Hogy látja, mennyire változott a közhangulat, az ország megosztottsága az ön elnöki ideje óta?
Úgy gondolom, hogy egy elnöki mandátum vége, a köztársasági elnöki szerep betöltőjének személyében bekövetkezett változás a magyar alkotmány szabályai szerint az ország életében nem hoz fordulatot. Ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy a 2005. augusztus negyedike utáni időszakban sok minden változott, és bizony kedvezőtlen irányban. Volt egy, már menetközben is érezhetően sok hazugságot tartalmazó választási kampány. Aki figyelt, az tudta, hogy sok a valósággal köszönő viszonyban sem lévő adat, hogy sok a megvalósíthatatlan ígéret.
Az azonban még így is negatív szenzáció volt, hogy a régi-új kormány homlokegyenest az ellenkezőjébe kezdett annak, mint amit a kampányban ígért. Az is újdonságnak számított, hogy maga a győztes minősítette hazugságnak mindazt, amit korábban mondott – és hogy ez (máig ismeretlen úton és módon) nyilvánosságra is került. Azt is láthattuk, hogy ez milyen hatást váltott ki: Budapest úgy került a világmédia figyelmének központjába, mintha itt már polgárháború dúlna.
Nekünk Mohács kell (Fotó: MTI)
A lelkekben bizony-bizony háborús viszonyok uralkodnak. A mai közhangulatot ebből adódóan a reménytelenség uralja el, de maradt azért remény, hogy lehet, lesz jobb, mert hát a remény hal meg utoljára.
Ami a megosztottságot illeti: a parlamenti pártviszonyokat tekintve valóban két, nagyságrendjét tekintve hasonló méretű tömbre szakadt a mezőny. De minden fölmérés szerint a közhangulat egyre inkább egységes: egységesen rossz és kiábrándult. Mára igen kevés azoknak a száma, akik bíznak a kormányzati intézkedések eredményességében. Új utakon kell visszahódítani a jövőt.
Melyek azok az ügyek, amelyek egységbe forraszthatják a magyarságot?
Sajnos ilyeneket nem nagyon láthattunk. Egységet inkább akkor tapasztalhattunk, ha valami nagy bajjal kellett szembenézni. A közelmúlt fenyegető árvizei idején példásan együttműködtek a helyi társadalmak, mintaszerű volt az az egység, amely a közös veszélyben összefogta az embereket. Hiába, Adynak igaza volt: „nekünk Mohács kell”…
Ön szerint mi jelenti a legnagyobb veszélyt az országra?
A legnagyobb baj, ha a reménytelenség kerül uralomra, ha elvész a hit, hogy mehetnének a dolgok jól is. Ez is az egyik oka a mind fenyegetőbb, mind közvetlenebb következményekkel járó demográfiai válságnak. És ezzel függ össze az is, hogy a magyar társadalom nehezen tud szembenézni szellemi, lelki, erkölcsi bajaival. A politikai rendszert néhány hónap alatt át lehet alakítani, néhány év alatt a gazdasági válság is leküzdhető, de egy szellemi, erkölcsi krízis legyőzéséhez évtizedek tudatos, okos erőfeszítésére van szükség.
Lenne most köztársasági elnök?
A magam ambícióit tekintve sohasem készültem erre a szerepre, erre irányuló akarat sohasem volt bennem. A feladat talált meg, és úgy éreztem, el kell vállalnom. Ez a kérdés most oly elvont és spekulatív, hogy nem tudok rá válaszolni.
Mit csinál Sólyom László másképp, mint ön, esetleg lenne olyan, amit ön átvett volna tőle?
A köztársasági elnök működésének kereteit a jogszabályok nagyon pontosan meghatározzák, vagyis meglehetősen egyértelmű e szerepkör szövegkönyve. A különbség inkább abban áll, miként jeleníti meg azt valaki. Ez azonban döntően a személyiségtől függ. Én azért csináltam úgy és azt, amit csináltam, mert ilyen vagyok – ő is a saját alkatának megfelelően teszi a dolgát. Ezért nem hiszem, hogy lenne egymástól átvenni valónk…
A kialakult helyzetben mit lát a köztársasági elnök fő feladatának? Mit tehet ilyenkor egy köztársasági elnök?
Csak az Alkotmányra érdemes hivatkozni: ügyel a törvényességre, védi a demokratikus rendet, megtestesíti a magyar nemzet egységét.
Mit vár a belpolitikától jövőre?
Jóslatokba nem bocsátkoznék, még kevésbé tippelnék arra, mi történik a meglehetősen labilis pártpolitikában. Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy mit szeretnék, akkor aligha mondok újat azzal, hogy „legyen béke és szabadság”. Vagyis induljon el az ország a gazdasági felemelkedés útján, hogy több kenyér jusson a szűkölködőknek, hogy a fiataloknak legyen hitük és lehetőségük a munkához, családalapításhoz. Tudom, nem ezt szokták belpolitikán érteni – pedig ezek a legfontosabb közügyeink.
Lát esélyt arra, hogy összefog a politikai elit?
Miért kéne összefognia? Demokráciában az a természetes, ha a politikai élet tagolt, ha a politikai alternatívákat egymással versenyző csoportok formálják ki. Ha a politika vezető körei egységesek, az a diktatúra kockázatát rejti magában.
Mit gondol, van esélye egy új politikai erő felbukkanásának? Ha igen, ez megtisztulást hozhat-e?
Ismét csak azt tudom mondani: nem akarok jósolni. Ám ettől függetlenül: e pillanatban nem látok olyan jeleket, amelyek a mai pártpolitikai keretek átalakulására utalnának.
A megtisztulás esélyének kérdését nem a pártpolitikából kiindulva értelmezem. Az én értékrendem, világnézetem szerint a hazugság, a korrupció, az önzés bűnnek számítanak. De a világ tartósan nem működhet a bűnök uralma alatt, és ezért meg kell tisztulnia. Ez előbb-utóbb feltétlenül be is következik. Annyira vagyok realista, hogy tudom, ettől még lesz hazugság és korrupció, önzés, törtetés és a többi – de nem ezek fognak uralkodni a politika világában sem.
