A Bath-i Egyetem friss kutatása szerint a januári tongai robbanásos vulkánkitörés akkora szökőárat indított el, amelynek hullámai akár 90 méter magasra is felérhettek – ez kilencszer akkora hullámokat jelent, mint amik a 2011-es fukusimai cunaminál jelentkeztek. Az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény szerint a Tonga-szigetek térségében történt kitörés rá kell, hogy ébressze a szakértőket: jobb figyelmeztető rendszerekre van szükség a vulkánkitörések észlelésére, mivel a mostani rendszerek 30 évvel le vannak maradva a hasonló földrengésérzékelő eszközökhöz képest.
Összehasonlításképpen, a tongai esemény előtti földrengések miatti legnagyobb szökőárhullámokat a 2011-es Japán melletti Tōhoku és az 1960-as chilei földrengést követően rögzítették, kezdeti magasságuk elérte a 10 métert. Ezek pusztítóbbak voltak, mivel a szárazföldhöz közelebb történtek, szélesebb hullámokkal. Dr. Mohammad Heidarzadeh, a Nemzetközi Szökőárbizottság főtitkára és a Bathi Egyetem Építészeti és Építőmérnöki Tanszékének oktatója kutatása legfontosabb eredményének azt tartja, hogy az felhívja a figyelmet a rendszerek frissítésének fontosságára: a szakértő szerint öt ember halt meg a kitörés következtében, ami nagymértékű pusztítást okozott, de hatásai még nagyobbak lettek volna, ha a vulkán közelebb terült volna el a lakott területekhez. A vulkán körülbelül 70 km-re található Tonga fővárosától, Nuku’alofától – ez
Tonga egy aprócska állam Polinéziában, Új-Zélandtól mintegy 2500 kilométernyire északra, a Csendes-óceán nyugati részén található. Összterülete 760 négyzetkilométer, ami 176 szigetet foglal magában, közülük 52 lakott, a népesség körülbelül 110 ezer fő. A szigetcsoport létezése vulkáni tevékenység eredménye.
A brit kutatócsoport megállapította, hogy a szökőár egyedülálló volt, mivel a hullámokat nemcsak a vulkán kitörése miatt kiszorított víz, hanem a hatalmas légköri nyomáshullámok is létrehozták, amelyek többször is körbejárták a Földet. Ez a „kettős mechanizmus” egy kétrészes cunamit hozott létre – ahol a légköri nyomáshullámok által keltett kezdeti óceánhullámokat több mint egy órával később egy második hullám követte, amelyet a kitörés vízkiszorítása okozott. Ez a kombináció azt jelentette, hogy a szökőárriasztó központok nem észlelték az első, kezdeti hullámot, mivel úgy vannak programozva, hogy a szökőárt a vízelmozdulások, nem pedig a légköri nyomáshullámok alapján detektálják.
A kutatócsoport azt is megállapította, hogy a januári esemény azon nagyon kevés olyan szökőár közé tartozott, amelyek elég erősek volt ahhoz, hogy körbeérjék a Földet – a világ összes óceánjában és nagy tengerében rögzítették a hatását.
