A szombat este elfogadott, de csak vasárnap közzétett memorandumban „bűneik megbánására, sajnálkozásra, bocsánatkérésre és kártérítésre” szólítják fel a magyarokat és kinyilvánítják, hogy ha ez megtörténik, készek „a múlt lezárására és az új, békés baráti kapcsolatok megnyitására.”
A minden szlovák állampolgár nevében, a jelenlevők jobb kezének felemelésével elfogadott állásfoglalásnak nincs név szerinti aláírója, semmiféle intézményt sem jelöl meg, elemzők szerint szlovák nacionalista erők állhatnak mögötte.
Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a memorandum elfogadásakor, a késő esti órában hányan voltak még jelen az emlékünnepségen. Nem tudni, vajon ott volt-e még az emléknap fölött védnökséget vállaló Ivan Gasparovic államfő, vagy az oda csak az esti órában érkező Robert Fico miniszterelnök.
Hlinka ihletett
Fico szónoklatában „az elnyomott nemzet áldozatainak, szlovákként elesett hősöknek” nevezte az egykori csendőrsortűz tizenöt csernovai áldozatát. Az akkori idők ellentmondásos pap-politikusáról, Andrej Hlinkáról a kormányfő azt mondta, hogy személye „megihlette a szlovákokat.” ( Hlinka nacionalista és a szélsőségesen klerikalis eszméibe később fasiszta elemek is vegyültek.)
Jan Slota is ott volt (Fotó: MTI)
A ma már Zsolnával egybeépült Csernován a hívők 1907-ben azt követelték, hogy templomukat a falujuk szülöttje, Hlinka szentelje fel, de a szepesi megyéspüspök ezt megtiltotta és az emberek közé lövetett, amit a szlovák politika egyértelműen a magyar elnyomók bűneként ró fel, jóllehet, több szlovák történész is kimutatta, hogy a csendőrök ugyan magyar vezényszóra cselekedtek, de többségük helyi, liptói szlovák volt.
Rossz tapasztalatok
A memorandumot ismertető és abból bőséggel idéző szlovák hírügynökség, a SITA jelentéséből tudni lehet, hogy megfogalmazói szerint a több mint ezerszáz éves szomszédság alatt a szlovákoknak döntően sok rossz tapasztalatuk volt „a déli szomszédjukkal, akik ismét egyoldalú és megalapozatlan, egyre agresszívabb elvárásokkal” állnak elő.
„A szlovák patrióták lebecsülése, üldöztetése, bebörtönzése, gyakori lemészárlása, a szlovák iskolák bezárása, vagy a Szlovákia elleni 1919-es, 1938-as, 1939-es, 1944-es és 1968-as katonai agresszió ténye tipikus módon jellemzi a Magyarországot soha meg nem támadó szlovákokkal szembeni magyar bánásmódot” – állítják.
Igazságosság nevében
„Magyarországot az igazságosság nevében joggal ítélték el a béke és az emberiesség elleni elévülhetetlen gaztetteiért” – utal a memorandum a trianoni békediktátumra. „Magyarország 1947-ben aláírta a párizsi békeszerződést, melyben kötelezte magát, hogy visszaszolgáltatja az 1848 után magyar kézre, állami-és köztulajdonba került szlovák kulturális örökséget.
Úgyszintén a párizsi békeszerződésben kötelezte el magát arra,
hogy a vele szomszédos országokkal megkönnyíti a közlekedést, amit például a Nadmaros – Velká Marusa (sic) vízlépcső megépítésének elmulasztásával máig nem teljesített” – róják fel a személytelenségbe rejtekező szerzők.
Magyarország most már tettekkel köteles bizonyítani, hogy a békesség érdekében kész betartani a békeszerződéseket, jó magatartással köteles bizonyítani barátságos szándékát, s „ha majd teljesíti az egyenrangú partnerek között szokványos, a civilizált világban honos feltételeket, ha beismeri és megbánja bűnét, ha bocsánatot kér, és megtéríti az okozott károkat, mi készek leszünk a múlt után úgynevezett vastag vonalat
vonni”, s utána majd „ténylegesen békés és barátságos viszonyt” kezdeni a magyarokkal – áll a memorandumban.
