A Tőzsdehírektől a Szaunáig

Mit is hozott számunkra a rendszerváltás vívmányaként nyakunkba szakadt sajtószabadság? Számos balhiedelmet, rengeteg illúziót és tömérdek új lapot. Egymás után jelentek meg a különféle profilú és színvonalú napi- és hetilapok, folyóiratok, magazinok, közlönyök, megcélozva a lehetséges olvasók valamennyi rétegét. Akik újságok gründolására adták a fejüket, úgy vélték: amit kinyomtatnak, arra szükség is van, szellemi termékük vásárlóra is talál. Mások pedig már az utókorra gondolva maradandó emléket akartak állítani szakmájuknak, egyesületüknek, gyülekezetüknek, hitüknek, hobbijuknak. Lapot indítottak a javasasszonyok, bogárgyűjtők, tinik, máltai lovagok, golfozók, környezetvédők, futballrajongók, számítógépesek, városvédők – és ki tudja még kicsodák.

Az eufóriát azonban hamarosan követte a csúfos kiábrándulás. Kiderült, hogy a piac – a kapitalizmus – egykoron sokat emlegetett farkastörvényei nem kedveznek az immáron szabad sajtóvilágnak. Egy lapindításhoz még csak összekaparható egy szerényebb (?) kezdőtőke, ámde a folytatás már nehezebb ügy. Különösen akkor, ha a piacon mindinkább a hatalmas kiadói monopóliumok diktálnak. És beköszönt a sokak számára már valójában cudar világ.

Elgondolkoztató, hogy az elmúlt 15 év objektív, tárgyszerű sajtótörténetének megírására mind ez idáig érdemi kísérlet nem történt, miközben könyvtárnyi irodalom született a máig sem csituló médiaháborúról, a különféle médiapolitikákról meg a média minden oldalról kritizált jogi szabályozásáról. De hát ez van. Ezért is különös öröm átbogarászni Balázs István Már megint egy új lap! című izgalmas kötetét (amelyhez Elek István és Kéri László írtak előszót). Merthogy ez a gyűjtemény mintegy leltárba veszi az utóbbi 17 évben indított sajtótermékeket, az első számok beköszöntő, programadó írásainak rövid ismertetésével.

Az új idők kezdetétől, 1988-tól napjainkig több mint 500 lap jelent meg: a „leltár” szerint az első 1988 júliusában Budapesti Tőzsdehírek, az utolsó a múlt év nyarán Uszoda és Szauna címmel látott napvilágot. Bizonyára nem érdektelen, hogy 1989-ben 52, 1990-ben már csak 39 új lapot indítottak. Ehhez képest a gründolási kedv 2003-ban sem mérséklődött: 37 új cím szerepel a listán. Köztük A szerencsés tinik magazinja, a Woman’s Value (a női értékek lapja), a Tűzvonal (a tűzoltók lapja), a Desszertvarázslat (receptújság), a Szent Kereszt és a Csángó Tükör. S kuriózumként említsük meg a 424 című „elégedetlenek lapját”, a 3. Port című „Teljességügyi értesítőt”, avagy a Kagylókürtöt, amelynek programja „a természetes életmód, ősi civilizációk, lélekvándorlás”. Hogy azután a gyűjteményben szereplő lapok közül melyik élte meg legalább az általános iskolás kort, arról – nem a szerző hibájából – kevesebbet tudunk.

A bőséges alapanyagból, fenntartva a tévedés kockázatát, levonható néhány lényeges következtetés. Így az, hogy az első években a pártok, egyesületek, politikai szervezetek önálló lapokat indítottak, de hamar pénzügyi gondokkal kerültek szembe. A megszűnést elkerülendő következett az átalakulás, a racionalizálás, netán a tulajdonoscsere, a profilváltás, na meg a nehezen átlátható finanszírozási módok alkalmazása. A valódi függetlenség többnyire naiv óhaj maradt.

Befejezésül idézzük Kéry Lászlót: „Aki e kötetet végigolvassa (…), végigkísérheti a hazai média rejtett, belső történetét, tizenhét éves útját az önkéntes rabbá válásig, a gondolkodás szabadságától a szórakozás szabadságáig, majd pedig a fogyasztás szabadságától annak rabságáig.”