„Méltatlan és megalázó helyzet, hogy komfort nélküli lakásban élnek pedagógusok” – mondta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke egy online konferencián. Ő is meglepődött rajta, hogy ilyen előfordul, márpedig előfordul, derült ki egy felmérésből.
Bár ez nem általános, de az igen, hogy a tanárokat is elérte a lakhatási válság. „A pedagógusok átlagosan a jövedelmük 36 százalékát költik lakhatásra” – árulta el a kutatásban résztvevő Jelinek Csaba szociológus, hozzátéve, ha ez az érték 30 százalék feletti, akkor lakásszegénységben élő emberről van szó.
A lakhatási szegénység már nemcsak a társadalom peremén lévők problémája, hanem egyre szélesebb rétegeket érint, beleértve az alsó középosztályt, az alulfizetett kulcságazatokban (egészségügy, oktatás, szociális ellátás) dolgozókat és a fiatalokat
– olvasható a Friedrich Ebert Stiftung támogatásából megvalósult kiadvány vezetői összefoglalójában.
A Periféria Központ gondozásában, a Szolidáris Gazdaság Központ, a Pedagógusok Szakszervezete és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma segítségével készült kutatás arra kereste a válaszokat, hogy a hazai szakszervezetek önállóan, illetve a lakhatási szervezetekkel és az önkormányzatokkal együttműködve hogyan támogathatnák tagjaik lakhatását.
Már nem igyekeznek a fővárosba a tanárok
A kérdés nem öncélú, hanem egy napról napra mélyülő társadalmi válságra keresi a megoldást. A helyzet ugyanis annyira rossz, hogy ezekben a kulcságazatokban is maradnak amiatt betöltetlenül munkahelyek, mert a potenciális munkaerő nem tudja megoldani a lakhatását. Ez pedig megfordított egy régi trendet.
A fővárosban, a nagyvárosokban van a legnagyobb hiány pedagógusokból. Már nem jönnek fel vidékről a fiatalok, mint 5-10 éve, mert a kisebb településen tudnak lakást, házat venni, családot alapítani
– magyarázta Dvorácskó Balázs, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának szervezési titkára.
A PSZ Győr-Moson-Sopron megyei elnöke úgy látja, hogy sokan még eddig sem jutnak el: „Tudok olyanokról, akik azért hagyják el a pályát, mert a gyakornoki bérük körülbelül annyi, amennyi a lakbérük” – mesélte Neubauer Tamás, hozzátéve, hogy a későbbi kilátásaik sem sokkal rózsásabbak. Azaz a lakhatási válság direkt módon felelős a pedagógushiányért is, aminek persze nem ez az egyetlen oka.
Pósfai Zsuzsanna, a kutatás egy másik szerzője is megerősítette, hogy az utóbbi években azt látják, a munkabérek és a lakhatási költségek egyre jobban szétválnak, és a saját tulajdonnal rendelkezők, illetve a bérlők között is egyre jobban kinyílik az olló. Mindkét szempontból a nagyobb városokban a legrosszabb a helyzet, illetve a nyugati országrészben, ahol jellemzően magasabbak az albérletárak.
2020 elején egy átlagos lakás lakbére 175 ezer forint volt Budapesten, egy használt lakás pedig 34,1 millió forintba került. Előbbi egy pályakezdő pedagógus bérének 125 százaléka, utóbbira pedig több mint 30 évig kellene gyűjtenie, amennyiben minden hónapban félreteszi a fizetésének 35-40 százalékát.
Szakszervezetek Horvátországtól Uruguayig
A kormányzati lakáspolitika elkerüli azt az középosztálybeli, alsó-középosztálybeli réteget, ahová a pedagógusok, a szociális ágazatokban dolgozók vagy az ápolók is tartoznak. Erről így beszélt Jelinek Csaba egy vele készült régebbi interjúnkban:
A magyar lakáspolitika duális: egy nagy része a közép- és a felsőközéposztályt támogatja, egy szűkebb rész pedig kifejezetten a marginalizált rétegekre lő. Van olyan adat, ami szerint nagyjából tízszer annyi pénz jutott az előbbire már a kétezres években is, ami azóta nőtt.
A helyzet pedig máig nem változott.
Ezért is vizsgálták meg, hogy milyen szereplők játszanak még szerepet más országokban a lakhatási problémák megoldásában. És így jutottak el a szakszervezetekig, ugyanis, ahogy írják, „a szakszervezeteknek a dolgozói érdekképviseleten túl hagyományosan az is a szerepe, hogy támogassák tagjaikat megélhetési nehézségeikben”. Magyarországon is volt erre korábban példa, azonban a rendszerváltás után meggyengülő szakszervezetek kivonultak erről a területről.
A kiadvány hét országból tíz példát mutat be, ahol a szakszervezetek – a lakhatási mozgalmakkal való politikai együttműködéstől a saját lakásfejlesztésekig – aktívak a lakhatás területén. Ezek között vannak távolabbi és egészen közeli példák is.
- Svájcban például régi hagyománya van a szakszervezetek és a lakásszövetkezetek együttműködésének. Zürichből indult útjára többek között az Allgemeine Baugenossenschaft Zürich13 lakásszövetkezet 1916-ban, amely ma Svájc legnagyobb lakásszövetkezete ötezer lakással. A svájci lakásszövetkezetek jellemzően bérlői modellben működnek. A bérlők belépéskor részvényeseivé válnak a lakásszövetkezetnek, a taggá válás után a tagok részt vehetnek a lakásszövetkezet döntéseiben, és életük végéig bérelhetik a lakást megfizethető áron. A szakszervezetek tőkebefektetésekkel, hitelekkel segítik a lakásszövetkezeteket.
- Svédországban az 1940-es évekig nyúlik vissza a szakszervezetek részvétele a lakhatásban. Ekkor jött létre a Riksbyggen, Svédország máig egyik legfontosabb szövetkezeti ingatlanfejlesztő és -kezelő cége, amelynek építőipari szakszervezetek a résztulajdonosai. Ebben a modellben az volt az ötlet, hogy a piaci árat a kínálat növelésén keresztül akarták csökkenteni, azaz annyi új lakást építeni, hogy az magával vonja a lakások olcsóbbá válását.
- Horvátországban a közszféra szakszervezetei kezdtek nagyobb léptékű lakásépítésbe. 2008-ban létrehozták a Matica Stanogradnja építési vállalkozást, amely eladásra épít lakásokat. Célja – más ingatlanfejlesztőkkel szemben –, hogy a szakszervezeti tagok a piaci árnál olcsóbban vásárolhassanak lakást. A Matica által épített lakóházakban a lakások egy részét piaci áron értékesítik, a fennmaradó részt piaci ár alatt kizárólag szakszervezeti tagok vásárolhatják meg. 2016-ig körülbelül 600 lakást építettek, amelyek 70 százalékát a piaci ár alatt adták el a szakszervezeti tagoknak.
- Az sem ritka, hogy egy szakszervezet nem építkezéssel, ingatlankezeléssel, hanem nyomásgyakorlással és jogi támogatással segít. Erre példa Németország második legnagyobb szakszervezetének, a ver.di23-nak, vagy az olasz CISL és a CGIL34 szakszervezeti konföderációknak a működése.
- A legjobb példát – aminek nem látták semmilyen hátrányát – Uruguay-ban találták a kiadvány szerzői. A dél-amerikai országban a hetvenes évektől a lakásszövetkezetek nagy része a szakszervezeteken belül alakult, önszerveződő csoportként. A lakók közösen tulajdonolják az ingatlant, használati jogot kapnak a lakásukra (melyet nem lehet eladni), és a lakásszövetkezetet is a lakók irányítják demokratikus alapon.
A kormányra is szükség lenne
A tanulmány szerzői megállapították, hogy egyik példa sem adaptálható egy az egyben a magyar viszonyokhoz, de azok elemei felhasználhatók. A fő nehézség, hogy a hazai szakszervezetek tőkeszegények, széttöredeztek, és egyre kevesebb tagjuk van, amin az sem segít, hogy 2010 óta kormányzati intézkedésekkel is gyengítik őket (például a sztrájktörvény szigorításával).
Pedig a lakhatási kérdések Magyarországon is a kezdetektől fogva jelen voltak a szakszervezeti tevékenységek között. Budapest első, lakásszövetkezeti szervezésben felhúzott épülete, a mai Dózsa György út 64. például az Országos Tisztviselő Szövetség szervező munkájával jött létre. A két világháború között pedig a szakszervezetek számos munkásotthont üzemeltettek, bérházakat vásároltak és tartottak fent. A szocialista időszakban szintén rengeteg példát találni, azonban 1989 után mintha ezt elvágták volna.
Az online konferencián megszólaló szakszervezeti vezetők szerint leginkább a politikai nyomásgyakorlás és a lakhatási mozgalmak támogatása tűnik reálisnak, ha a szakszervezetek és a lakhatási szervezetek együttműködésének itthoni lehetőségeiről van szó. Jelenlegi jó példákat erre még egyikük sem tudott említeni, olyan egyedi esetek kerültek szóba, hogy egy tanár beköltözhetett az iskola gondnoki lakásába, vagy egy önkormányzat igyekezett előnyben részesíteni egy kulcságazatban dolgozót a bérleményhez jutásban. „Ezek sajnos nem fogják megoldani a lakhatási válságot” – értékelt fanyarul Jelinek Csaba.
Ha segélyt adunk, abból nem lesz semmi. Hosszú távú, fenntartható megoldás kell. Közösségi problémákra közösségi megoldás kell
– mondta Dvorácskó Balázs arra, hogy a kutatásban a kérdőívet kitöltő pedagógusok leginkább anyagi támogatást remélnek a szakszervezetektől, amire viszont állításuk szerint nincs pénzük.
A konferencia minden résztvevője egyetértett abban, hogy kormányzati segítségre is szükség lenne, azonban a jelenlegi kabinettől nem látnak ilyen szándékot. Pedig, ahogy Gosztonyi Gábor összefoglalta, a lakhatás támogatása kellene ahhoz, hogy egy pedagógus „nyugodtan a hivatásának éljen, és ne azon gondolkozzon, hogy megél-e vagy nem”.
