Kevés olyan elem égett be annyira a magyar háztartások képébe, mint a konyha valamely sarkából a belépőre néző maciméz, ami a hatvanas évek óta generációk gyerekkorát, majd felnőttkorát kísérte végig.
A medvére csak nyomokban hasonlító műanyag tárolóról épp ezért sokan azt hihetik, hogy a kádári Magyarország találmánya, pedig a valóság ettől messze áll:
A méhekkel foglalkozó Gamber és Miller házaspár az étel felett azon gondolkodott, hogy milyen módszerre lehetne minél töbet eladni az általuk termelt mézből, mikor Ralph Gambernek beugrott a megoldás:
1957-ben, a Micimackót jegyző A. A. Milne halála után egy évvel, a századforduló óta hódító teddy-láz sokadik felvonásának csúcsán ez az ötlet telitalálatnak bizonyult, az egyetlen nehézséget így a gyártáshoz szükséges technológiák akkori drágasága jelentette, a
Az első műanyagpalack alig tíz évvel korábban került piacra, a ma is használt polietilének bevonásával jóval egyszerűbbé vált folyamat pedig csak az ötvenes évek közepén kezdett megjelenni a különböző cégeknél, így a Dutch Gold nevű vállalatukat 1947 óta irányító Gamberék minden pénzüket egy lapra tették fel. Szerencséjük volt, a meglepően egyszerű arcú alak ugyanis egy pillanat alatt az amerikaiak kedvencévé vált.
A csakhamar kulturális ikonná emelkedett maciméz ötletének lényege – az állatfigurák valamilyen ehető tartalommal való megtöltése – nem a méhész házaspártól, hanem egy Massachusetts államban élt férfitól, Edward Rachinstól származik, aki az Amerikai Szabadalmi Hivatalhoz már 1950-ben eljuttatott egy rozmárt, egy pingvint, illetve egy medvét mintázó megoldást.
A hatóság ezeket két évvel később el is fogadta, a munkákat Gamberék azonban nyilvánvalóan nem ismerték, sőt, nem is gondolkodtak azon, hogy a már akkor is sárga kalappal záruló, eleinte két lányuk,
szabadalmaztatni kellene.
A maciméz emiatt hamarosan a világ minden pontján, így a vasfüggöny mögötti országokban is felbukkant, népszerűsége pedig töretlen – olyannyira, hogy a forma számos használati tárgyat, illetve terméket inspirált.
Az Esque Studio két tervezője, Andi Kovel és Justin Parker által létrehozott Honeybear Vase talán még érthető is, a Tiszta románc (1993) Floydjának (Brad Pitt) emléket állító tárgyra azonban nem léteznek szavak: a filmben egy üres macimézből átalakított bongból hasist fogyasztó karakter eszköze Glen Baldridge műtermében ugyanis fehér porcelánból vált valósággá.
A San Franciscóban élő utcai művész, Fnnch pedig főleg betonkerítéseken, illetve házak falán helyezi el a formát különböző módokon adaptáló (az eddigi munkák az Instagram-oldalán láthatók) képeit:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
