1997 nyarán pusztító árvíz csapott le Közép-Európára: a példátlanul heves esőzésektől megáradó Odera és a Morva kilépett a medréből, és hatalmas területeket árasztott el Csehországban és Németországban is, de a legnagyobb károkat Lengyelországban okozta: azóta is az ország történetének egyik legsúlyosabb áradásaként tartják számon. A katasztrófa elsősorban az ország délnyugati területét, azaz a sziléziai régiót sújtotta, de víz alá került az egyik legnagyobb lengyel város, Wroclaw csaknem teljes területe is. A millenniumi árvíz – ahogy a lengyelek nevezik – a modernkori Lengyelország legnagyobb természeti katasztrófája, amiről most egy fikciós sorozat készült a Netflix jóvoltából.
Azt már egy ideje észrevehettük, hogy a Netflix ugyan továbbra is megválogatja, hol vágjon bele a tartalomgyártásba, ám ahol már zöld a jelzés, ott igen komoly tempóban készülnek a sorozatok. Bár a régió többi országa még nem került fel a Netflix térképére, a streamingcég folyamatosan készít saját gyártású lengyel tartalmakat – méghozzá változatos műfajokban. Az eddigi netflixes lengyel sorozatok között akadtak egész jól sikerült és/vagy népszerű darabok is, de az Árvíz az eddigi legambiciózusabb produkció, mely nyilvánvalóan nem is készülhetett volna el egy ilyen tőkeerős gyártó nélkül. A lengyel sorozatipar láthatóan próbál élni a lehetőséggel, hogy a kötelező thriller/young adult/horror műfajokon kívül időnként saját sztorikat is képernyőre vihessen.
Azt pedig már a Csernobil óta tudjuk, hogy a közelmúlt katasztrófái jól működhetnek sorozatként is, és ugyan a millenniumi árvíz közel sem annyira ismert esemény, mint az atomerőmű-baleset volt, a lengyel közvélemény számára ez is traumatikus emlék. Olyannyira, hogy egy másik sorozatot már megihletett: a Mocsár című krimisorozat második évada (mi a nyolcvanas években játszódó elsőről írtunk) is 1997-ben játszódik, egy fiktív, sziléziai várost megbénító árvíz idején. Igaz, az a sorozat csak egy bűnügyi sztori háttereként használta az árvizet, mindazonáltal jelezte, alaposan beleégett a lengyelek tudatalattijába a homokzsákokkal telepakolt utcák és a lakóépületeket is elöntő áradás képe.
Az Árvíz (melynek rendezője, Jan Holoubek, ugyanaz, aki a Mocsáré) viszont már konkrétan erről is szól: nem fiktív városban vagyunk, hanem Wroclawban, és a téma maga a millenniumi árvíz. Igaz, az alkotók annyiban maradtak a fikciónál, hogy egyetlen valós személyt sem szerepeltetnek, még ha valós események is ihlették a forgatókönyvet. A főhős egy hidrológus, Jasmina Tremer (Agnieszka Zulewska), aki a jól ismert katasztrófafilmes recept szerint idejekorán figyelmezteti a pápalátogatás bűvöletében élő városvezetést a veszélyre, ám süket fülekre talál. Amikor aztán már igénybe veszik a szakértelmét, annak sincs sok eredménye, hiszen a politikusok inkább hisznek a régiiskolás szakértőknek, akik szerint Wroclaw biztonságban van az egyre emelkedő vízszint ellenére, és mindenki nyugodtan alhat.
Jasmina Tremer azonban jóval több egy képzett szakembernél: érzelmi szálak fűzik a régió egyik vezető politikusához, Jakub Marczakhoz (Tomasz Schuchardt), és egyébként is egy makacs, konfliktuskereső személyiség, akinek ráadásul igen kemény múltja is van, mely a jelenre is rányomja a bélyegét. Marczak ezzel szemben egyedül neveli a lányát, és a közelgő választások is befolyásolják a döntéseit, míg egy harmadik szereplő, a beteg apja falusi házát felújító Andrzej (Ireneusz Czop) annak ellenére is az események középpontjába kerül, hogy a családjával külföldön él. Ahogy az lenni szokott, ennek a három szereplőnek az útjai keresztezik egymást, és ezeket követve bontakozik ki az árvíz drámája is.
Ez bevett módszer a történelmi témájú sztoriknál, és a legtöbbször hatásosabb egyes, nem feltétlenül valós szereplők sorsát követni, mint dokumentarista módon bemutatni a történteket. Viszont fontos az egyensúly, ami az Árvíz esetében eleinte kifejezetten jól működik, gyorsan beránt bennünket a készülődő katasztrófa és a megismert szereplők története: izgalmas cselekményszálak követik egymást, ahogy elönti a várost az árvíz, ám ezen a ponton egy mérsékelten érdekes és nem is túl hihető családi dráma kerül a középpontba. Az utolsó epizód nagyrészt ennek az egyébként rém kiszámítható fordulatait követi, miközben több másik szál alig vagy egyáltalán nem kerül elő. Az elöntött nagyváros millió hiteles drámával szolgálhatna, ám ezek elszalasztott lehetőségek maradnak. Pedig a már említett Csernobil megmutatta, hogy kiagyalt magánéleti szálak beleerőltetése nélkül is sikerrel el lehet mesélni egy ilyen katasztrófa történetét, az Árvíz alkotói azonban sajnos nem ezt az utat választották.
Először is pazar a sorozat megjelenése, tényleg jól sikerült visszaadni az elárasztott városrészek hideglelős látványát, arról nem is beszélve, hogy a kilencvenes évek közepe, a számunkra is ismerős posztkommunista közeg vizuálisan is újjá lett teremtve, méghozzá tökéletesen. És bár a sorozat üzenete elsősorban pozitív, hiszen végül csak leküzdik a városlakók a nehézségeket, az Árvíz szimpatikus öniróniával ábrázolja a lengyeleket: a harminc évvel ezelőtti térkép alapján dolgozó „szakértőket”, a kommunizmusban szocializálódó katona- és rendőrtiszteket, a kiskirályként viselkedő, alkalmatlan tisztviselőket, meg persze a leépült hadsereget, amely helyett francia katonák segédkeznek a mentésben. Az inkompetens politikusokat és a régóta elavult tudásanyagra hivatkozó szakembereket látva pedig végképp itthon érezhetjük magunkat. Külön erőssége a sorozatnak, hogy kitér a régió sajátos történelmére is, hiszen azt sem hallgatja el, hogy ezt a vidéket 1945-ig németek lakták, és csak a háború után telepítették be ide a lengyeleket keletről. (Ennek egyébként van is jelentősége az árvíz szempontjából.)
A sorozat legdöbbenetesebb jelenete pedig egyértelműen az egyik ártéri falu lakosságának ellenállása a karhatalommal szemben, amikor a hatóságok a gátak felrobbantásával mérsékelnék a Wroclawra zúduló víztömeget, ez azonban egyszersmind a falu beáldozását is jelentené. Ez ráadásul tényleg megtörtént (egy Łany nevű faluban), és a mai napig vitatott, hogy ebben a szituációban kinek volt igaza, ér-e annyit a félmilliónál is népesebb Wroclaw a történelmi belvárosával, hogy cserébe falusiak százai veszítsék el az otthonukat? Ezt a szálat és ennek utóéletét még jobban is ki lehetett volna fejteni, így egy kicsit szürreális intermezzóként lógva marad a levegőben, viszont a város-vidék ellentét és az egész kérdésfeltevés talán a legizgalmasabb a sorozatban.
Az már nem is újdonság, hogy a szereposztás most is erős: Agnieszka Zulewska (őt a Mocsárban és az 1983-ban is láthattuk) a nemzedéke egyik legkarakteresebb lengyel színésznője, és ugyan a szerepét kicsit (nagyon) idegesítőre írták meg, ő ettől még hozza, amit vártak tőle. A már említett többi főszereplőt is ki lehet emelni, mint ahogy a kisebb szerepekben is felbukkannak nagyobb nevek, például Tomasz Kot (Hidegháború), akit legutóbb a Nem hagytak nyomokatban is láthattunk, noha itt most a lánya, Blanka Kot az, aki fontosabb szerepet kap Marczak lányaként.
Az Árvíz tehát abszolút alkalmas arra, hogy annak a nézőnek az érdeklődését is felkeltse, aki egyáltalán nem emlékszik erre a természeti katasztrófára, vagy nem is tud róla semmit – másrészt viszont frusztráló is. Ebben valószínűleg kettős a Netflix szerepe, hiszen egyrészt segített megvalósítani egy ilyen ambiciózus projektet, másrészt (és ez is a cég műsorpolitikájára vall) nem a valóság erejében, hanem inkább a jól bevált családi drámai klisékben bízik, és emiatt kétségtelenül marad bennünk hiányérzet. Ettől még jó látni, hogy a régiónkban is készülhet olyan sorozat, amely képes megmutatni a sajátosan közép-kelet-európai problémákat, és azokat a külvilág számára is érthetővé tudja tenni.
Árvíz (Wielka woda), 6 epizód, 2022, Netflix. 24.hu: 7,5/10
