Mindenről a lecsó tehet. Valószínűleg azért nem tudtam úgy élvezni a történetet, ahogy azt kellett volna. Mert mást csináltam közben. Korgó gyomorral, férfiaggyal.
Történt ugyanis, hogy hétfő estére lecsót akartam készíteni. Valami egyszerűt. A nagymama nevű csodalény által még a tél előtt eltett paprika-paradicsomból. Volt otthon néhány darab csirke is – gondoltam beledobom, mi baj lehet belőle. Közben pedig – így terveztem – megnézem a Marslakók vasárnapi pilotját, esetleg a hétfői részét is. Aztán írok róla. Így legalább nem érheti szó a ház elejét, hogy olyat kritizálunk, amit még nem is láttunk. Annak ellenére, hogy látatlanul be lehet rendelni belőle több száz részt… Mindegy.
Tehát: hagyma felaprítva, lepirítva, paradicsom-paprika hozzáadva, csirke elszeletelve. Sorozatnézéshez pont megfelelő a lecsófőzés. Gondoskodást ugyan igényel, túlzott odafigyelést azonban nem. Így van idő magyar szériát nézni.
A Marslakók startjától csodát nem vártunk. Bár a hype-olás miatt akár várhattunk is volna. Óriásplakátok, sztárok, cikkek, milliárdok közpénzből, Jáksó. Az MTVA új szárnyashajója, versenylova, Seabiscuitje, mely majd jól betesz a kereskedelmi tévéken futó szappanoperáknak. Még ez is lehet. Bár kétséges. A gyakorlatilag nézettségi elvárás nélkül, három szezonra vaktában előre berendelt Marslakók ugyanis nem jó. Igaz, a Barátok Közt sem az.
A köztévés szappanopera azonban valahol hibás, elsőre nem is látni, hol. Lehet, hogy a ripacskodás, az erőltetett párbeszédek, a Kisváros-szagú jelenetek, a Mikroszkóp Színpadra való poénok, a túl sokat akaró formátum, a dramaturgiai hiányosságok vagy egyszerűen a hozzá nem értés miatt – valahogy minden így együtt. A bulvárújságos sztori faék egyszerű, a karakterek sablonosak, néhány színészt kamera közelébe sem szabadna engedni, a történeti csavarok pedig épp annyira érdekesek, mint Marenec Fruzsina nemi élete. Túl sok a baki: egyszer nappal van, aztán hirtelen este, a szereplők néha nem ott ébrednek, ahol elaludtak, minden lépcsőház gyanúsan ugyanolyan, életszerűség nuku, az akciójelenetek cseh rajzfilmeket idéznek, és sokszor indokolatlan a helyszínválasztás. Legalább a hulla nem lélegzik. Még.
Vannak a Marslakókban persze pozitívumok is. Például Mazányi Eszter egész jó. A melle is, de az most részletkérdés. A manírokat suttogással elütő Valentin Titánia szintén nem a legrosszabb, sem látványnak, sem pedig színésznek. Kálloy Molnár Péter is séróból hozza a bohócot, ha – legalábbis úgy tűnik – csak egy beugrás erejéig is. Néhány beállítás kiváló, a díszlet pedig néhol remek. Ennyi.
Eddig. Mert ugye még három évig, több mint négyszáz részen keresztül tuti menni fog. Kicsit olyan, mint amikor Éva megkérdezi Ádámtól az Édenkertben, hogy: „Szeretsz?”. Mire Ádám: „Kit szeressek b..zmeg?!”. Ez van. Ezt kell szeretni, évekig. Addig lehet elemezgetni bőven. Ha valaki azt akarja.
Részemről inkább a lecsó.
