Belföld koronavírus

Mentőszolgálat: az állomány 1,5 százaléka lett koronavírusos március óta

2020 márciusától napjainkig az Országos Mentőszolgálat állományának 1,5 százalékának volt pozitív a koronavírustesztje. Nagy részük már túl van a fertőzésen – írta megkeresésünkre a mentőszolgálat sajtóosztálya. Azt nem árulták el, napi hány tesztet végeznek a dolgozók körében, azt viszont igen, hogy kontaktként az állomány kevesebb, mint egy százaléka van karanténban.

Megkérdeztük azt is, hogyan pótolják a kieső dolgozókat. A mentőszolgálat azt írta, ha a fertőzés veszélye egy mentésirányítói műszakban jelentkezik, a feladatot azonnal másik mentésirányítói csoportok veszik át.

Ez sem a hívások fogadásában, sem a tevékenység irányításában nem okoz fennakadást, hiszen az egységes rendszer egyik előnye éppen az országos kompatibilitás, ami azt jelenti, hogy a hívást bárhol is fogadjuk, a legközelebbi megfelelő mentőegység kerül riasztásra

– magyarázták.  Hozzátették azt is, hogy az OMSZ a járvány kezdete óta szigorú eljárásrendek alapján végzi tevékenységét annak érdekében, hogy dolgozóikat és a betegeket is a lehető legnagyobb mértékben megvédjék a fertőződéstől.

A Klubrádióban a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke ennél borúsabb képet festett le. Kusper Zsolt a hétvégén arról számolt be, hogy fogy a létszám, egyre több mentős lesz koronavírusos, sokan maguk is tesztre várnak. Állítása szerint van olyan állomás, ahol majdnem mindenki elkapta a fertőzést, máshol 15 dolgozó vár arra, hogy teszteljék, és kiderüljön, visszamehet-e dolgozni vagy sem.

Arról a Népszava írt először a múlt héten, hogy több ezer mintavételi helyszínre nem érnek oda a mentők, olyan ütemben nő a tesztelési kapacitás. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója a lapnak kifejtette, kapacitásaikat folyamatosan erősítik, és igyekeznek minden tünetes beteghez 48 órán belül eljutni. Míg kezdetben néhány száz megkeresés futott be hozzájuk, most már napi több mint 5000 igénylést kapnak, sőt, egyes napokon meghaladja a 12 ezret is.

Kusper Zsolt szerint a probléma éppen az, hogy a mentőknek egyszerre kell végezniük a tesztelések nagy részét, miközben elsődleges feladatuk a mentés.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik