Tudomány

Hatalmas jéghegyet figyeltek meg az űrből

Monica Bertolazzi / Getty Images
Monica Bertolazzi / Getty Images

Műholdas felvételek segítségével követik az A-74 jéghegy mozgását – írja az az Európai Űrügynökség (ESA) oldala. Az A-74 idén februárban vált le az antarktiszi Brunt-jégselfről, az elmúlt fél évben pedig meglehetősen közel maradt a selfjéghez.

Augusztus elején az erős keleti szelek miatt a fél Nógrád megyényi jéghegy megkerülte a Brunt nyugati csücskét. A Sentinel-1 képein az látható, hogy miként haladt az 1270 négyzetkilométeres A-74 augusztus 9. és 18. között.

contains modified Copernicus Sentinel data (2021), processed by ESA, CC BY-SA 3.0 IGO

A kutatók évek óta vizsgálják a 150 méter vastag Brunt-jégselfben kialakuló hasadékokat, melyek közül az egyik, a felvételeken is látható 1-es számú szakadék a Brunt déli részétől északi irányban fut. A jégself instabilitása és az új repedések létrejötte miatt 2017-ben át kellett telepíteni egy, a területen található brit kutatóállomást.

Ha az A-74 nagy erővel a selfjégnek ütközött volna, egy újabb, 1700 négyzetkilométeres jéghegy válhatott volna le a hasadék mentén.

Az A-74 végül csak kisebb erővel koccant neki a Bruntnak, majd a közelben megfeneklett.

Mark Drinkwater, az ESA munkatársa szerint az orr formájú, az A-74-nél is nagyobb új jéghegy egyelőre éppen a jégselfhez kapcsolódik. Mint hozzátette, a szakértők folytatják a helyzet monitorozását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik