A forradalom leverése
„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! – A kormány a helyén van! – Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”
Reguláris csapataink azonban a közlemény ellenére nem bocsátkoztak harcba. Az ellenállók, akik nagy része akkor már Nemzetőr igazolvánnyal rendelkezett, felvették a harcot. Egy hét alatt azonban az ő ellenállásukat is megtörte a túlerőben lévő szovjet hadsereg.
Megtorlás
Megindulhatott a Kádár János nevével fémjelzett új rendszer kiépítése és a helyzet konszolidálása. Az elkövetkező három év elképesztően kegyetlen és véres megtorlásának áldozatul esett harmincötezer ember, akiket ellen valamilyen formában eljárást indítottak. Közülük több mint huszonkétezeren börtönbe került, kétszázhuszonnyolcat halára ítéltek, a ténylegesen kivégzettek száma pedig meghaladta a háromszázötvenet. Több mint kétszázezren elhagyták az országot. Azt pedig felmérni sem tudjuk, hogy hányan szenvedtek a forradalom idején elkövetett vélt vagy valós cselekedeteik miatt a „puha” terror minden elképzelhető formájától.
A forradalom igazi győzelme
Az eltelt ötven év lépten nyomon arról tanúskodik, hogy az ’56-os forradalom nem bukott el, bár eltiporták, meggyalázták, a résztvevőket kivégezték vagy elüldözték. A szót magát: 56, fetisiszta buzgalommal próbálták eltüntetni a hatalom új birtokosai, azonban minél inkább igyekeztek, a forradalom annál inkább befolyásolta minden cselekedetüket. A győztesek lépését a legyőzött irányította. Kádár az újabb forradalomtól való félelmében elkezdte megvalósítani ’56 követeléseit, így válhattunk a „tábor legvidámabb barakkjává”. Mikor pedig reális lehetőség mutatkozott rá, elsőként álltunk neki a vasfüggöny lebontásának, de lehet, hogy csak folytattuk, amit harminchárom évvel korábban kénytelen-kelletlen félbehagytunk.
