Gazdaság

Pertársaságba tömörültek a devizahitelesek

A jog lehetővé teszi, hogy közösen nyújtsanak be keresetet az emberek, így eredményesebbek lehetnek, mint egyénileg – mondta a Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetségének elnöke. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy a magas perköltséget csoportosan fizethetik.

Megalakult a Devizaadósok Szövetsége I. AXA Pertársasága. Dr. Bense László Erik ügyvéd képviseli őket, aki vörösiszap-katasztrófa károsultjait és az Il FERRO-ügy sértettjeiből alakult pertársaságot is. A pertársaság olyan devizahitelesekből kötött emberekből alakult, akik bíróság előtt kívánják megtámadni az AXA Bankkal devizaalapú kölcsönszerződést. A céljuk az, hogy a kölcsönszerződéseik ügyét törvényes módon, jogi úton elrendezzék. Tisztességes szerződésmódosításokat szeretnének elérni – az FN24-nek Tilk László Géza, a Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetségének elnöke.

Az elnök arról nem kívánt részleteket elárulni, hogy pontosan hány devizaadós a tagja a pertársaságnak. A kereset benyújtása után sajtótájékoztatón ismertetik a részleteket – ígérte.

Bankok alapján felosztott percsoportokat hoztak létre, a honlapjukon várják további devizaadósok jelentkezését, akik a jövőben jogi úton szeretnék rendezni a kölcsönszerződésüket. Ezekben a percsoportokban gyülekeznek az emberek, ahol információkat kapnak, felkészülhetnek, megismerhetik, hogy milyen lehetőségeik vannak. Sokan ugyanis könnyen visszariadnak a jogi úttól, ugyanis nem tudják, hogy mit tehetnének.

A percsoportokban folyik az érdemi munka, azaz a büntető feljelentések előkészítése, felszerelése a kárkimutatásokkal, a perköltség kalkuláció és a kockázatelemzés, melynek eredményeként alakítható meg a pertársaság, a választott ügyvéd bevonásával. A büntető feljelentéseket a szövetség teszi meg rendes tagjai nevében, tehát aki a büntető feljelentés eredményeként a remélt védelmet óhajtja, annak rendes tagnak kell lenni. Ehhez ki kell tölteni a Belépési nyilatkozatot, illetve megfizetni az éves tagdíjat, 12 ezer forintot. Pertársaságba is csak rendes tag léphet a percsoportból. Mind a büntetőfeljelentés, mind a pertársaság jogi és anyagi kötelezettségekkel jár, mert itt már tétre megy a dolog – írják a honlapjukon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik