Közélet

A pedagógusi béremelést ünnepli az Emmi

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI
Újabb tanári béremelés jön, a tárca szerint a pedagógusok jobban keresnek, mint 2010-ben.

A közszféra béremelései között ezekben a napokban érkeznek az idei első emelt pedagógusbérek is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel kedden. A közlemény szerint januártól újabb 10 százalékkal, 2010-hez képest pedig két és félszeresére emelkedtek a pedagógusbérek. Az emelés összesen 145 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint, köztük az óvodai, általános iskolai és gimnáziumi pedagógusokat.

A kormány tervei szerint 2023-ban további nagyobb béremelés várható – emelték ki.

Az a baloldal, ami a választás közeledtével ismét hergelni próbálja a pedagógusokat – fogalmaztak –, kormányzása alatt pedagógusok ezreit tette utcára, befagyasztotta és agyonadóztatta a bérüket és még el is vettek tőlük egy havi bért.

A minisztérium szerint a nemzeti kormány elkötelezett a pedagógusok megbecsülésében. 2010 óta több ütemben emelkedett a pedagógusok bére, az emelés a járvány ellenére is folytatódott, az idén januári 10 százalékos emelés előtt 2020 júliusában is volt egy 10 százalékos növekmény.

Kapcsolódó
„Már rákerestem, jár-e pénz egy petesejtdonornak" – nem akarnak szorongani és nélkülözni a pályakezdő pedagógusok
Fiatal tanárok számolnak be arról, hogyan kerültek a pályára, milyen megélhetési gondokkal küzdenek a szerintük megalázóan alacsony fizetésük miatt, illetve szerintük pedagógusok lesznek-e még néhány év múlva.

2010-ben egy pályakezdő, főiskolai végzettségű pedagógus bére átlag bruttó 122 000 forint volt, ma bruttó 312 000 forint. Egy 20 éve dolgozó, főiskolai végzettségű pedagógus bére bruttó 149 145 volt, ma pedagógus I. fokozatban bruttó 328 860 forint, pedagógus II. fokozatban pedig bruttó 361 746 forint – ismertették.

Kapcsolódó
„Hó végén kétszer meggondolom, vegyek-e gyümölcsöt” - lesújtó posztban ír a pedagógusbérekről egy gimnáziumi tanár
Varga Sára szerint sokan elhivatottságból vannak a pályán. De elhivatottságból még befagyasztott árú élelmiszert sem lehet venni.

A minisztérium kommunikációja ellenére a pedagógusok mindezt máshogy látják, főleg, hogy a fenti számok a bruttó bérre vonatkoznak, az infláció miatt a megélhetés is sokkal drágább, mint 2010-ben. Emellett a tanárok aránytalan terheltségére is hivatkoztak, amikor a múlt hét hétfőn figyelmeztető sztrájkot tartottak országosan. A kormánypárt részéről nem mutatkozott kompromisszum, így újabb sztrájk várható.

(Kiemelt kép: Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezete elnöke és Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának tagja közös sajtótájékoztatót tart a Hősök terén 2022. január 31-én.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik