Olvasónk, Marczi az alább olvasható levelében a német és a magyar tömegközlekedést hasonlítja össze. Mivel másfél évig élt Németországban, így elég tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy kijelenthesse, az ottani járművezetők és ellenőrök teljesen más hozzáállással végzik a munkájukat mint nálunk, Budapesten:
Kedves BKV-figyelő!
Egy ideje figyelem a blogot, igazából puszta kíváncsiságból. Vidéki vagyok, ritkán járok Budapestre, így csak néha érintkezem a BKV-val. Ellenben elég sok a negatív levél, és nekem sem túl pozitívak a tapasztalataim. Érdekes, hogy bár nem vagyok sokat a Fővárosban, valami mindig elveszi a kedvemet. Sajnos a nagyszámok törvénye alapján azt kell mondjam, nem csak velem van a baj. Tíz esetből 9, kicsit sok. De ne is szaporítsuk a szót, íme egy-két példa, aztán mindenki döntse el mit gondol.
Az elmúlt másfél évemet Németországban töltöttem ösztöndíjas diákként. Nem volt túl sok a támogatást, de azért ahova tudtunk elmentünk, és használtuk a közösségi közlekedést annak rendje és módja szerint. Kicsit szemet szúrt, hogy Berlinben mindez – a hivatalos valutaváltási árfolyamon átszámolva- ugyanannyiba került, mint itthon Budapesten. (A keresetek közötti különbségeket ismerjük, nem részletezem.) Lényegében nem is ez szúrt szemet, hanem a színvonalkülönbség. Amit nem a géppark állapotában mérek. Sokkal inkább kitűnt, az ellenőrök is ápolt, illedelmes és korrekt személyek voltak. Volt esetem, amikor elnéztem a jegyem érvényességét (megvettem előre a csoportos jegyet, mert jött ki hozzám a barátnőm) és nem néztem meg, hogy csak 9től érvényes, és fél kilenckor felszálltam vele a vonatra. Bírság és pattogás helyett közölte a bácsi rendesen, hogy mindjárt kiszámolja, hogy mennyit kell ráfizessek az útra a maradék 25 percre, amikortól érvényes lesz a jegyem. Nem követelőzött passportért, meg 40 euróért, hogy én csak blicceni akarok (bár ezt nehéz lett volna elhinni egy 28 eurós jeggyel a kezemben) és a többi. Megkérdeztem mi a baj, megmagyarázta, mondtam, ne haragudjon, nem figyeltem, majd megkérdeztem lehet tenni, elmondta, kifizettem a 4 euró pluszt, és rendben voltunk.
Másik eset, lekéstük a vonatot (mielőtt bárki belekötne, a németeknél a tömegközlekedés nagy részét is a Deutsche Bahn látja el. Olyan, mintha nálunk csak a volánok meg a MÁV lenne.) A mozdonyvezető telefonon végigkérdezte, hogy hogyan, és miképpen juthatunk el a legjobban a kívánt úticélunkra. Pedig, mindezt az állomáson az automata is megmondta volna. De mivel neki csak egy egy perces telefonjába került, megtette a kedvünkért. Ritka jófej volt.
És akkor ezek után most itthon. Három napja a barátnőméket (bolgárok, nem értenek magyarul hála Istennek) kirándultattam Budapesten egész nap, amikor is az egész napi séta után, gondoltam amit lehet ne gyalog tegyünk meg. A Mester utcára csont nélkül eljutottunk, majd onnan az Ipar utcába mentünk tovább. Kb 500 méter. Pont ott volt a villamos, gondoltuk menjünk vele. (Nálam volt bérlet, a lányok pedig vettek 24 órás turista jegyet. A bérlet nem az enyém, hanem a húgomé, mert nem vagyok annyit Pesten, hogy megérje nekem is bérletet venni. Ha nem tudja odaadni, akkor jegyezek, vagy kocsival megyek. Van akinek ez bliccelés, én spórolásnak hívom) A villamoson, mivel a táblán nem szerepel a megállók között, megkérdeztem a az éppen a fülkébe beszállni készülő vezetőt, hogy hol kell leszálljunk az Ipar utcához. A válasz a következő volt: “Akkor most ballagjá’ oda a táblához aztán számold meg!” Megköszöntem illedelmesen, szóltam a lányoknak, hogy felszállás, majd indultunk. A barátnőm kérdezte, hány megálló, mondtam neki nem tudom. Nem értette miért nem, hiszen megkérdeztem. Mondtam, hogy sajnos az úr nem volt túl készséges. Nem értette miért azt a válasz kaptam a mit, hiszen semmibe nem került volna egy normális mondatot kinyögni. Én kicsit égtem, hogy igen ez Magyarország, meg Budapest, ők meg hümmögtek egyet rajta. Igazából lekönyveltem magamban annyival, hogy ezentúl rápályázom a Kontroll című filmből a Gyalogkakukk megüresedett posztjára. Részemről ennyi volt a közösségi közlekedés támogatása. Mert ugye erre szép új matrica hívja fel figyelmemet. De akkor előirányzom, hogy a kormány gépkocsiparkjának felújítása és a repülőgép-vásárlás és a benzinpénz helyett a képviselő urak inkább vegyenek BKV bérletet. Amint ez megvalósul, a példát követve én is beállok újra a sorba.
Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy másnap este, a MÁV-os kaller 30.000 Ft-ot akart legombolni róluk, és nem egészen szabályosan járt el, noha a lányok se voltak teljesen makulátlanok a diákjeggyel, amit a nemzetközi igazolványra vettek meg.
Ezek után nem csodálkoznék, ha a maradék turizmusunkat is bebuknánk, és azt sem csodálom, hogy a barátnőm nem igazán itt akar velem összeköltözni, hanem ha már lehetőség van rá, inkább Németországban vagy messzebb.
A fent leírt esetekből mindenki leszűrhet némi tanulságot. Számomra az volt, hogy sok esetben a hozzáállás változtatásával sokkal színvonalasabb szolgáltatást nyújthatnának a hazai közlekedési vállalatok.
Ennyi lett volna a mese, ami felgyülemlettekből most már kikívánkozott belőlem.
Köszönöm, hogy elolvastad!
Üdv: Marczi