A Rákosi- és a Kádár-kor, vagy a két világháború közti modernizmus szülte épületek Magyarországon távolról sem örvendenek osztatlan népszerűségnek, így teljes átépítésük vagy lebontásuk jóval kevesebb ember ingerküszöbét lépi át, mint ha egy különböző okokból méltatlan állapotba került historizáló vagy klasszicista lakóház válna az ingatlanbefektetők áldozatává.
A sokszor mérhető utálatot nemcsak a kopott homlokzatok, illetve a korstílusnak megfelelő díszítetlenség, de az emberek a szocializmus iránti ellenszenve, illetve az oktatási rendszer is gerjeszti, hiszen a szépséget az emberek jó része a díszes homlokzatokkal, illetve belső terekkel köti össze, így amíg egy népművészeti motívumokkal bőven megrakott széket, vagy egy szecessziós palotát a legtöbben védendő értéknek tartanak, addig egy hetvenes években született fotelt, vagy a harmincas évek villaépítészetének egyik csúcsát jelentő Dálnoki-Kováts-villát nem feltétlenül.
A elmúlt években emiatt a Kádár-kor számos, jobb sorsra érdemes épülete tűnt el a településképekből, vagy épp került veszélybe úgy, hogy az nem igazán kavart nagy viharokat. Ezek közül több ügyet korábban mi is bemutattunk: így derült fény többek közt a Kádár-kor legszebb magyar nyaralójának sorsára, követtük végig a Gellért-hegy egyik értékes villájának lebontását, aggódtunk a budai oldal egyik legizgalmasabb tömbjéért, illetve a kecskeméti Kodály Intézet könyvtáráért, valamint beszámoltunk a Várnegyedben állt Országos Villamos Teherelosztó a szakma véleményével szembemenve történő eltűnéséről is.
Néhány héttel ezelőtt egy újabb, hasonló ügy indult el: olvasóink jelzése szerint
Az éppen negyven éve elkészült saroképület tulajdonviszonyai az elmúlt két évben kétszer is megváltoztak: az állam 2019-ben egy ingatlancserével átvette azt az 1997-es alapítása óta kézben tartó, majd huszonegy éven át hotelként hasznosító Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványtól (MAZSÖK), majd 2020 júliusában a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Megújító 1. fedőnevű ingatlancsomagjában, az Országos Tervhivatal épületeként született Arany János utcai óriással (később az Egészségügyi Minisztérium, majd az EMMI épülete, ép. Hóka László, 1966-1968) együtt 5,55 milliárd forintos kikiáltási áron próbált megszabadulni tőle.
Vagyis próbált volna, mert az árverés előtti napon, bőven a hivatali időn mindenféle indoklás nélkül törölték a tételt, majd visszautalták a licitálni kívánó befektetőktől begyűjtött, az indulás feltételéül szabott 25 százalékos letétet (1,375 milliárd forint).
A huszonhat szobás, az állami vagyonkezelő által 1,6 milliárd forintra értékelt, az előző tulajdonos 2018-as felmérése szerint azonban csak 614,9 milliót érő hotel sorsáról végül 2020 karácsonya után született végső döntés: a magasabb árat hozó nyilvános árverés helyett versenyeztetés nélkül kívánta azt eladni a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott, a szomszédos egykori budai városházát is felújító Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványnak (PADME) – derült ki egy december végi kormányhatározatból.
Az indoklás szerint a PADME
a tudományos, oktatási és kutatási tevékenységének bővítése és terjesztése, valamint a pénzügyi kultúra fejlesztése
érdekében veheti át a Mátyás-templommal átellenben álló ingatlant, illetve a benne lévő bútorokat és berendezési tárgyakat (az 1548 tétel értékét korábban 6,2 millió forintban szabták meg), vételárról azonban sem akkor, sem azóta nem esett szó.
A lényegen mindez persze nem változtat, hiszen a hetvenes és nyolcvanas évek fordulójának egyik legjobbjaként emlegetett épület a földhivatali adatok szerint 2021 januárjában a PADME tulajdonába vándorolt, ami egy hónappal később a saját tulajdonukban lévő Optimum-Omega Ingatlanbefektetési Kft.-nek adta azt át, mely néhány héttel ezelőtt a belső terek bontásába kezdett.
A mozgást látva félő volt, hogy az épület az Országos Teherelosztó sorsára juthat, és rövidesen örökre eltűnik a Várnegyed képéből, így kérdéseinkkel a tulajdonos alapítványhoz fordultunk. Válaszukban kijelentették:
A PADME levelében hozzátette: a ház tartószerkezetének bontása a közeljövőben biztosan nem várható, az átalakítás tervezése azonban jelenleg is zajlik, így a végleges tervek megszületése, illetve azok jogerős építési engedélyig jutása előtt nem lehet tudni, mi történik az értékes saroktelekkel.
Kézzelfogható évszázadok
A középkorban a Mátyás-templomként emlegetett budavári Nagyboldogasszony-templomot gondozó domonkosrendi apácák rendházának otthont adó telken a török kiűzése után három lakóház épült, melyek számos átalakítás után, a XIX. században véglegesített homlokzataikat megőrizve egészen Budapest ostromáig a Várnegyed szerves részét képezték, szépen ellenpontozva a szomszédos egykori budai városháza harangot és órát is rejtő tornyos épületét.
A zárterkélyes sarokház, a jobbján lévő kétemeletes épület, illetve a balján lévő, mindössze néhány méter széles apróságot végül az utcai harcok tették tönkre – röviddel a fegyverek elcsendesedése után a terület ugyanis már így nézett ki:
A romeltakarítás során a környék egyik legfontosabb telkének számító földdarabot megtisztították, beépítésére azonban hosszú ideig kellett várni, hiszen annak ellenére, hogy az ügy már 1959-ben, a budapesti lakásépítkezési terv részeként, majd három évvel később, az OTP öröklakásépítési programjában is felmerült, még tíz évvel később sem igazán lehetett tudni, hogy milyen célú, méretű, vagy épp arcú utód születik.
Száztíz év változásai: a terület képe Budapest megszületésétől a szocializmus alkonyáig
A hatvanas évek ettől függetlenül persze távolról sem teltek eseménytelenül: a főváros 1963 áprilisában egy nyílt tervpályázat segítségével próbálta megtalálni a legjobb terveket, kikötve, hogy a földszinten számos boltnak helyet kell biztosítani, hogy a fővárosba érkező turisták nép- és iparművészeti tárgyakat, édességet, illetve papírárut vásárolhassanak, sőt egy idegenforgalmi irodának is helyet kellett szorítani.
A díjazásra szokatlanul nagy összeget szánó városvezetés felhívására végül huszonkilenc terv érkezett be, a zsűri azonban egyet sem talált elég jónak ahhoz, hogy első díjjal ismerje el, majd javasolja annak megépítését, hiszen a legtöbben egyszerűen csak ismétlődő, nagy üvegfelületeket helyeztek egymás mellé, mellőzve minden képzőművészeti igényességet, vagy környezethez való illeszkedési vágyat.
Öt épület tervét ettől függetlenül megvásárolták: a három II. díjas munka – köztük Kévés György (1935-) és Balázs György (1926-2013) négy, kör alakú lépcsőházpilonra függesztett, tetőterében három műtermet is rejtő háza – 14 ezer, a III. díjasok pedig 9 ezer forintot kaptak:
A Fővárosi Tanács nem adta fel az álmot, az ügy azonban Budapest megszületésének századik évfordulója felé közeledve évről évre egyre sürgetőbbé vált. Végül 1971-ben, a Városfejlesztési Minisztériummal közösen úgy döntöttek, hogy most már tényleg ideje lenne egy közintézmény irodatereit vagy néhány új lakást elhelyezni a Mátyás-templommal átellenben lévő telken.
A lendület ezúttal is hirtelen tört meg, így a terület sorsa a Diplomáciai Testületeket Ellátó Iroda kezébe került. A szervezet a fővárossal való tárgyalás után úgy döntött, hogy az emeleteken 3-4 szobás, a hazatérő magyar, vagy épp látogatóba érkezett külföldi diplomatáknak otthont adó lakásokat akarnak látni, a földszinten az idegenforgalmi hivatal irodájának, illetve egy többcélú, fogadások tartására is alkalmas kiállítási teremnek kell hrelyet szorítani, a középkori részleteket őrző pincében pedig egy közhasználatú teremnek, illetve a berendezési tárgyak raktárának kell elférnie.
A tervezés jogát végül a Középülettervező Vállalat (KÖZTI) két építésze, Jánossy György (1923-1998), illetve Laczkovits László (1941-2012) nyerte el, akik a következő tervvel álltak elő:
A rajzok 1977-re tovább finomodtak, az építkezés azonban nem a tervezők késlekedése, hanem az építőipari kapacitás hiánya miatt tolódott egyre későbbre. Az ügy végére 1979-ben került pont: ekkor kezdték meg ugyanis a lassan húsz éve csúszó munkálatokat, 1981-re pedig megszületett a diplomaták átmeneti otthonának szánt háromemeletes ház, amit eredetileg több forrás szerint is erősen bepoloskáztak, illetve bekameráztak, hogy a vendégek itt töltött idejének egyetlen másodperce se kerülhesse el a titkosszolgálatok figyelmét.
Az építési munkák részeként sikerült rekonstruálni egy, a pinceszinten lévő dongaboltozatú termet, a változások pedig a felszín felett is folytatódtak: a földszintet kiállítócsarnok helyett a Magyarországra érkező külföldi újságírókat segítő Pressinform irodái foglalták el, míg az első és második emeleti lakások mérete a duplájára nőtt.
Ezek a változások persze függetlenek voltak Jánossytól és Laczkovitstól, ahhoz azonban az ő munkájuk kellett, hogy az első tervváltozatnál jóval érettebb és komplexebb munka született: a szintenként egy téglányival beugratott, pilléres homlokzat változó ablakritmusát nézve
a sarokrész pedig szépen tükrözi az egykori budai városháza hasonló motívumát.
A modern megoldások sorát erősítik mindezeken túl a cseréptetőből kinyúló, szuper kilátást nyújtó felülvilágító ablakok, illetve a műanyagfestékkel bevont téglafalak, míg a régmúltra a Szentháromság utcai homlokzat szélén lévő kőkeretes ajtó – emlékeztetve az építést megelőző ásatáson talált töredékre –, az emellett álló Hermész-szobor (Makrisz Agamemnon munkája), Barna Imre kisebb-nagyobb fémdíszei, illetve az Országház utcai szomszéd egy sikátornak köszönhetően láthatóvá vált, korábban befalazott gótikus ablaknyílásai emlékeztetnek.
A Csomay Zsófia (1940-) és Kerecsényi Zsuzsanna belsőépítészeti megoldásait rejtő épületről alig másfél évvel annak átadása után, a Magyar Építőművészet (1983/1.) hasábjain született egy hosszú, leíró cikk, aminek szerzője, dr. Horler Miklós (1923-2010) úgy gondolta: mennyivel jobb lenne, ha „egy kis magyar szálló” működne itt, a sarkon kétszintes vendéglővel és kávézóval, a tér felőli oldalon pedig olyan üzletek sorakoznának, ahol a Várban lakók vagy dolgozók is vásárolhatnának ezt-azt.
Az idő őt igazolta: a ház 1994-ig az Állami Vagyonkezelő Rt., majd három évig a Kincstári Vagyonkezelő tulajdona volt, az állam 1997-ben azonban a már említett MAZSÖK kezébe adta azt.
A hazai zsidó élet felvirágoztatására, a zsidó temetők felújítására, illetve a magyar holokauszt-túlélőkről való gondoskodás céljából született alapítvány az év végén megpróbált bérlőket találni a hatlakásos épület üresen álló öt otthonára, azokra azonban talán nem volt igény, így a különböző alapterületű – 97, 111, 129, 132, illetve 217 négyzetméteres – lakásokat felszabdalták, 1998-ban pedig az épület sarkán megjelent a Burg Hotel felirat.
A MAZSÖK 2019-ig huszonhat szobás, háromcsillagos szállodaként üzemeltette az épületet, két évvel ezelőtt azonban hirtelen kiderült: az ingatlan egy csereszerződéssel újra állami kézbe kerül, így bezárta a kapuit.
Az új gazda jó eséllyel egyetlen pillanatig sem gondolt a felújításra, illetve a hasznosításra, arra azonban nyilván csak kevesen fogadtak volna, hogy a diplomaták otthonából lett, az utolsó években már minimális profittal, vagy éppen nullszaldóval működő (sőt 2019-ben veszteséges) szálloda épülete a Magyar Nemzeti Bankhoz kötődő, a Várnegyedben már több másik ingatlannal is rendelkező PADME-nál köt ki.
Kérdés, hogy milyen jövő vár majd a házra, azt azonban csak remélni lehet, hogy a szocializmus építészetének egyik legérzékenyebb, és legjobban sikerült darabja még hosszú évtizedekig a Várnegyed része marad.
