A farkastól genetikailag távolabb álló, modern kutyafajták relatív agymérete nagyobb, mint az ősi, többezer éves fajtáké. Az agyméret növekedése nem köthető a fajták szerepéhez, sem életmenet-jellemzőkhöz, ezért feltehetően a városiasodó, komplexebb társas környezet hatása – derül ki egy magyar kutatásból, amit az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia tanszéke tett közzé.
A napjainkban ismert négyszáz kutyafajta viszonylag rövid idő alatt alakult ki és nagy változatosságot mutat, ezért a téma valódi kincsesbánya azon kutatóknak, akik a fajon belüli gyors változásokra kíváncsiak. Mivel az emberi agy kiemelkedően nagy a testmérethez viszonyítva, régóta érdekli a kutatókat, hogy az agyméretet milyen tényezők befolyásolják. A sokféle kutyafajta összehasonlítása ezeket a kérdéseket is segíthet megválaszolni, tette hozzá az MTI.
Ennek valószínűleg az az oka, hogy a domesztikált fajok élete egyszerűbb a vadon élő ősökéhez képest. A gazdák által nyújtott biztonságos környezetben nem kell ragadozók támadásaitól tartani és vadászni az élelemért, így nincs szükség az energetikailag költséges nagyméretű agy fenntartására és a felszabaduló energia másra fordítható, például több utód létrehozására, ami a háziállatoknál fontos szempont.
A kutatókat is meglepte az eredmény
A különböző kutyafajták eltérő komplexitású társas környezetben élnek, illetve összetett feladatokat látnak el, amelyhez feltehetően nagy agyi kapacitásra van szükség. Ezért arra gondoltak, hogy az agyra ható szelekciós nyomás fajon belül változhat, és különbséget találnak majd a kutyafajták agymérete között az alapján, hogy milyen feladatot látnak el vagy mennyire távolodtak el genetikailag a farkastól.
A különböző kutyafajták agyméretével kapcsolatban ez az első, átfogó kutatás, melynek előkészítése több évtizedet vett igénybe. Végső soron 865 egyedről, 159 kutyafajtáról sikerült adatot gyűjteni, a farkasokat pedig 48 példány képviselte. Az eredmények azt mutatják, hogy míg a farkasok 31 kilogrammos átlagos testsúlyához 131 köbcentiméteres agytérfogat társul, a hasonló súlycsoportba tartozó kutyák esetében az agytérfogat ennek csak körülbelül háromnegyede.
Ami meglepetés volt, hogy minél távolabb esik egy kutyafajta a farkastól genetikailag, annál nagyobb a relatív agymérete. A várakozásokkal ellentétben ugyanakkor kiderült, hogy a fajták eredeti szerepe, az átlagos alomméret és a várható élettartam független az agy méretétől.
Az ELTE Etológia tanszékének főmunkatársa, Kubinyi Enikő szerint a kutyák háziasítása körülbelül huszonötezer éve kezdődött, de tízezer évig a kutyák és a farkasok küllemre nem különböztek. Sok ősi fajta, például a szánhúzó kutyák, ma is hasonlítanak a farkasokra. A letelepedés, a földművelés, pásztorkodás elterjedése és a vagyon felhalmozása viszont különböző feladatokat kínált a kutyáknak, szükség lett őr-, terelő-, vadászkutyákra, sőt ölebekre is.
A ma ismert, küllemben nagyon karakteres fajták jelentős része azonban csak az ipari forradalom óta, főként az utóbbi két évszázadban alakult ki, amióta a kutyatenyésztés egyfajta hobbivá vált.
Az ELTE Etológia tanszékének főmunkatársa szerint az eredmények azt mutatják, hogy a modern kutyafajták tenyésztése az agyméret növekedésével járt az ősi fajtákhoz képest. „Ezt nem tudtuk a fajták feladataival vagy élettörténeti jellemzőkkel megmagyarázni, ezért csak találgatunk az okokról. Talán a komplexebb társas környezet, a városiasodás, a több szabályhoz, elváráshoz való alkalmazkodás okozta ezt a változást, ami minden modern fajtát érint” – tette hozzá.
