A gázai háború kirobbanása óta folyamatosan mérlegelik Izraelen belül és kívül egyaránt, hogy milyen mértékben terjed ki a konfliktus más területekre. Október hetedike, és különösen az al-Ahli korházincidenst követően az már egyértelművé vált, hogy eszkalálódik a helyzet: a palesztin területeken túl szíriai, iraki, libanoni és jemeni szereplők is támadást intéztek izraeli és amerikai erőkkel szemben. Ugyanakkor nem tört ki regionális háború, az összecsapások intenzitása a legtöbb megfigyelő szerint nem vált stratégiai jelentőségűvé – legalábbis egyelőre.
A legnagyobb figyelem a libanoni határszakaszra összpontosul, vagyis a Hezbollah esetleges háborúba lépésére. Az elmúlt hetekben az izraeli hadsereg és a libanoni síita szervezet folyamatosan rakétákat lő ki egymásra és mindkét fél növekvő nyomást helyez a másikra. A határvidéken élők már a határ mindkét oldalán felkészültek a harcokra – Izraelben ki is telepítették a civil lakosságot – és sokan számítottak, számítanak arra, hogy november elején elindulhatnak a szárazföldi harcok.
A várakozásokat fokozták, hogy a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah november 3-ára nagyszabású beszédet jelentett be. A szervezet és szövetségesei (köztük Irán) médiája nagyon sokat tett azért, hogy valami nagy dologra számítsunk – konkrétan előzeteseket adtak ki a beszédhez, és élőben közvetítették a térségben. Végül azonban Naszrallah nem üzent hadat Izraelnek, beszéde pedig inkább értelmezhető távolságtartónak, mint az eszkalációt előmozdítónak.
Időhúzásról van szó, vagy a Hezbollah tényleg nem akar háborút Izraellel? Várhatunk-e még nagy háborúba, kell-e Izraelnek félnie egy nagyobb koordinált támadástól? Ahhoz, hogy megválaszoljuk ezeket a kérdéseket, meg kell vizsgálnunk a helyzetet a Hezbollah és legfontosabb szövetségese, Irán szempontjából is.
Önálló de nem teljesen független
A libanoni síita szervezet működésének megértéséhez fontos látnunk, hogy a csoport tagja ugyan a régiót átívelő Irán-barát hálózatnak, az „ellenállás tengelyének”, de annak önálló mozgástérrel rendelkező szereplője. A Hezbollah 1980-as évekbeli létrehozása köthető ugyan az 1979-es iszlám forradalommal hatalomra került iráni elitek támogatásához, a szervezet elsősorban a libanoni belső folyamatok eredményeként alakult meg. A kis közel-keleti országban 1975 és 1990 között zajló polgárháborúban a három vallási csoport, a szunniták, síiták és keresztények számos fegyveres-politikai csoportot hoztak létre. Ezek egyike volt a síita Hezbollah is, amelynek hivatalos politikai céljai között szerepel a nyugati befolyás kiűzése az országból, a síita iszlamista kormányzás kialakítása, és Izrael állam legyőzése.
A gyakorlatban a szervezet a diszfunkcionálisan működő libanoni államon belül egy önálló kormányzati modellt vezetett be az általa uralt területeken. A szervezet egyszerre működik politikai pártként és milíciaként, erőszakos viselkedése miatt ugyanakkor 1997-ben az Egyesült Államok terrorista csoportnak tekinti, az EU csak ugyanakkor 2013-ban jelentette be ezt a minősítést, és akkor is csak a katonai szárnyával kapcsolatban.
Minősítése ugyanakkor sokkal bonyolultabb, mint a Hamászé: pártként az 1990-es évek eleje óta indul a választásokon, és a libanoni politikai rendszer szektaránius hatalommegosztása miatt gyakran kerül kormányzati pozícióba. A jelenlegi nemzetközileg teljesen elfogadott kormányban is két minisztert adnak,
Emellett ugyanakkor a Hezbollah a világ egyik legerősebb nem-állami szereplője. Az izraeli INSS Intézet szerint a csoport jelenleg 50 ezer katonával és 150-200 ezer rakétával rendelkezik, ami a Hamasz által irányított erőforrások sokszorosát jelenti. A szervezet legutóbb 2006-ban folytatott háborút Izraellel szemben, amely mindkét oldalnak nagy veszteséget okozott kézzelfogható eredmények nélkül.
A Hezbollah saját érdekeit követi, nem a Hamászét
E konfliktus emléke a szervezet mostani válságban mutatott viselkedését is nagyban befolyásolja. 2006 óta a Hezbollah folyamatosan fegyverkezik, erősítve elrettentő és fenyegető képességét Izraellel és az Egyesült Államokkal szemben. Ezt a folyamatot egy Izraellel vívott elhúzódó háború nagyban lelassítaná, a konfliktus vélhetően nagyon költséges lenne, ugyanakkor kétséges, mit érhetne el vele a libanoni szervezet. Mivel teljesen nem tudná legyőzni Izraelt, a konfliktus kimenetele kiszámíthatatlan lenne, amiben a szervezet saját túlélését és egyébként is gyenge libanoni állam teljes összeomlását kockáztatná.
Ennek az értékelésnek látszólag ellentmond a libanoni-izraeli határ közelében látható támadások. Október 7-e óta izraeli összesítésben összesen 98 támadást hajtott végre a szervezet, amely összesen 9 izraeli és 55 hezbollah harcos halálával járt. A napi támadások száma folyamatosan növekszik, ugyanakkor egyelőre nem egyértelmű, hogy ezeknek a célja egy szárazföldi háború előkészítése.
Naszrallah november 3-ai beszéde is hasonló dinamikákról szólt inkább, mint hadüzenetről. A kötelező retorikai körök (szolidaritásnyilvánítás, Izrael és az Egyesül Államok kritizálása) a szervezet nagy befolyású vezetőjének két fontos üzenete volt: egyik oldalról hangsúlyozta, hogy az október hetedikei támadás a Hamász magánakciója volt – ezzel csökkentve saját maga és Irán felelősségét –, másrészt pedig némileg lejátszotta a Hezbollah szerepét a háborúban. Gyakorlatilag kijelentette, hogy a szervezet október nyolcadika óta háborúban áll Izraellel (tehát nem most fogja a Hezbollah ezt elkezdeni), illetve felszólított más arab és muszlim szervezeteket, hogy lépjenek fel Izraellel szemben (tehát ne a Hezbollahtól várják ezt). Persze az eszkaláció esélyét folyamatosan lebegtette, és arról is beszélt, a gázai háború alakulásával változhat a helyzet.
Irán számára fontosabb a Hezbollah túlélése, mint a háború fokozása
Ha Irán szempontjából nézzük a kérdést, hasonló következtetésre juthatunk. Teherán rengeteg erőforrást költött arra, hogy kiépítse szövetségesi hálózatát, amelynek a Hezbollah az ékköve. A szervezet az elmúlt időszakban már nem csak a libanoni belpolitikából vált meghatározó szereplővé, de a szíriai polgárháborúban is. Legfontosabb funkciója mégis Izraellel kapcsolatos: Irán számára kiváló eszköz arra, hogy elrettentse Izraelt bármilyen fellépés ellen, ezzel egyensúlyozva az izraeli haderő erősségét (ideértve nukleáris kapacitásait).
Kockáztatni e szerep feláldozását egy beláthatatlan kimenetelű háborúért nem lenne racionális Irán részéről sem. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a teheráni vezetés elsőszámú külpolitikai célja az amerikai katonai erők kiűzése a térségből, ebből a szempontból pedig a jelenlegi helyzet – a kiszámíthatatlanság, a kisebb támadások az amerikai katonai célpontokra Irakban és Szíriában – sokkal hatékonyabb, mint Izrael megtámadása, amely potenciálisan inkább növelné az amerikai jelenlétet.
Persze ettől még az óvatos becslésen kívül biztos előrejelzést nem lehet adni ma sem. Lehet, hogy Naszrallah azért nem üzent hadat, mert meglepetést akar okozni. Ezen túl a racionalitás fontos, de a szereplők viselkedését nem csak ez mozgatja. A gázai háború nagyon erős érzéseket váltott ki a térségben, nagy a politikai nyomás az ellenállás tengelyén, hogy bizonyítsa, képes fellépni Izraellel és az Egyesült Államokkal szemben – hiszen évtizedek óta erről beszélnek. A Hezbollah és Irán egy vékony jégen mozog – egyszerre kell saját túlélését biztosítani és erejét, elköteleződését mutatni. Egyelőre ez mindkettejüknek sikerült, stratégiai változás híján pedig emiatt rövidtávon nem várható biztosan a viselkedésük megváltozása – remélhetőleg hosszútávon sem.
