Siker. Ki ne vágyna rá? Más-más definíciók mentén, de mindenki sikeres akar lenni. A sikerért pedig megrendítően csodálatos, emberfeletti teljesítményekre képesek sokan, és legalább ugyanakkora féregségekre is sokan. Sőt, ha pesszimista vagyok, azt mondom, utóbbiak vannak elsöprő többségben. Erre a vágyra építve pedig egész iparágak nőttek ki a földből világszerte, igazából már évtizedekkel ezelőtt, csak nálunk kezdődött relatíve későn az önismereti-önfejlesztős forradalom. Sikeres(ebb)é válni, lerombolni a lendületet visszafogó gátakat, félelmeket, ügyesebb lenni a kapcsolatteremtésben, nyilvános beszédben, érvelésben – ez azért jól hangzik. Márpedig valami ilyesmit kezdett „árulni” a kilencvenes évek végén Amerikában a NXIVM (amit sokféleképp ejtenek, időnként nexiöm, nexiem, máskor enexiem, ahol az „m” előtti magánhangzót elharapják, de néha egyenként elbetűzik a teljes szót, hogy en-ex-áj-ví-em).
A szervezet idővel óriásira nőtt ezerféle ágazattal, de az első komoly sikereit a 90-es évek végén az ESP nevű képzéseivel aratta. Az ESP az Executive Success Programme rövidítése, amit nagyjából vezetői siker programnak fordíthatunk, ami a szervezet némiképp ködös megfogalmazásában azt teszi lehetővé, hogy az ezt elvégzők „optimalizálhassák a tapasztalataikat és a viselkedésüket”. Hogy ez pontosan milyen technikákon és módszereken keresztül következik be és pontosan mit jelent, azt nézze meg ki-ki a sorozatban. Röviden: némi, a pszichoterápiából átemelt, megtekert, néhol a hipnózisra emlékeztető módszertanról van szó, no meg egy rakás klasszikus önsegítő formuláról. Melyek között egyébként – ezt fontos hangsúlyozni – akadt valóban hatásos is, így a NXIVM-nek rövid idő alatt rengeteg csillogó szemű, szuper lelkes tanulója és tagja lett annak ellenére, hogy a szervezet képzései meglehetősen sokba kerültek.
A NXIVM-et egy Keith Raniere nevű férfi és egy Nancy Salzman nevű nő hozta létre 1998-ban. Salzman a tanítás mellett inkább az operatív vezetői feladatokért felelt, ám a szellemi vezető Raniere volt, ő a szervezet egyértelmű feje, az abszolút mester, akiből a NXIVM egésze kifejlődött. És Erre mondja a mém, ugye, hogy that escalated quickly… De hogyan fajult egy kissé pénzéhesnek, de alapvetően ártalmatlannak tűnő önfejlesztő szervezet odáig, hogy a szervezet ernyője alatt Keith Raniere és Allison Mack nevének kezdőbetűit billogozták izzó fémmel rabszolgaként emlegetett nők nemi szerve fölé? A rövid válasz az, hogy meglehetősen alattomosan, a hosszú válaszért – és a megértésért – viszont muszáj lesz az olvasónak végignéznie a Beavatási eskü című dokumentumfilm-sorozat mind a kilenc epizódját.
Pedig első látásra azt gondolnánk, nem olyan meglepő, hogy a NXIVM nevű szervezet – melyre ma már legegyszerűbb szektaként hivatkozni – botrányai itthon nem igazán ismertek, hát hiszen kit érdekel, hogy milyen aktuális ökörséget csinálnak gazdag amerikaiak a világ túloldalán. Igen ám, de van itt egy párhuzam, ami miatt nagyon is érdemes lenne tanulni a NXIVM történetéből: a piramisjátékra és multilevel marketingre alapozó szervezeteknek itthon is döbbenetes mennyiségű kis hangyája próbál napról napra újabb embereket beszervezni, de legalábbis eladni valami olyasmit, amire – nagyon kevés kivételtől eltekintve – a világon senkinek nincsen szüksége. Továbbá szintén hatalmas a kereslet a kínos önsegítő könyvek stílusában felhabosított közhelyekkel dobálózó sikergurukra, akik olyan jegyárak mellett is megtöltenek komolyabb méretű előadótereket, amit az ember a kedvenc külföldi zenekarára is fogát szívva költ csak el.
Ráadásul a multilevel cégek és ezek a lufi „motivációs” előadók kéz a kézben járnak: tessék csak körülnézni a Facebookon, hány MLM-es ismerős osztogatja nyakra-főre ezeknek a kellemetlen figuráknak a szédítő marhaságait rossz ízléssel megkomponált portréfotókon. Persze az adott szervezetek jogosan kérik ki maguknak, hogy összemossák a szexbotrányba keveredett NXIVM-mel az ő csodálatos vállalatukat, mégis fontos kiemelni, hogy a NXIVM sötét üzelmeihez csupa olyan eszközön keresztül vezetett az út, amelyek minden hasonló szervezetben jelen vannak. Tény, hogy a NXIVM megspékelte mindezt némi szekta-módszertannal is, de nem kellett nagyot ugraniuk, hogy eljussanak idáig.
De mi is történt? Röviden: ez a személyiségfejlesztő és sikertréningeket árusító szervezet komoly pénzeket gombolt le a tagjairól, elsősorban az alapító/szellemi vezető, bizonyos Keith Raniere érdekében, aki mindemellett előbb afféle háremet, később komplett szexrabszolga-hálózatot épített fel magának a szervezet tagjaiból, mindezt valamiféle világjobbító szándékba bugyolálva, iszonyatos pénzekből gazdálkodva, szinte titkosszolgálati és maffiamódszereket bevetve.
Ezzel együtt nem gyakran van rá esély, hogy tényleg igazán a mélyére ássunk egy ilyen sztori miértjeinek – a Beavatási eskü azonban az események velejéig hatol, és teszi maximálisan érthetővé a történteket, így egy izgalmas nyomozás, emberi dráma és némi krimiszál mellett a sorozat igazi nehézsúlyú empátiagyakorlat is.
Az NXIVM-ban az a legördögibb, hogy első látásra nem tűnik annak, sőt, még második, harmadikra sem – nem véletlen, hogy rengeteg tag, köztük a film felvételeinek javát szolgáltató Mark Vicente is évtizednyi ideig szentelte teljes lelkesedéssel minden energiáját a szervezetnek. A NXIVM önfejlesztő módszereinek egy jó része nem csak lózung, hanem valóban működik, és a beszámolók szerint tényleg komolyan segítette a tagok életének előre mozdulását. Éppen az a nyomasztó a szervezettel kapcsolatban, hogy milyen mélyen és profin lehet elrejteni azt a manipulációt és kizsákmányolást, amire a NXIVM épült. Raniere ugyanez: kétségkívül briliáns elme rendkívül gyors felfogással, éles ésszel és szemmel, kimagasló marketinges vénával, valamint a szómágia működtetésének olyan fejlett képességével, ami igazi ritkaság – és amivel Raniere a leginkább visszaélt.
Aki találkozott már hasonlóan karizmatikus szellemi vezetővel, annak ismerős lehet az a képesség, amivel Raniere bármely beszélgetésből képes volt úgy kijönni, hogy neki legyen igaza, az ő érvei győzedelmeskedjenek, mi több, ő tűnjön a legzseniálisabb kreatív ötletembernek és humanista filozófusnak, aki valaha is ezen a Földön járt. Hogy a szavakkal való virtuóz zsonglőrködés mögött mi húzódik, az nagyon későn vált nyilvánvalóvá, és még akkor is képes volt sok tag a Raniere-től eltanult csűrés-csavarással megmagyarázni a bizonyítványt. Szép példa erre, hogy amikor
Karim Amer és Jehane Noujaim dokusorozatának épp az a legfőbb erénye, hogy a folyamatot, ahogy lassan fellibben a fátyol Raniere személyiségéről és az NXIVM működéséről, a sorozat dramaturgiája egy az egyben leköveti: az első részben majdhogynem PR-nak érezzük a látottakat, és szinte várjuk, hogy magunk is ettől a nagyszerű szervezettől tanulhassunk. Csak az első rész utolsó képkockái kezdik sejtetni, hogy valami sötét húzódik a lelkes mosolyok és meghatott sikertörténetek mögött, és előre haladva az epizódokban is csak lassan mosódik ki a pozitív hangvétel a történetből, és válik egyre inkább kőkemény true crime történetté.
A két rendező teljesítményéhez azonban muszáj hozzátenni, hogy munkájukhoz akkora segítséget kaptak, amilyen csak ritkán adatik meg dokumentumfilmeseknek: döbbenetes mennyiségű archív felvételt első kézből, a NXIVM belső köreiből. Ez a fentebb említett Mark Vicentének köszönhető, akire az után figyelt fel a szervezet, hogy a Mi a csudát tudunk a világról? című filmje példátlanul sikeres lett. A filmben kvantumelmélet, spiritualitás és misztikum fonódott össze tudománnyal és áltudománnyal, és annyi nézőt és pénzt hozott, ami dokumentumfilmtől finoman szólva is szokatlan, Vicentét pedig egy csapásra az egyik legkelendőbb fiatal filmessé tette. Ekkor vette fel vele a kapcsolatot a NXIVM, mondván, szeretnének a segítségére lenni a munkájában. Némi szkepticizmus után Vicentét abszolút meggyőzte a szervezet, egyik tanfolyamot végezte a másik után, és rövid úton az egyik legfontosabb tagja lett – és afféle szakmai ártalomként szinte a kezdetektől folyamatosan dokumentálta kamerájával a NXIVM mindennapjait. Amiben benne volt nyakig, hiszen tizenkét évig, amíg a szervezet tagja volt, gyakorlatilag egy az egyben felhagyott a filmes karrierje építésével, csak a NXIVM szekerét tolta.
Éspedig boldogan: Vicente őszintén hitt abban, hogy a világ jobbá tételén dolgozik, hogy Keith Raniere gyakorlatilag egy orákulum, akitől lehetőleg mindent meg szeretne tanulni, életre szóló barátokra tett szert a szervezetben, sőt, élete szerelme, későbbi felesége, Bonnie Piesse is a szervezethez kötötte. Bonnie-t Vicente szervezte be a NXIVM-be, aki lelkes tag is volt sokáig, olyannyira, hogy gyakorlatilag teljes adósságba kergette magát és gyakorlatilag dupla munkaidőben dolgozott a szervezetnek – ingyen. Bonnie lett aztán az is, aki gyanakodni kezdett, hogy nem minden olyan fényes a NXIVM-nél, mint ahogy látszik, és hogy Raniere messze nem az a feddhetetlen mentor, akinek mondja magát, majd lassan Vicente szeme is felnyílt. Hamarosan már nem csak hobbiból és promóciós célokra filmezte a szervezet életét, hanem azért is, mert úgy sejtette, jól jöhet még a dokumentáció, ha a szervezet netán nem örülne neki, hogy távozni akar. Egy idő után elkezdte felvenni az összes telefonhívását is a NXIVM tagjaival, így tonnányi anyaga volt, amit aztán rendelkezésére is bocsátott a filmeseknek, és ami aztán a Beavatási eskü alapját képezte. Ennek a felmérhetetlen mennyiségű belső felvételnek köszönhető, hogy a sorozat ennyire mélyen képes bevezetni a nézőt a szervezet működésébe, és választ adni a miértekre.
Vicente és felesége mellett a sorozat harmadik kulcsszereplője Sarah Edmondson, aki mérsékelt sikerű színész-aspiránsként került kapcsolatba Vicentével, így a szervezettel is, majd az egyik legsikeresebb kulcsemberré vált – és végül belesodródott a NXIVM szexrabszolga-alszervezetébe, a DOS-ba is. A DOS titkos női testvériségként aposztrofálta magát a beszervezett nők között, ám valójában rabszolga-rendszerként működött, melynek a bizarr alávetettségi játékon túl – amit természetesen valamiféle önfejlesztési gyakorlatként kereteztek – végső soron az volt a célja, hogy Keith Raniere-nek megfelelő számú kedvére való nője lehessen.
Egyes nők, akik a DOS köreibe keveredtek, a szektás működés azon ismérvét is hozták, hogy megszakították a kapcsolatot a családjukkal, a Beavatási eskü egy ilyen esetet is követ, ezzel némi krimiszálat is vegyítve a sorozatba. Szintén külön szálat kap, és az epizódok előre haladtával egyre fontosabbá válik az a folyamat, ahogy a három bemutatott kiugrott tag, Bonnie Piesse, Mark Vicente és Sarah Edmondson a szervezet megbuktatásáért dolgozik a sajtó segítségével – miután a hatóság nem igazán reagált semmilyen vádra. Raniere és az NXIVM kapcsán ugyan a szervezet megszületésétől fogva rendszeresek voltak a kritikus hangú újságcikkek, de a szektás működés és a szexuális bűncselekmények leleplezése sokáig váratott magára, egyrészt, mert a NXIVM mindent megtett, hogy a kiugrott tagok némaságát biztosítsa – egyebek mellett terhelő bizonyítékok előzetes begyűjtésével és azokkal való zsarolással –, másrészt a sajtó működési sajátosságai miatt. (A NXIVM-ről szóló cikk megjelenését egy időre el kellett halasztani, mert jött a Harvey Weinstein-ügy.) Keith Raniere és Allison Mack, valamint a NXIVM végül nem kerülhette el a felelősségre vonást, és ez nagy részben a dokusorozat három kulcsszereplőjének köszönhető. Így a Beavatási eskü egyszerre tud egy sajtódiadal, egy krimi és egy nyomozás dokumentációja lenni, valamint esettanulmány arról, hogy milyen finom pókhálóként működik a manipuláció a világunkban, amely a siker ígéretéért semmilyen áldozatot – legyen az akár anyagi, akár emberi – nem sajnál.
A Beavatási eskü augusztus 24-én debütált az HBO Go-n, és hetente érkezik új rész, melyből összesen kilenc lesz.
