Zsuzsa, akit még soha nem láttunk ilyen remek szerepben.

A 2024-es Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált május 30. és június 5. között rendezik a budapesti Puskin moziban.