Sokunknak még személyes emlék, hogy a „nagy októberi szocialista forradalmat” (1917. október 25-én kezdődött a Lenin vezette felkelés) a Szovjetunió kelet-európai érdekszférájába tartozó országokban november 7-én ünnepeltük. Az ok közismert: az ortodox egyház nem fogadta el XIII. Gergely pápa XVI. századi naptárreformját, ezért a keleti és a nyugati egyház időszámításában mára 13 nap eltérés mutatkozik.
A globalizációval ma már az egész világ a gregorián naptárhoz igazodik, de a keleti keresztény egyházak jó része még mindig a reform előtti, Iulius Caesarról elnevezett julián naptár szerint méri az egyházi évet, ehhez igazítja az ünnepeit is.
A karácsony például mindig január 7-ére esik, hiszen az ő kalendáriumaik akkor írnak december 25-ét. Alapvetően tehát minden ortodox ünnep dátuma 13 nappal előrébb csúszik a mi naptárunkhoz képest – és innentől nem is lenne értelme tovább szaporítani a szót, ha nem ütköznénk a húsvét „problémájába”.
Itt ugyanis nem érvényes a 13 napos „szabály”, az ünnepet néha pontosan egy időben üli a keleti és a nyugati egyház, máskor egy héttel vagy egy hónappal később. Tovább fokozza a laikus értetlenségét, hogy az egész keresztény világban egyazon csillagászati jelenségek jelölik ki az úgynevezett szentháromnap és az egész húsvéti ünnepkör idejét: húsvétvasárnap ugyanis minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap.
Dr. Földváry Miklóst, az ELTE BTK Vallástudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docensét kérdeztük.
Húsvéti vita
Jézus kereszthalála és feltámadása a zsidó pészahhoz köthető. Máté, Márk és Lukács evangelisták alapján az utolsó vacsora széderestén történt, míg János a nagypénteki eseményeket ábrázolja úgy, mint az ószövetségi húsvét beteljesülését, ahol Jézus az igazi, feláldozott húsvéti bárány. Nem tudjuk, hogy a korai keresztények hogyan ünnepelték a húsvétot, az első évszázadban hiába is keresnénk egységet, a keresztények rendkívül széles skálán mozogtak a zsidó örökség egészét kötelezőnek tartó és az Ószövetséget teljesen elutasító irányzatok között.
Ismert viszont, hogy a 100-as évek második felében vita bontakozott ki a húsvét időpontjával kapcsoltban. A keleti területeken általában a zsidó pészahhal egy időben tartották, Niszán hónap 14-én: ez a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtölte. A holdhónapokat követő, hagyományos zsidó időszámítás szerint ugyanis minden hónap első napját az újhold, közepét (14–15. napja) pedig a telihold jelölte ki.
Nyugaton azonban gyakran nem volt évenkénti húsvét, hanem a feltámadást minden Úrnapján, azaz vasárnaponként ünnepelték
– mondja a 24.hu-nak Földváry Miklós.
Miként a zsidó vallásban a szombat, úgy a keresztényeknél a vasárnap számított a legnagyobb ünnepnek. Az úgynevezett „húsvéti vita” ellenére a két gyakorlat hosszú ideig egymás mellett létezett, a különböző irányzatok hívei tolerálták egymást. Végül a 325-ben megtartott niceai zsinat egységesítette az ünnep dátumát, ha úgy tetszik, kompromisszumos megoldás született: húsvétvasárnap a Niszán 14-ét (vagyis a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét) követő vasárnapnak felelt meg.
Ezzel a keresztény húsvét elvált a zsidó pészahtól, dátuma egyetemessé vált, és így is maradt egészen 1582-ig, amikor XIII. Gergely pápa életbe léptette a régóta esedékes naptárreformot.
Nem fogadták el
Az atomórák és a fejlett technológia előtti korban az idő számítása, a dátumok meghatározása rendkívül komoly tudományos kihívást jelentett, nem is sikerült tökéleteset alkotni. A naptárak csillagászati időhöz igazítását Iulius Caesar vállalta magára birodalmi szinten: Kr. e. 46-ban az évet 365 napra osztotta, és bevezette a szökőéveket, vagyis minden negyedik február egy nappal hosszabb volt: megszületett az úgynevezett julián naptár. Ez hosszú távon valójában 365 és negyed napos éveket eredményezett, ám a valódi, csillagászati év, amíg a Föld pontosan egy „kört” tesz meg a Nap körül, 11 perccel és 14 másodperccel rövidebb volt.
Nem sok, de bő másfél évezred alatt már 10 napot „szaladt” előre a kalendárium, és egyre zavaróbb volt a Hold és a Nap állásához köthető ünnepek, elsősorban a húsvét idejének kitűzése. XIII. Gergely pápa ezért 1582-ben elvett 10 napot az évből – október 4-ét másnap október 15. követte –, és minden 400-zal osztható év kikerült a szökőévek sorából, így a naptár összhangba került és többé-kevésbé összhangban is maradt a csillagászati évvel. Ez a ma is használt gregorián naptár.
A keleti területek egyházai azonban identitásuk védelme és hangsúlyozása érdekében nem vezették át a változásokat, maradtak továbbra is a julián naptárnál
– emeli ki a tanszékvezető.
Mivel pedig a julián naptár továbbra is csúszásban volt és van a csillagászati időhöz képest, mára 13 napra hízott a különbség a két naptár között.
Maradtak a „régi” naptárnál
Innentől kezdve, gondolhatnánk, az ortodox húsvét mindig a miénket követi 13 nappal, de a valóságban soha nem fordul elő 13 napos különbség. Három lehetőség adódhat:
- az ortodox húsvét körülbelül egy hónappal későbbre esik;
- a két húsvét időpontja megegyezik;
- az ortodox húsvét egy héttel későbbre esik (mint idén: keleten 2023. április 14-én lesz nagypéntek).
Nézzük, miért. A húsvétot mozgó ünnepnek nevezzük, ahol az egyetlen biztos pont a tavaszi napéjegyenlőség a gregorián naptár szerint március 21-én. Innen még meg kell várni az első teliholdat, majd az azt követő vasárnapot, így anélkül, hogy túlbonyolítanánk: húsvétvasárnap március 22. és április 25. között bármilyen dátumra eshet.
Keleten azonban a fent szilárd pontként említett napéjegyenlőséget nem a valós csillagászati eseménnyel, hanem a julián naptár szerinti március 21-ével tekintik azonosnak, ami „valójában” már április 3. Itt ütközik ki a valós idő és a julián naptár eltérése úgy, hogy a dátum már nem esik egybe a csillagászati jelenséggel.
Minden a Holdon múlik
Ha egy adott évben a gregorián naptár szerint március 21. és április 3. között van egy holdtölte, akkor nyugaton a következő vasárnap már húsvét. Ezzel szemben az ortodox felfogásban az április 3. előtti holdtölte még megelőzi a napéjegyenlőséget – amelyet, újra hangsúlyozzuk, a naptárjuk alapján, nem pedig a nappal és az éjszaka azonos hossza szerint értelmeznek.
Ilyenkor meg kell várni a következő teliholdat, majd a legközelebbi vasárnapot, ami a 28 napos holdciklust figyelembe véve nagyjából egy hónap „csúszást” jelent. Jövőre például nyugaton április 1-jére, míg keleten május 5-ére esik majd húsvétvasárnap.
Ha a bizonyos 13 napon belül nincs holdtölte, akkor a következő már mindkét hagyomány értelmezésében az „első”, így az ortodox és a nyugati húsvét egybeesik.
A már említett, 325-ös niceai zsinat ugyanakkor arról is határozott, hogy a keresztény húsvét nem lehet egy időben a pészahhal. Ha ez megtörténne, akkor az ortodoxok egy héttel későbbre tolják az ünnepet. Ebből adódik az időnként egyhetes eltérés a nyugati húsvéthoz képest.
Összefoglalva tehát arról van szó, hogy a keleti egyház az önállóságának demonstrálása miatt elzárkózott a nyugati egyházfő pusztán tudományos és meglehetősen hasznos reformjától. A húsvét meghatározásánál pedig nem veszi tudomásul, hogy a naptár jelentős csúszásban van a csillagászati időhöz képest. Milutin Milankovics szerb matematikus és csillagász egyébként a XX. század elején kidolgozta a rendkívül pontos, úgynevezett új-julián naptárt, ám az 1923-as, konstantinápolyi összortodox konferencia határozata nem tette kötelezővé, bevezetéséről az egyházak szabadon dönthetnek.