246 millió dollár – ennyit és nem kevesebbet termelt csak a jegyeladásokból az Ál/Arc, amelynek sztorija már bő három évtizeddel ezelőtt is teljesen nonszensznek tűnt. Adott egy pszichopata terrorista, a Nicolas Cage által alakított Castor Troy. Őt üldözi egy családi tragédia árnyékában élő FBI-ügynök, a John Travolta által megformált Sean Archer. A macska-egér játék kómába eséssel végződik, itt Troy húzza a rövidebbet. A nézők nem kerültek hasonló állapotba, pedig a filmben az FBI olyan blődségnek tűnő ötlettel áll elő, hogy azután ez is megtörténhetett volna: kitalálják, hogy egy új technológiával lekapják a tehetetlenül fekvő terrorista arcát, ráteszik Archerére, ő meg átveszi a helyét, hogy megtudja, hol az a biológiai fegyver, amelyet Troy és a testvére akarnak bevetni Los Angelesben.
A realitástól messze elrugaszkodó sztorit a szereplők vitték el igazán a hátukon, így lett meglepő siker John Woo mozijából, amely sajátos fúziója volt a független és a stúdiófilmeknek, egyúttal az egyik legsikeresebb kísérlet a heroic bloodshed hongkongi filmes műfaj bemutatására Hollywoodban.
A balettszerűre koreografált lövöldözős jelenetei mellett a film Travolta és Cage lubickolásától igazán jó. Hol egymást játsszák-ünneplik, hol azt élvezik, hogy gond nélkül lehetnek durvák és finomak ugyanabban a szerepben, próbálgatják a személyiség határait és a kísérletezés árát. És velük együtt, kockázat nélkül mi is
– írja a FilmVilág 1997-es kritikájában Simó György. Csakhogy fölmerül a kérdés, 2022-ben minek van inkább értelme: a két, szebb napokat is látott főszereplővel készíteni egy közvetlen folytatást, vagy remake-elni egy klasszikust két mostanság népszerű sztárszínésszel? Esetleg hozzá sem nyúlni? Hollywoodban az elsőt szeretnék, de az azt jelentené, hogy egy hatvanhoz és egy hetvenhez közeli színész fog repkedni a kaotikus golyózáporban, bár korántsem biztos, hogy így is lesz. Egyelőre annyit tudni, Cage-et érdekli a dolog, Travolta viszont még nem nyilatkozott.
Sárkányrepüléses balesetből negyedmilliárd dolláros sztori
A forgatókönyvet eredetileg úgy írták meg, hogy a film a jövőben játszódott volna, ahol már jól bevált módszer az arcátültetés technológiája. Ekkor jött a képbe a hongkongi akciófilmjeivel Hollywoodban is elismerést szerző John Woo, aki 1993-ban Jean-Claude Van Damme-mal elkészítette a Tökéletes célpontot, melynek stílusa üdítő frissességgel hatott az amerikai filmpiacon. Woo a kilencvenes évek közepén találkozott az Ál/Arc kezdetleges forgatókönyvével, és hamar jelezte, hogy a sci-fi elemeket ki kell gyomlálni belőle, drámaibb felütésre volna szükség, ahol karakteres színészek állnak a középpontban.
Woo gyakorlatilag szabad kezet kapott a Paramount stúdiótól, miután bíztak abban, hogy a keleti és nyugati filmnyelv minden eddiginél jobban egymásra talál majd egy tetemes büdzséből készülő akciófilmben. Az arcátműtéses alaptörténetet egy valós baleset szolgáltatta: az eredeti forgatókönyvet jegyző Mike Werb egy interjúban elmagyarázta, egyik ismerőse sárkányrepülés közben szenvedett olyan balesetet, ahol az illető arcának egy részét át kellett műteni, hogy rendbe hozhassák. Végül jövő helyett jelenbe helyezték a sztorit, Woo-hoz ugyanis közelebb állt ez a felütés. Michael Colleary volt a másik forgatókönyvíró, szerinte akkoriban mindenki a következő Die Hard-filmet akarta elkészíteni, és elég sok dolognak kellett ahhoz elromlani, hogy végül az Ál/Arc elkészülhessen.
Például a Paramount minden áron Johnny Deppből akart sztárt faragni, így csak akkor álltak volna be az ötlet mögé, ha ő valahogy helyet kap a filmben. Depp elolvasta a forgatókönyvet, ám visszadobta a lehetőséget – olvasás előtt amúgy is azt gondolta, a jégkorongozásról fog szólni a film.
Főszereplőket kellett találni az abszurd forgatókönyvhöz: eredetileg Sylvester Stallone-ban és Arnold Schwarzeneggerben, mint a kor két emblematikus akciósztárjában gondolkodtak, de a két színész egyrészt nem ápolt túl jó viszonyt akkoriban, másrészt annyi filmes elfoglaltságuk volt, hogy eleve halott ötletnek tűnt őket hónapokra leszerződtetni a Paramounthoz. Cage ekkoriban akciófilmekben is szerepelt egy friss Oscarral a zsebében. Woo látta őt a Con Air – A fegyencjáratban, amivel meggyőzte magát, hogy megtalálta a pszichopata Castor Troy tökéletes megszemélyesítőjét. Travoltát pedig közös munkák révén ismerte, a színész egyébként is bármit megtett volna, hogy újra a hongkongi rendezővel dolgozhasson.
A Bay-érában lehetett nagyobbat robbantani
Woo előző filmje, a Rés a pajzson – amelyben Travoltával dolgozott – különösebb kritikai sikereket nem ért el, így a Paramountnál bátorították a rendezőt, hogy az Ál/Arcban jobban feküdjön rá a védjegyének számító akciókoreográfiákra. Emellé magasabb költségvetés is járt. Woo – akire a húszas-harmincas évekbeli amerikai westernfilmek gyakoroltak nagy hatást – a James Cameron-féle iskolát követte az Ál/Arc forgatásán, már ami a trükköket illeti: valódi robbanásokat alkalmaztak, a speciális effektusokat pedig igyekezték a minimálisra szorítani, hogy minél élethűbb legyen az, amit az emberek a vásznon látnak. Közel egy teljes évig forgatták a filmet, ami manapság még akkor is nehezen elképzelhető, ha a rendezőt éppenséggel Christopher Nolannek hívják – aki látszólag bármit, bármennyi ideig megtehet Hollywoodban.
A legtöbb üldöző és üldözött narratívára épülő filmben a történet végén az derül ki, egyik fél sem különbözik olyan nagyon a másiktól, a konklúzióig pedig úgy jutnak el, hogy közben a fél várost megsemmisítik. Az Ál/Arc ezt bizonyos szempontból másként közelítette meg: a fegyverropogás, a robbanás itt csak alaphangot szolgáltatnak a karakterek vívódásának. Woo-t ugyanis ők érdeklik, főként a motivációik, ehhez nem rest egyházi motívumokat is beemelni a történetbe (kápolna, keresztény kórus, galambok). Talán mindezek miatt halad jóval lassabban a történet elmesélése (133 percben), mint az a szinopszistól elvárható volna.
Persze nem feledkezik el a hollywoodi stúdiófilmek sikerességét meghatározó nézőkről sem, hiszen egy Woo-filmre nem könnyekért, szimbolikáért ül be valaki, hanem a balettszerűen megkoreografált, kaotikus lövöldözés miatt.
Michael Bay-t és Woo-t gyakran egy kalap alá veszik Hollywoodban, ők ketten külön kategóriát képviselnek: ami filmjeikben felrobbanhat, nagy eséllyel fel is fog. De míg Bay mindent ennek rendel alá, addig Woo sok esetben érzékenyebben nyúl a pirotechnikához. Már amikor épp másra van szükség.
Merthogy az Ál/Arc eleje klasszikusan indul: egy eltérített repülőgép belecsapódik egy hangárba óriási robbanások közepette, majd perceken át egymásra lövöldözik Travolta és Cage – és ez még csak a film első tíz perce. 1997-et írunk ekkoriban, amikor az akciófilm műfajában többek közt Bay alkot látványos és maradandó filmeket, olyanokat, mint A szikla, a Bad boys – Mire jók a rosszfiúk?, nem beszélve az 1998-as Armageddonról, ami a macsó akcióhősbe oltott világmegmentő férfiakkal vert oda a mozipénztáraknak. Woo dinamikus, túlzó akciókompozíciói sok esetben túlléptek ezen az irányon: nincs bicepszmutogatás, világmegmentés, záporozó egysorosok, az amerikai zászlót sem húzzák föl a fináléban.
Helyette olyan értékeket helyez a középpontba, mint a becsület, barátság, a hűség, Woo szerint ugyanis ezek az erények már a kilencvenes években is kihalóban voltak a világ társadalmaiból, írja Dave Kehr a New York Times 2002-es cikkében. Woo ezt az értékvesztést az úgynevezett heroic bloodshed műfajjal mutatja meg, amely 80-as évek hongkongi akciófilmjeiből származik. Sajátossága, hogy a kötelesség, becsület, erőszak hármasa körül zajlik a cselekmény, a fegyverek pedig jelentős szerepet kapnak, rendszerint a jó és rossz elleni párbajjal lezárva a filmeket.
A westernrajongó Woo akciófilmjeiben rendre előkerülnek ezek a motívumok, mikor két szereplő egymással szemben áll, mindkét kezükben egy-egy fegyvert szorítva. Woo emiatt kiképzésekre is elküldte Travoltáékat, hogy tudják, miként kell megfogni egy fegyvert úgy, ahogyan azt az FBI-ügynökök teszik. Maga Woo egyébként sosem lőtt fegyverrel, mesélte ezt a film megjelenése utáni sajtóúton egy újságírónak:
Lőni még nem lőttem éles fegyverrel. Igazából csak a kinézetük tetszik. Egy kellékfegyverem van, amit egy kellékes srác készített nekem fából.
Sajátos ütemben és formában forgattak: Travoltának legalább öt-hat kaszkadőre volt, ráadásul külön stábot vitt magával a munkálatokra. A színész Hollywood aranykorának egyik utolsó mozisztárjaként tekintett magára akkoriban, így sminkest, fodrászt alkalmazott, mindezt úgy tette, hogy közben persze bratyizott a többi színésszel és a teljes stábbal. Cage visszahúzódóbb volt: jól bánt a fegyverekkel, és ha valamit egyszer elmondtak neki, professzionálisan megoldotta a következő jelenetben. Dublőre, Marco Kyris szerint Cage sokat töprengett a forgatások alatt, volt, hogy négy órán keresztül meredt maga elé egy székben, annyira rákészült a munkálatokra.
Maga Cage is arról beszélt 2021 decemberében, miután újranézte a filmet, hogy több olyan pillanata is volt a forgatáson, ami örökre meghatározta a színészethez való hozzáállását. A film egyik jelenetében börtönlázadás tör ki, Cage-nek pedig az volt a feladata, hogy az akkor FBI-ügynök szerepében (ám a terrorista testében) hitesse el mindenkivel, hogy ő egy borzalmasan gonosz ember.
Volt egy pillanat, amikor szerintem elhagytam a testemet. Meg is ijedtem, hogy színészkedek vagy ez a valóság? Akárhányszor látom a filmet, abban a pillanatban látszik ez az egész a szememben.
Jó kritikák, kései folytatás
Az Ál/Arc 1997 júniusában debütált az amerikai és nemzetközi filmpiacon, csak a jegybevételekkel 246 millió dollárt zsebelt be, amellyel megháromszorozták a gyártási költségeket. Szép eredménynek számított, elvégre akkoriban a Titanickal, a Jurassic Parkkal, a Men in Blackkel vagy Az ötödik elemmel kellett megvívni a nézők figyelméért. Az Empire magazin egyenesen a valaha volt legjobb akciófilmként aposztrofálta Cage és Travolta szembenállását. Roger Ebert filmtörténész és kritikus a premierkor azt emelte ki kritikájában, hogy „a jó és a gonosz szembenállása kivételes finomsággal lett ábrázolva, mellőzve a kliséket, amely Woo és a forgatókönyvírók munkáját dicséri”. A film Oscar-díjat is kapott a legjobb hangvágás kategóriájában.
Annak ellenére, hogy többnyire mindenki jól fogadta a filmet, és pénzügyi szempontból is sikeresnek mondhatták, a folytatás ötlete föl sem merült jó ideig. Mindössze 2019-ben szállingóztak az első hírek arról, hogy remake-et kaphat Woo filmje. 2021-re pedig konkrétumok is kiderültek: A Godzilla vs. Kong rendezője, Adam Wingard rendezi a folytatást (Simon Barrett írja a sztorit), akinek esze ágában sincs újraértelmezni az eredeti filmet, amire „a tökéletes akciómoziként” tekint. Wingard és Barrett már két éve dolgoznak a forgatókönyvön:
Amit először prezentáltunk a stúdiónak, az olyan szinten összezavarta őket, hogy folyton csak azt kérdezgették, mégis ki kicsoda egy adott jelenetben.
Valljuk be, az Ál/Arc ennyi év távlatából is tele van blődségekkel, kezdve azzal, hogy az arcátültetős technológia nem járhatott a csúcson 2002-ben, mikor a film cselekménye játszódik. Ez csak a kisebb probléma, elvégre olyan abszurd dolgokon is túl kell lendülniük a nézőknek, mint hogy Cage és Travolta kizárólag arcot, testet nem cserélnek, mégis tökéletesen beépülnek egymás életébe. Például a Travolta-testbe bújt Cage úgy fekszik le az FBI-ügynök feleségével, hogy utóbbinak egy pillanatra sem tűnik fel, hogy férje tíz centivel alacsonyabb, tíz kilóval soványabb, láncdohányos és feltűnően nagy a szexuális étvágya.
Egyikük sem tudott ilyen volumenű akciófilmben szerepet vállalni később, így már emiatt is időtálló klasszikus marad az Ál/Arc, amelyre ha túlzás is a minden idők legjobb akciómozija jelzőt ráhúzni, egy valamit biztos előrevetít: a folytatás nagy eséllyel nem fogja megközelíteni az első részt – már csak John Woo hiánya miatt sem.