Emlékeznek még a Tocsik-ügyre? Hát persze, ki ne emlékezne! De ha azt kérdezném, hogyan végződött a hét éven át tartó büntetőeljárás, vajon hányan tudnák felidézni, hogy Tocsik Mártát gyakorlatilag minden komoly vád alól felmentették, mindössze néhány – jelentéktelennek mondható – magánokirat-hamisítás miatt ítélték négyszázezer forint pénzbüntetésre. Ennek ellenére ez az ügy mégis oda vezetett, hogy az akkori kormánypártokra ráégett a korrupció vádja, az 1998-as választáson pedig győzött a Fidesz és megalakult az első Orbán-kormány.
És ugyan ki volt a néhai Tocsik Márta ügyvéd egy Schadl Györgyhöz vagy egy Völner Pálhoz képest? Utóbbi a tizenegy éve regnáló Orbán-kormányok igen magas rangú és beosztású köztisztviselője, akit jelenleg
vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével
Van még egy ok, ami miatt eszembe jutott a Tocsik-ügy. Tocsik Márta sikerdíjért dolgozott, ami annyira kiverte korábban a biztosítékot, hogy egyenesen meg akarták szüntetni magát a sikerdíj intézményét. Trócsányi László, korábbi igazságügyi miniszter egy nyilatkozata szerint „a sikerdíj kikötése veszélyezteti az ügyvédi funkció függetlenségét”.
A sikerdíj ugyanis csak akkor jár, ha a megbízott a kívánt eredményt ténylegesen el is éri. Hogy ez miért veszélyeztetné az ügyvédi tevékenység függetlenségét, azt nem nagyon értem, de tény, hogy bár az ügyvédi törvényben nem törölték el a sikerdíj intézményét, ám annak perelhetőségét megnehezítették. Vagyis, ha az ügyfél nem fizeti meg az ügyvédnek a sikerdíjat, az ügyvéd a bíróság előtt annak csak egy meghatározott részét követelheti.
De hagyjuk most az ügyvédeket, foglalkozzunk inkább a végrehajtókkal. Az ő tevékenységüket egy számtalanszor módosított „a bírósági végrehajtásról szóló” 1994-es törvény szabályozza. Mielőtt elmerülnénk e törvény rendelkezéseiben, illetve abban, hogy miként válhatott maga a törvény is a korrupció melegágyává, szeretném leszögezni: már a törvény megnevezése is félrevezető. Ugyanis az egész konstrukciónak vajmi kevés köze van a bírósághoz. Egyfelől azért, mert a végrehajtás épp annyira kapcsolódik a bírósági döntésekhez, mint a közjegyzői, a közigazgatási vagy egyéb okiratokon alapuló követelésekhez, de főként azért, mert magához a végrehajtási szervezethez, annak irányításához, ellenőrzéséhez, igazgatásához – miként ez a most kirobbant botrány is igazolja – semmi köze nincs a bíróságnak.
Évtizedek óta övezik különböző botrányok, visszaélések a végrehajtás intézményét, és ezen, mint látjuk, nem változtattak az utóbbi évek jogszabály-módosításai sem. Mint ahogy az sem változtatott, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát 2015-ben átkeresztelték Magyar Bírósági Végrehajtói Karrá. Ez a módosítás írta elő, hogy jogi végzettség kell a végrehajtói munka végzéséhez, és csak az maradhat végrehajtó, aki 2022-ig megszerzi a jogi diplomát. Ez az előírás elvileg nem is lenne kifogásolható, gyakorlatilag azonban meglehetős káoszhoz vezetett. Sokan nem vállalták ezt a megmérettetést, és elhagyták a pályát, így rengeteg hely megüresedett, ezekre pedig pályázatokat írtak ki.
De nézzük is meg, mivel foglalkoznak a végrehajtók, mitől olyan vonzó lehetőség egy végrehajtói iroda megszerzése. Ez a munka nagyon erős jogosultságokkal jár. Egy-egy végrehajtható határozat alapján
- lefoglalhatnak ingóságokat,
- ingatlanokat,
- zároltathatnak bankszámlákat,
- letilthatják a munkabérek meghatározott részét,
- és rengeteg adathoz van hozzáférésük.
A tisztességes, törvényes végrehajtás azokat a jogosultakat védi, akiknek az adósai nem hajlandók önként eleget tenni a tartozásaiknak vagy más kötelezettségüknek. Ez eddig rendben is volna.
Az azonban már egyáltalán nincs rendben, hogy a végrehajtást szabályozó törvények önmagukban hordozzák a visszaélések lehetőségét, és ezzel számos végrehajtó, illetve az őket „felügyelő” személyek gyakran vissza is élnek. Az imént azt vetettük fel, vajon mitől olyan értékes egy végrehajtói állás. Ennek megértéséhez már az is elég, ha csupán a törvényben meghatározott juttatásokat vesszük sorra. A Végrehajtói Kart az ügyek után általános költségátalány illeti meg. Tessék csak kiszámolni, hogy egy 100 milliós ingatlan végrehajtásáért csupán ez a költségátalány mekkora összeget jelent.
És ez még csak a kezdet. Ezen felül a végrehajtót még díj és költségtérítés is megilleti. A díj nem csupán munkadíj, abba még a jutalék is beletartozik. Maga a munkadíj is a végrehajtási ügy értékéhez vagy az eljárásra ráfordított időhöz, illetve az elvégzett eljárási cselekményekhez igazodik. És akkor még mindehhez jön a jutalék, ha a végrehajtási eljárás eredményes vagy legalább részben eredményes volt. Hogy ez mennyi lehet, az is benne van a törvényben.
- Ha a végrehajtandó érték nem haladja meg az 5 millió forintot, a jutalék összege ennek 8 százaléka,
- 5 és 10 millió forint közötti végrehajtási érték esetén 400 ezer forint és az ötmillió forint feletti rész 6 százaléka,
- míg tízmillió forint összeg esetén 700 ezer forint és a tízmillió feletti rész 3 százaléka.
Csoda-e, ha egy jól menő végrehajtói iroda, például Schadl György és társának irodája 30–50 százalékos profittal dolgozik. De hogy konkrét számokkal is érzékeltessük, milyen összegekről van szó: a végrehajtói kar elnökének irodája 2019-ben 643 millió forintos árbevételt ért el, amiből 317 millió forintos profitja keletkezett.
Nem tudom megállni, hogy ne szórakoztassam önöket azzal, miként lehet Gyurcsány Ferenc nevét még ebbe az ügybe is belekeverni. Idézem az Origót: „Schadl György a hírek szerint pénzt szedett a végrehajtói tagságtól. Pikánssá teszi az ügyet, hogy a „lekapcsolt” elnök felesége is végrehajtó, édesanyja pedig Gyurcsány Ferenc titkárnője volt”. Szép találat, nem?
De folytassuk a végrehajtói jövedelmekkel, amelyeket még az a törvényben megfogalmazott szabály is biztosít, hogy
a végrehajtás során befolyt összegből mindenekelőtt a végrehajtási költséget – az eljárás kezdeményezésével, elrendelésével és foganatosításával felmerült költséget (…) kell kielégíteni.
A Schadl–Völner botrány kirobbanása után a legutóbbi törvénymódosítással a végrehajtási szervezet általános felügyelete hirtelen átkerült a „Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához”. Ez az a nemrég létrehozott hatóság, amely egyebek mellett a kaszinó- és trafik-koncessziókat is felügyeli, amelynek a miniszterelnök által 9 évre kinevezett elnöke rendeleteket adhat ki, és akit – választási eredmény ide vagy oda – aligha lehet leváltani.
Völner Pál percekkel a mentelmi jogának felfüggesztését követően megjelent az ügyészségen, noha jogászként maga is bizonyára tudja, hogy a büntetőeljárás nem így működik. Mindenesetre alig két nappal később az ügyészség már aktuálisnak látta Völner kihallgatását, azt azonban nem, hogy bármiféle kényszerintézkedést kezdeményezzen vele szemben. Pedig lenne még más téma is, amit talán érdemes lenne időben tisztázni, hiszen a gyanúsított – a sajtó által megismert iratok szerint – olyan ügyekben is „lobbizott”, amelyeknek nincs közük a végrehajtói feladatokhoz vagy Völner hatásköréhez.
Őszintén mondom, nem vagyok híve az indokolatlan letartóztatásnak vagy a nyomkövetős házi őrizetnek. Nem is feltételezem, hogy Völner megszökne a hatóságok elől. De a kényszerintézkedések elrendelésének vannak más fontos feltételei is, például a tanúk befolyásolásának, a bizonyítékok eltüntetésének veszélye. Valóban alappal gondolhatjuk azt, hogy a képviselő úr esetében ezek a veszélyek nem állnak fenn?
Azt hiszem, nem is, inkább biztos vagyok benne, még soha nem fordult elő velem, hogy a Mi Hazánk Mozgalom bármely gondolatával egyetértettem volna. Most, amikor végigolvastam a végrehajtási törvényt, az jutott eszembe, vajon miért kell az állami feladatokat ellátó végrehajtóknak úgy működniük, mint egy gazdasági társaságnak. Miért nem lehetnek jól megfizetett állami alkalmazottak ahelyett, hogy ilyen bonyolult szabályozással, rengeteg jogcímen juthatnak aligha ellenőrizhető hatalmas vagyonokhoz. És miközben ez járt a fejemben, szembejött velem a Mi Hazánk Mozgalom 2020 júliusában megjelent cikke, amely szerint: „véget vetünk a végrehajtók méltánytalan gazdagodásának, amelynek felszámolása érdekében első lépésként olyan törvénymódosító javaslatot nyújtunk be az országgyűlés felé, amiben a nonprofit jelleg bevezetését indítványozzuk a végrehajtókra”. Ha a részletekkel nem is értek egyet, de azt kénytelen vagyok elismerni, hogy a megoldás valahogy errefelé vezethetne.
Egy végrehajtó szájából hangzott el a mondat: „igen, jól keresünk, de közalkalmazotti bérért senki nem lakoltatna ki senkit”. Na, persze, miért is vennék fel kölcsönt a banktól, ha amúgy ki is rabolhatnám?
