Felkavaró és egyben döbbenetes vallomásra találtunk a Dr. Gerevich József pszichiáter blogján, az Intimitás blogon: egy lányra, aki gyűlöli az anyját és soha, semmilyen körülmények között nem fog neki megbocsátani. Íme, egy részlet a levélből:
„Paranoid személyiségzavarban “szenvedő”, alkoholt nem megvető “anya” mellett nőttem fel. Apám külföldön dolgozott, ha pedig otthon volt, akkor józanul nem sokat láttam. Tíz évesen gyógyszer-túladagolással és érfelvágással próbáltam öngyilkos lenni. Sokat voltam gyerekpszichiátrián, de mindig visszakerültem anyám mellé. Tökéletes színész volt, mindig sikerült eljátszani, hogy mindenki más hibás mindenért ő pedig valójában egy áldozat, aki él hal a családért. Mikor az ajtók bezáródtak, akkor viszont levette álangyali bőrét, kezdődtek a verések és szitkozódások.
Szinte minden házi munka az én feladatom volt, enni alig kaptam, ruhám nem volt, sokszor az ő régi cipőiben, kabátjaiban jártam, amik lógtak rajtam. Apám gyenge ember volt, inkább elmenekült a barátaival a kocsmába, vagy ki tudja még hová. Külföldre is azért ment dolgozni, hogy szabaduljon otthonról. Gyakran anyám is eltűnt otthonról, 1-2 hétig nem tudtam merre van. A velem egykorúak, iskolatársak, szomszédok, ismerősök inkább megvetettek a helyzetem/nyomorom miatt, nem kaptam segítséget, csak akkor mikor félholtra verve, koponyatöréssel kórházba kerültem.”
A levélíró azóta különköltözött az édesanyjától, egyetemre ment és új életet kezdett. Szeretné tudni, hogy jutott el odáig, kíváncsi, meg lehet-e bocsátani egy ilyen szülőnek? Mit mond a szakember? Olvassa el a folytatást az Intimitás blogon.
