Vidnyánszky Attila a Népszavában egyértelművé teszi, sajnálja, ami a Színház-és Filmművészeti Egyetem körül történik, de amit elkezdett, végigviszi. Nem ingatják meg a tiltakozó világsztárok, az, hogy a világhírű Berliner Ensemble lemondt szereplését a MITEM-en. A botrányt azzal magyarázza, hogy egy „évtizedes, lappangó konfliktus” napvilágra került.
Ez sok fájdalmat és indulatot váltott ki.
Az igazságuk lényege, hogy változtatni akarnak egy zárt rendszeren, azon, hogy az SZFE gyakorlatilag a Katona József Színház iskolája. Szerinte nem demokratikus, nem etikus, hogy
egyetlen – kétségtelenül színvonalas és fontos – szellemi műhely ennyire egyeduralkodó legyen egy képző intézményben, amely az adófizetők pénzéből működik. Meg kell találni a módját annak, hogy a képzés sokszínű legyen, és tükrözze a társadalom sokszínűségét is.
Szerinte az SZFE átalakítása a felsőoktatási modellváltás része, de
az egyetem tanárai és hallgatói nem akarnak szembesülni az évtizedes szervezeti, oktatásszervezési problémákkal.
Ezt követően agresszívnek nevezi a tiltakozókat, azt mondja, az SZFE vezetőinek kötelességük lenne tárgyalni a kuratóriummal, a tanévkezdés elhalasztása pedig jogszerűtlen volt.
Karsai Györgytől bocsánatot kér
Azt elismeri, lehet, hogy nem volt szerencsés az egyetem tanárára, Karsai Györgyre vonatkozó néhány mondata.
Csak annyit szerettem volna mondani, hogy bizonyos fogalmakról mást gondolunk Gyurival. (…) De a gondolatmenet második részét nem akarta már senki meghallani: hogy az világnézeti különbségek ellenére szakmai vitákat tudunk folytatni, és erre kellene törekedni.
Aki ismeri, tudja, milyen távol áll tőle az antiszemitizmus.
Ez a vád olcsó megúszása egy valós vitának. Amennyiben félreérthető volt és megbántottam Gyurit, akkor bocsánatot kérek tőle, hozzátéve, hogy tisztelem őt és egy rendkívül felkészült szakembernek tartom. A mondandóm szakmai részét továbbra is fenntartom, a vádat visszautasítom.
Szerinte ahhoz, hogy közös nevezőre jussanak, az egyetemnek el kell fogadnia az alapítványi formát, őket kurátorokat. Arról, hogy a tiltakozó diákok szalagjai az ellenállás szimbólumává váltak azt mondja, majd tetet melléjük egy zöldet. Ezt követően arról beszél, miként élte meg, hogy legendás színésznők tüntettek a diákokkal és hogy Szász János nem rendezi meg az Ivanovot a Nemzetiben. Elítéli, hogy bizonyos színházak tapsrendjében színművészetisek jelentek meg, mert
a színpad szent, azt nem szabad bepiszkítani.
A felvetésre, hogy ezt éppen a politika teszi, azt mondja:
Mindenkit használ a politika, mert ez a természete. Végre őszintének kellene lennünk egymáshoz. (…) Mind a két fél bizonyítási kényszerben van. Nekünk bizonyítanunk kell a szakmai indítékainkat, a másik oldalnak pedig, ha azt hirdeti magáról, hogy nyitott és sokszínű, akkor ennek jelét is kell adnia. A legjobb bizonyítás erre a tanárok és a diákok részéről is az együttműködés.
Vidnyánszky nem száll ki, úgy véli, még dolga van.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
