Covid-járvány elmúlt két évében minden gyermekes családban több lett a gép előtt töltött idő, és a kényszerű bezártság miatt megváltoztak a gyerekek szabadidős digitális szokásai. Ez a legtöbb szülő számára testközelbe hozott egy nyugtalanító dilemmát – talán még azoknak is, akik egyébként már kialakítottak a témában egy stabil meggyőződést, és ez alapján nevelték gyermekiket. Ez a dilemma az internet- és a képernyőhasználat gyermekre gyakorolt hatásához kötődik. Azt, hogy a pandémia árnyékában milyen sokféle aggodalmat szül bennünk ez a kérdéskör kitűnően illusztrálja az Egy asztalnál című stúdióbeszélgetés-sorozat első része, amelyben 23 percen át két háromgyermekes édesanya ütközeti egymással nem kevés szenvedéllyel a digitális nevelésről vallott gyökeresen eltérő nézeteit egy igen érdekfeszítő vita keretében.
Kié az igazság? A tudósok még nem tudják
De vajon miért ilyen látványosak a két anya nézetkülönbségei, és miért feszülnek ezek a nézetkülönbségek egymásnak ekkora erővel nem csak az ő esetükben, hanem a legtöbb szülő mindenapjaiban is? A lehetséges okok egyike az, hogy nincs olyan megbízható hivatkozási alap, amire építhetnénk a véleményünket, ugyanis bármilyen meglepő, egészen egyszerűen
Ennek hiányában mi, szülők csak személyes tapasztalatainkra, bizonytalan vélekedéseinkre és mások kétes értékű véleményére támaszkodhatunk. (Had idézzük fel a tudomány védelmében azt a meghökkentő tényt, hogy még 15 éve sincs, hogy az első, széles körben is használt okostelefon megjelent a piacon, és csak alig egy évtizede éljük azt a kort, amiben az internet minden tartalma bárhol és bármikor elérhető számunkra és a gyermekink számára a telefonon keresztül. Ennyi idő egyszerűen nem elegendő arra, hogy a tudomány megtegye azokat a kutatásokkal alátámasztott kijelentéseket a témában, amire a véleményük kialakításakor támaszkodhatnának a szülők.)
A gyerekre muszáj hatni
Azonban akár létezik tudományos álláspont, akár nem, a gyerekek ettől függetlenül még jelentős mennyiségű időt töltenek interneten, és mindenhol körülveszik őket a digitális eszközök. Erre a szülőknek reagálniuk kell, és választ kell adniuk olyan kérdésekre, hogy mennyit lógjon a neten a gyerek egy nap, milyen tartalmakat nézhet, mikor kaphatja meg az első okostelefonját, milyen illemszabályokat tartson be a net- és telefonhasználat közben, hogyan jelenhet meg közösségi médiafelületeken… és így tovább.
Az, hogy végül milyen válaszok születnek, a neveltetésünktől, a családi szokásoktól és gyermek habitusától függ: lehet, hogy inkább korlátozó szülők leszünk, de lehet, hogy a megengedő attitűdöt tesszük magunkévá a digitális nevelésben. Mindkét irány jól működhet – legalábbis a témában megkérdezett tapasztalt szakértők így vélekedik annak dacára is, hogy a foglalkozásuknál fogva teljesen más irányból közelítik meg jelenséget: Flakstad Emőke ugyanis egy telekommunikációs óriáscég, a Vodafone társadalmi problémákat felkaroló alapítványának főtitkára, Steigervald Krisztián pedig generációkutató és tréner. A két szakértőnek ugyan azt a kérdést tettük fel: Mit tehet a szülő annak érdekében, hogy a gyermeke eligazodjon a digitális világban és képes legyen saját hasznára fordítani az internetben rejlő lehetőségeket? A válaszokból az alábbi három fontos tanulságot szűrtünk le:
1. Fogadd el, hogy az ő világuk más
Egy alapvető szemléletbeli kérdés fontosságára hívta fel a figyelmet Steigervald Krisztián azzal, hogy rávilágított arra az egyébként gyakran figyelmen kívül hagyott evidenciára, hogy a szülők és a gyermekeik mindig eltérő tapasztalatok alapján viszonyulnak a világhoz – és ez különösen igaz a jelenlegi, századfordulós generációkra. Egyszóval empátiával kell a gyerekeink felé fordulnunk.
Egy globális kultúra- és értékváltozás szemtanúi vagyunk, és azt látjuk az élet számos területén, hogy ami működött a 20. században, az a 21. században már nem, vagy másként működik
– magyarázta Krisztián. „Gondoljunk bele abba, hogy a mai fiatal szülőknek egyaránt vannak 20. és a 21. századi élettapasztalataik is, de a gyermekeiknek már csak a nagymértékben különböző 21. évszázadról vannak élményeik. Ezeken a gyerekeken éppen emiatt nem kérhető számon, hogy nem tudnak a szüleik számra természetes és bevált 20. századi normák és szabályok szerint viselkedni. Ezt nagyon sokszor elfelejtik a szülők, ami egyébként tökéletesen érthető is, hiszen az övék az első digitális szülői generáció, következésképpen nincs erre a korra érvényes szülői mintájuk. Nekik teljesen új szokásokat, nevelési praktikákat kell maguktól kitalálniuk, megtanulniuk és beilleszteniük a mindennapokba. Ha ennek a két ténynek a tudatában vagyunk szülőként, az már önmagában sokat segít abban, hogy megtaláljuk a helyes hozzáállást a gyermekeik digitális neveléséhez.”
2. Zárkózz fel a digitális ismeretek terén
A digitális neveléshez azonban nem elég a türelem önmagunk és a gyermekünk iránt, hanem szükség van konkrét ismeretanyagra is. Flakstad Emőke szerint akkor tudunk hitelesen utat mutatni a gyerekeknek a digitális világban, ha magunk is jártasak vagyunk benne.
„Azt gondolom, hogy a legtöbb családban a szülő és a gyerek között van egy információs szakadék, aminek a nagyságát főleg az dönti el, hogy a szülő képes-e, akar-e lépést tartani a gyerekei ismereteivel vagy sem. Ne feledjük el a tényt, hogy a gyerekek az idejük jelentős részét nem otthon töltik, és eközben rengeteg információt gyűjtenek be többek között a digitális világgal kapcsolatban is. Ha nem tudunk felzárkózni ehhez a tudáshoz, akkor segíteni sem tudunk nekik abban, hogy miként lehet eligazodni ebben a térben, és nem tudjuk hitelesen megmutatni nekik, hol vannak az elkerülendő buktatói, veszélyei az internet világának. Évekkel ezelőtt volt alkalmam részt venni olyan iskolai oktatásokon, ahol a biztonságos internethasználatról volt szó. Ezek nekem, szülőnek rengeteg új információt adtak, és mikor hazamentem, leültettem a gyerekeket, és azt mondtam, hogy nézzünk meg az eszközeiken néhány dolgot abból, amit frissen tanultam. Némileg szánakozva néztek rám, nem hitték, hogy nekik, a digitális kor tinédzsereinek egy „boomer felnőtt” bármi újat tud majd mutatni. Azonban mégis sikerült olyat mondanom, amit számukra újdonság volt, és ettől szép lassan nyitottabbá váltak, és ezt követően jobban figyeltek, ha a digitális témákban én is megnyilvánultam. Sikerült elérni, hogy tudjunk beszélgetni arról, hogy ők mit csinálnak a digitális térben, és ez nagyon megnyugtató érzés. Ehhez viszont szükség volt arra, hogy olyan ismereteket szerezzek be, amik még nekik is frissnek számítottak.”
Ma már egyébként a Vodafone Alapítványnak is vannak olyan ingyenes, online képzései szülők, sőt gyerekek és tanárok számára egyaránt – vagy talán helyesebb, ha inkább útmutatónak hívom ezeket –, amiknek kifejezetten az a szándéka, hogy csökkentse a generációk közötti digitális szakadékot, és felkészítsék a szülőket az esetleges problémákra, vagy azok megértésére, azok kezelésére.
3. A saját példáddal nevelsz a legjobban
Régi és helytálló igazság, hogy leginkább jó példával lehet igazán hatni a gyerekekre. Ha azt várjuk tőle, hogy ne üljön a gép előtt egész nap, vagy szeretnénk, hogy kritikusabban és igényesebben válogassa meg azokat a tartalmakat, amiket a neten fogyaszt, akkor a legjobb, ha magunk is ezen elvek szerint viszonyulunk a digitális világhoz. Hasonlóképpen, ha azt szeretnénk, hogy ne legyen netfüggő a gyerekünk, akkor magunk is mértékkel használjuk a világhálót.
A függőség témája egyébként rendszeresen visszatér a társadalmi párbeszédben, és távolról sem eldönthető még, hogy valóban okoznak-e dependenciát a digitális eszközök vagy sem. Steigervald Krisztián szerint például nem alakult ki digitális függőség a tinédzser korban. „Ez, ha kialakul, akkor sokkal korábban, még a csecsemőkorban kezdődik el – vélekedik a generációkutató.
„Ezért a szülőtől függ, hogy a gyermek az élete első három-négy évében milyen tapasztalatokat szerez a digitális világgal kapcsolatban.
Egy gyermek láthat olyan szokásokat is, hogy az anya még szoptatás közben is csetel, de olyat is, hogy a közös sétákra, kirándulásokra nem visz magával telefont, vagy legalább kikapcsolja azt. Az is lehet számára példa, ha otthon a család minden nap tart egy néhány órás digitális szünetet, amikor nem használ senki semmilyen képernyőt.
Ne feledjük el, hogy egy gyermek csakis a mintákból és a példából tanul, vagyis bármilyen irányba is szeretnénk terelgetni őt a digitális térrel való viszonyában, nekünk, szülőknek úgy kell viselkednünk, ahogy azt a gyermektől látni szeretnénk.”
