Gazdaság

Szinte minden devizaadóson segítenek?

A központi fizetéskönnyítő programok a pénzügyi felügyelet szerint a devizaadósok 90 százalékát érinthetik.

A devizaalapú jelzáloghiteles háztartások adósságterheinek növekedése, a megemelkedett törlesztőrészletek fizetése, a problémás hitelállomány bővülése tavaly jelentős gondot okozott. Ez volt a pénzügyi piacok első számú fogyasztóvédelmi problémája.

A helyzetre válaszként 2011 második felében számos fizetéskönnyítést kínáló központi intézkedés született. A jogalkotók olyan megoldásokat kerestek, amelyekkel csökkenthető a fogyasztók árfolyamkockázati kitettsége. A cél az volt, hogy az eltérő módon, de nehéz helyzetbe került devizahitel-adósok problémáit minél nagyobb körben rendezzék.

Rögzített árfolyamú törlesztés

A végtörlesztés hatására 2012. február végéig az előző év szeptember végi hitelállományhoz képest mintegy negyedével csökkent a háztartások jelzálogalapú devizakitettsége. A konstrukció csaknem 170 ezer családnak jelentett komoly segítséget, az esetek kétharmadában pedig – ahol önerőből történt a rendezés – végleges megoldást a devizahitel-problémákra.

Nagy számban adott lehetőséget a konstrukció kis összegű (2-3 millió forintos) tartozások egyösszegű visszafizetésére is. A korábbi 5600 milliárd forintnyi devizahitel-állomány néhány hónap leforgása alatt mintegy 4200 milliárdos szintre csökkent.

Árfolyamgát

Fogyasztóvédelmi szempontból kulcsfontosságú, hogy a további adósságrendező és adósságkönnyítő akciók is sikeresek legyenek, és a fogyasztók minél szélesebb körét érjék el. Ilyen pl. az árfolyamgát megújított változata. E programok 2012 végére a tavaly szeptemberi vonatkozó hitelállomány akár 90 százalékát is érinthetik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint.

Hitelek árazása

Jelentős előrelépésnek tartják azt is, hogy a jelzálogalapú hitelek átlátható árazásának szabályát törvényben rögzítették. A teljes hiteldíjmutató (thm) maximalizálása csökkenti az ügyfelek kiszolgáltatottságát és a fizetendő kamatterheket, a referencia-kamatlábhoz kötött, valamint a 3, 5 vagy 10 évre rögzített árazás révén kiszámíthatóbb, az ügyfél számára jobban követhető árazás valósul meg.

A régebben megkötött szerződések esetében az ügyfelek augusztus végéig kérhetik bankjuknál aktuális szerződésük új árazási szabályok szerinti díjmentes átalakítását. Fontos tehát, hogy kizárólag az ügyfelek aktív közreműködésével valósulhat meg jelzáloghitel-szerződésük új árazási szabályok szerinti módosítása, amennyiben ezt igénylik.

E szabályok egyértelműen csökkentik a pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítási és árazási mozgásterét, kiszámíthatóbbá, követhetőbbé teszik a fizetési terhek jövőbeli alakulását. A fix kamatozásnál érdemes megvizsgálni a szabályozás pontosítását annak kapcsán, hogy a pénzügyi intézmények a kamatforduló utáni új kamatperiódusra milyen okok és objektív körülmények esetén jogosultak a kamat ügyfél számára kedvezőtlen módosítására.

Követeléskezelés

Számos fogyasztó problémája, hogy a követeléskezelés fogyasztóvédelmi szempontból nem megfelelően, esetenként hiányosan szabályozott. A PSZÁF ezért 2012 márciusában a követeléskezelésre vonatkozó átfogó szabályozási koncepciót állított össze és juttatott el a jogalkotónak. Ez egyebek közt kiterjed a követeléskezelés kapcsán az intézményektől elvárt magatartási szabályokra az ügyfelekkel történő kapcsolattartás, tájékoztatás terén.

A tájékoztatás elengedhetetlen

A lakossági betéteknél, megtakarításoknál kockázatot hordoz a fogyasztók számára, hogy az újonnan piacra lépő betét típusú termékek egy része kombinált, ezért egyre bonyolultabbá, összetettebbé válnak. S ha nincs megfelelő tájékoztatás, nőhet a félreértések kockázata. Ezért szorgalmazza a PSZÁF, hogy az intézmények minden eszközzel segítsék elő az ügyfelek megfelelő döntéshozatalát: körültekintően tájékoztassanak különösen a termék összetettségéről, az egyes összetevőkben rejlő kockázatokról és a kapcsolódó költségekről.

Biztosítás

A biztosítási szektorban tovább tart a unit-linked életbiztosítási termékek térnyerése, bár e konstrukció kapcsán is számos fogyasztói kockázat azonosítható. Így például a termékkonstrukció bonyolultsága, a mögöttes befektetési eszközökből, továbbá az átláthatatlan díjstruktúrából fakadó kockázatok.

A PSZÁF hamarosan a unit-linked biztosításokra vonatkozó felügyeleti ajánlás kiadásával kívánja orientálni a biztosítókat, hogy az ügyfelek kiegyensúlyozott tájékoztatása érdekében a legjobb gyakorlatok szerint járjanak el a szerződés megkötését megelőzően, illetve annak tartama alatt.

Tőkepiac

Az itt elérhető termékek közül továbbra is jelentős kockázatúak az elsősorban online platformokon kínált magas tőkeáttételű ügyletek, a tőkeáttétel következtében előálló jelentős piaci rizikó miatt. Kiemelt jelentőségű, hogy a tőkepiaci szolgáltatók csak olyan hozzáértő lakossági befektetők részére nyújtsák ezeket, akik képesek a kockázatok megfelelő megértésére, azok kezelésére, és akik kockázatvállalási profiljába illeszkedik a termék.

A PSZÁF aktív, piacformáló szerepet kíván vállalni abban, hogy a szolgáltatók minél alaposabban és pontosabban sorolják be ilyen szempontból az ügyfeleket.

Általános tendencia, hogy egyre nagyobb teret nyer a pénzügyi termékek online értékesítése. Ez a PSZÁF szerint újabb fogyasztói kockázatot jelenthet: a személyes tanácsadás hiánya miatt, és akkor, ha az ügyfelet nem figyelmeztetik a kockázatokra.

A 2011. II. félévre vonatkozó fogyasztóvédelmi kockázati jelentés teljes szövege itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik