Élet-Stílus

„Azóta az összes légikatasztrófánál ott vagyok” – nászútról tartott haza a ’81-es szerencsétlenség egyetlen túlélője

39 éve ötezer méter magasban egy utasszállító és egy katonai repülőgép ütközött össze Zavityinszk város közelében, a tragédiában 37 ember vesztette az életét – azaz mindenki, egy akkor húszéves lány, Larisza Szavickaja kivételével. A történetről évtizedekig tilos volt beszélni.

1981. augusztus 24-én a Szovjetunió távol-keleti részén, Komszomolszk-na-Amure városából Blagovescsenszkbe indult az az An-24-es utasszállító, ami összeütközött egy Tu-16K bombázó repülőgéppel. Mint később kiderült, az An-24 nem közölte a légiforgalom-irányítókkal, hogy eltér az útiránytól, a bombázó pedig két perccel azután jelezte, hogy elérte az 5100 méteres repülési magasságot, miután erre a manőverre valójában sor került.

Persze minderről csak évtizedekkel később, a 2000-es években hallhatott először a közvélemény: a Szovjetunióban titkosították az esetet, az elhunytak rokonainak pedig megtiltották, hogy beszéljenek a katasztrófáról.

Larisza Szavickaja húszéves volt, épp nászútról tért vissza férjével, Vlagyimirrel. Amikor magához tért a romok között, elhunyt férje arcát látta meg először, körülöttük pedig a többi holttest feküdt. Az egyetlen túlélőre három nappal később találtak rá, a katasztrófáról értesülő szülei pedig addigra már a temetést szervezték – azt gondolták, közös sírhelyben helyezik el az ifjú házasokat.

Baljós előjelek

Larisza és Vlagyimir Blagovescsenszkben tanultak: a 19 éves fiú orvostanhallgató volt, a lány tanárképzőre járt. 1981 áprilisában házasodtak össze, a nászutat az egyetemi szemeszterhez igazítva nyár végére tervezték be. Akkoriban szó sem lehetett külföldi utazgatásokról, így aztán a mézeshetek egy részét Larisza rokonainál töltötték Vlagyivosztokban, onnan Vlagyimir szüleihez utaztak, Komszomolszk-na-Amure városába. Innen indultak vissza Blagovescsenszkbe.

Ilyen egy An-24 repülőgép. Fotó: Wikipedia

Egy YouTube-on található videóból kiderül, hogy az ifjú férj lelkesen lobogtatta feleségének az augusztus 24-ére szóló, frissen vásárolt repülőjegyeket, Larisza azonban nem volt boldog: a felvételen arról mesél, hogy nem akart aznap repülni – bár nem volt rossz előérzete, korábban azt kérte férjétől, 25-én utazzanak haza, és nem örült, amikor Vlagyimir hazaérkezett a jegyekkel.

A rossz előérzet az utazás napján is indokolt lett volna, ugyanis a rossz időjárási körülmények miatt a gépet nem engedték felszállni, négy óra várakozás után indulhattak csak el.

Helyi idő szerint 15 óra 21 perckor 5220 méter magasban Larisza Szavickaja arra ébredt, hogy hatalmas ütés érte a repülőt, kiáltások hangzottak, a gép zuhanni kezdett.

A repülőgépen 27 utas és 5 tagú legénység utazott, a bombázó fedélzetén hatan tartózkodtak. Ez összesen 38 ember, akik közül 37 – köztük az ifjú férj, Vlagyimir – életét vesztette.

Csodával határos módon azonban Larisza túlélte. Agyrázkódást szenvedett, öt helyen tört el a gerince, megrepedtek a bordái, eltörtek a kezei, szinte az összes foga kitört. Hónapokig nemhogy járni, de ülni sem tudott. Újra meg kellett tanulnia élni – ráadásul egyedül.

YouTube

A mama szolgálati útra ment

Szavickaja az állami biztosítótól 75 rubelt kapott (ennyi járt hivatalosan a repülőgép-szerencsétlenségek túlélőinek): élelmiszerre költötte az akkori árfolyamon is lehetetlenül csekély összeget, és ha szülei nem segítenek, később arra sem futotta volna.

A nő ezek után nemcsak azért került a Guinness Rekordok Könyvébe, mert túlélt egy ilyen magasságból történő zuhanást, hanem mert soha senki nem kapott ilyen baleset után ennyire alacsony összegű kompenzációt.

Nem nyilvánították rokkantnak sem, az ügyben döntő hatóságnál azt mondták, egyetlen sérülése sem annyira súlyos. Az állapota miatt nem térhetett vissza a főiskolára sem, így aztán az ösztöndíját sem kaphatta tovább.

Larisza a férje temetésén nem lehetett jelen, később próbálta azt a gondolatot magára erőltetni, hogy férje csak elutazott, mert mint mondja, könnyebb elviselni a hiányt, ha közben ott van a remény – még ha önámító, illuzórikus is –, hogy a férfi egyszer még hazatérhet. Ugyanígy járt el, amikor négy évvel a szerencsétlenség után elhunyt az édesanyja: mivel a nő gyakran járt kiküldetésre, Szavickaja azt mondta magának, hogy a mama ezúttal is csak egy munkával kapcsolatos hosszabb útra távozott.

Larisza történetéről a fentebb említett okok miatt sokáig nem értesülhetett a közvélemény, mindössze egyetlen lap, a Szovjetszkij Szport írt arról 1985-ben, hogy egy fiatal nő lezuhant ötezer méter magasból, de túlélte – azt egy szóval sem említették a cikkben, hogy mi történt a repülőgéppel, inkább arra hegyezték ki a történetet, hogy a szovjet ember mindent kibír.

Amputált lélek

Legutóbb a ridus.ru portál kereste Szavickaját az újjászületésnapja, azaz augusztus 24-e alkalmából; a napokban készült beszélgetéshez különleges aktualitás is kapcsolódott: az 1981-es tragédiáról dokumentumfilm készül. Az Odna (azaz Egyedül) című filmet a Permi határterületen forgatják, természetesen a túlélő közreműködésével.

Larisza a lapnak elmesélte, hogy a tragédiát követő években az évfordulókon még visszaidézte, mit csinált a szörnyű nap egyes pillanataiban, ma azonban már megpróbál rá sem gondolni. Persze ez nem könnyű, vagyis inkább lehetetlen: amikor valahol lezuhan egy repülő, az újságírók mindig megkeresik őt, hogy interjút készítsenek vele, előhívva a szörnyű élményeket.

Szavickaja egyébként minden egyes repülőgép-szerencsétlenség hallatán azt érzi, hogy maga is érintett:

Mindig volt egy ilyen érzésem, hogy az összes légikatasztrófánál ott vagyok én is. Mert én tudom, hogy mi történik ott. Tudom, hogy mi az a helyzet, amiből nem tudsz elmenekülni, mikor kész, véget ér az élet. Minden halottat elsiratok. Így is visszatérnek az emlékek.

Lariszánál a tragédia óta poszttraumás stressz szindróma alakult ki, azt mondja, olyan, mintha a lelke egy részét amputálták volna, és a fantomfájások is gyötrik. Még most is egy olyan operációra készül, ami a 39 évvel ezelőtti tragédia során elszenvedett sérülésekkel függ össze. És mégis azt válaszolta az egyik interjúkérdésre, hogy boldognak érzi magát: van egy férje, akivel szeretik egymást, van fia, unokája, munkahelye.

YouTube

Szavickaját megkérdezték a készülő filmről is. Azt mondja, úgy áll majd hozzá, mintha dolgozna, ő ugyanis pszichofiziológus. Akadnak nézeteltérések közte és a stáb között, például a forgatókönyv szerint a nő megöleli elhunyt férjét – Szavickaja azonban azt mondja, a valóságban nem így történt, és ő azt szeretné, ha a valóságot ábrázolnák. Végül neki adtak igazat. A többi holttesthez sem ért hozzá az alatt a három nap alatt, amíg várt a megmentőkre.

Azt mondtam, egyszer fogok mindent elmondani, többször nem vagyok rá képes.

Az interjúban szóba kerül Vesna Vulovics, egy légiutas-kísérő, aki szintén túlélt egy repülőkatasztrófát – méghozzá tízezer méteres zuhanást – és miután magához tért, az első dolog az volt, hogy kért egy cigit. Larisza szerint Vesna szerencsés, mert nem veszítette el rokonát a tragédiában – viszont amikor ő meglátta halott férjét, úgy érezte, számára is véget ért az élet. Azt mondja, képtelen volt érzelmeinek kifejezésére, nem kiáltott fel, nem kezdett el sírni. Az interjúban rákérdeztek arra is, ült-e azóta repülőn.

Nem okoz problémát a repülés. Egy évvel a katasztrófa után már repültem. Apukám rettenetesen féltett, kikészített nekem nyugtatókat, de nem volt rájuk szükségem. Végül ő vette be, annyira izgult értem.

Kiemelt kép: YouTube

„Szeretlek” – írta utolsó SMS-ében a hős légiutaskísérő
Makszim Moiszejev. Így hívták azt a légiutas-kísérőt, aki az életét áldozta, hogy mentse a kigyulladt SSJ-100-as repülőgép utasait. 22 éves volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik