Általános, általam jónak gondolt, kérdéseket, szempontokat tudok csak leírni, de szeretném kihangsúlyozni, hogy az önismeret egyedi, így ha valaki más úton indulna el, mint ami itt le van írva, ne hallgasson rám!
Első lépés az, ha néha kilépünk abból a keretből amiben élünk. Sokszor egy krízis helyzet, egy ismétlődő kudarc, vagy betegség hívja fel a figyelmet arra, hogy valami nem stimmel. Nem könnyű magunkkal szembe nézni, de ha van egy mély elhatározás, hogy változtassak, esetleg hit abban, hogy máshogy is élhetek, az sokat segít abban, hogy ne egy újabb, de jobban átgondolt hazugságban éljem mindennapjaim. Sokat tud segíteni, ha néha kívülállókét ránézünk cselekedeteinkre, arra, hogy a kép magamról mennyire egyezik a valósággal.
Ha én egy olyan kedves, gondoskodó ember vagyok miért távolodnak el tőlem az emberek?
Könnyen be is csaphatjuk magunkat mondván, hogy az emberek gonoszak, vagy „a világ még nem érett meg az én jóságomra”, de ha elég bátor vagyok, akár azt is megláthatom, hogy kedvességem nem kérik, hogy gondoskodásom erőszakos, és ha mélyebbre nézek, igazból az egész az én szeretet hiányomról szól, esetleg rájövök arra, hogy édesanyám mintáját követem.
Az önismeretre akár úgy is lehet tekinteni, mint egy tudatos, cél nélküli figyelemre.
Múlt héten jól voltam, tele energiával, ezen a héten az ágyból sincs kedvem kikelni.
Mi lehet az oka? Ez egyfajta jelenlét életünkben, amit akár a mai naptól is el lehet kezdeni gyakorolni. A célnélküliség azért fontos, hogy ne azt keressem, amilyenné válni szeretnék. Az önismeretnek nem célja például, hogy csak pozitív gondolataim legyenek.
Írjunk naplót. Leírt történetet olvasva könnyebb rálátni mintáinkra, mint amikor érzelmeink eluralják lényünket.
Engedjük be a külvilág visszajelzéseit. Sokszor nagy a különbség az önmagunkról alkotott kép, és aközött, ahogy mások látnak minket. Persze nem kell egyetérteni azzal, azt is lehet mondani, hogy ez nem igaz rám, de ha élből elutasítunk minden tükröt, amit kapunk, benne maradunk saját rendszerünkben, adott esetben saját boldogtalan rendszerünkben. Az is ismeret magamról, hogy mi nem vagyok.
Külső visszajelzésben sokat tud segíteni egy pszichológus, aki kívülállósága miatt, tud új szempontokat adni, elfogadásával értékítélet mentes tükröt mutatni. De bármilyen más, számunkra hiteles módszer képviselőit is megkereshetjük, a lényeg az, hogy nyissunk az új nézőpontokra.
Honnan tudom, hogy a választott módszer, ember, könyv jó-e nekem? Az egyhelyben toporgásnál, minden tapasztalás jobb. Ha rájövök, hogy X módszer nem az enyém, akkor tudni fogom magamról, hogy az nem az én utam.
Nem érdemes ismeretlenül elkötelezni magunkat előre semmilyen nagy módszer, iskola felé, keressünk addig, amíg meg nem érkezik a „jó helyen vagyok érzés”.
Ne legyen képem arról, mikorra illene befejeznem önismereti utam. Az önismereti út életünk végéig tart, hiszen ahogy életszakaszaink változnak, úgy kell újra és újra definiálni magunkat. Mindig találkozunk új emberekkel, új impulzusokkal, új tükrökkel önmagunkról.
Ez egy tudás arról, milyen téglákból épülök fel. A házat nekünk kell ezután megtervezni, felépíteni.
Izgalmas, szenvedélyes út ez, ha valakinek kedve van hozzá, üljön le egy órára egyedül, csöndben egy szobában, és hallgasson bele mi is zajlik a lelkében.
