Újra felélénkült a vita a hálapénzről, pontosabban arról, hogyan kellene megszüntetni. Két lehetőség került előtérbe:
- az orvosok béremelése,
- illetve a paraszolvencia büntethetősége beteg és orvos részéről is.
A 24.hu által megkérdezett orvosok szerint azonban a probléma ennél sokkal összetettebb, a tiszta viszonyok megteremtéséhez a finanszírozás átalakítása, a magán- és az állami ellátás határvonalainak tisztázása szükséges. Vagyis a hálapénzmentes egészségügy eléréséhez rendszerszintű átalakítás kellene, ami társadalmi és politikai konfliktusokkal járna.
Cikkünkben két aneszteziológus és egy nőgyógyász beszél
- a lehetőségekről,
- arról, hogy milyen torzulást okoz a paraszolvencia, ami egyáltalán nem jelent garanciát a jobb és/vagy gyorsabb ellátásra,
- de azt is elmagyarázzák, hogy a hálapénz miért akadályozza a fejlődést és a változást.
Jogi vagy etikai kérdés?
A paraszolvencia nem a baja, hanem a tünete az egészségügyi rendszer működési hibájának
– sűríti egy mondatba Sári Tamás, az orvoskamara etikai bizottságának tagja a hálapénz-problematikát, ami vagy hetven éve gúzsba köti az ellátási rendszert.
Egy húsz évvel ezelőtti Tárki-kutatás 29 milliárd, a 2017-es Hegymenet című kötetben megjelent, Lantos Gabriella által írt tanulmány pedig már
Eddig senki sem merte igazán megpiszkálni a kérdést, most az új vezetésű Magyar Orvosi Kamara tette az asztalra a kényes témát. Kincses Gyuláék egyebek között nagyarányú béremeléssel és büntethetőséggel képzelik a hálapénz-mentesítést, a minisztérium azonban azt mondja, a hálapénz nem büntetőjogi, hanem etikai kérdés, és első lépésként az orvosoknak, nem a döntéshozóknak kell határozniuk arról, büntethető legyen-e adni, illetve elfogadni.
Semmire sem garancia a hálapénz
A 24.hu-nak nyilatkozó orvosok arra hívták fel a figyelmet, hogy bár a béremelés és a szigorúbb szankció is fontos része a probléma megoldásának, óriási hiba leegyszerűsíteni erre a két tényezőre. A hálapénz kivezetése ennél jóval összetettebb, az egész rendszert érintő fájdalmas procedúra, minthogy ez a két dolog egy csapásra megoldaná a magyar egészségügy 70 éve intézményesült, minden részét átszövő problémáját.
A betegek többsége nem is tudja, miért káros az, ha hálapénzt fizet, és nincs igazán tisztában azzal sem, miként torzítja ez az egész ellátás működését. Máté-Horváth Nóra aneszteziológus, a MOK budapesti etikai bizottságának elnöke azt emeli ki, hogy akár adja valaki, akár nem, az semmire nem jelent garanciát.
Torzítja a betegutakat, sokszor felülírja a fontossági sorrendet, mert a sürgős esetek hátrébb sorolódhatnak a hálapénzes esetekkel szemben. Mindeközben sok hálapénzes betegen teljesen felesleges beavatkozásokat és vizsgálatokat végeznek el csak azért, mert úgynevezett fizetős betegek
– vázolja az orvos az ellátásban a hálapénz okozta észszerűtlen és felesleges kényszerdöntéseket, amelyeket a lakosság kívülről nem lát, mint ahogy egy frissen végzett orvos is csak idővel érzékeli, egy odacsúsztatott boríték hogyan képes mozgatni a szálakat. Például úgy, hogy befolyásolja a műtéti sorrend kiírását, és sokszor nem a szakmai fontosság, sürgősség alapján sorolják be a betegeket. De azok sem járnak jól, akik fizetnek a műtétért – hangsúlyozza Máté-Horváth Nóra.
A pénz egyáltalán nem garancia sem az orvos szaktudására, sem az általa elvégzett műtét minőségére, sem arra, hogy a műtét úgy és abban a formában valóban indokolt és a legjobb választás
– teszi hozzá.
Szükséges, de fájdalmas lenne a kivezetése
Sokan azt gondolják, hogy a hálapénzből minden orvos egyenlő mértékben részesül. Tévednek. A már említett Lantos Gabriella-tanulmányban is olvasható – amit az orvosok nagy része is tud –, hogy a hierarchia csúcsán az „orvosbárók” állnak. Pár ezer orvosról van szó, az általuk megkeresett hálapénz havonta 1-8 millió forint között mozog, ami fejenként évi 12-100 millió forintos nettó jövedelem.
körülbelül 50 milliárd forintot. A többi (hálapénzt elfogadó) orvos osztozik a maradékon, nekik fejenként évi egy-két millió jut.
Az egyenlőtlen elosztást erősítette meg a 24.hu-nak Svéd Tamás aneszteziológus is. A Magyar Orvosi Kamara elnökségi titkára szerint a paraszolvencia máig nagyon erősen akadályozza a fejlődést és a változást, mert egy olyan merev hierarchiát okoz, ami egyebek közt létrehozza a nélkülözhetetlen emberek kasztját az egészségügyben.
Azok tartoznak ide, akik speciális tudás birtokában vannak, kitanultak vagy kitaláltak valamilyen új gyógyítási módszert. A hálapénz eléri azt, hogy ne legyen érdekük ezt a tudást továbbadni
– vázolja a mechanizmust a szakember, hozzátéve, egy normálisan működő rendszerben a speciális tudás birtokában az orvosok iskolát alapítanak és fiatalokat képeznek. Magyarországon azonban a nagy tudású orvosok kiválóan keresnek azzal, hogy féltve őrzik a tudásukat, így náluk összpontosul a paraszolvencia jelentős része.
Ez a megkövesedett felállás is oka annak, hogy a politika nem mer hozzányúlni a hálapénzes rendszerhez. Az általunk megkérdezett orvosok szerint idealisztikus azt várni, hogy majd az orvostársadalom összefog és megoldást talál. A politikusoknak kell kidolgozniuk egy működőképesebb modellt, a mostani rendszer felforgatása viszont fájdalmas lenne az orvosoknak, a társadalomnak, de a döntéshozóknak is.
A nőgyógyászként dolgozó Sári Tamás szerint a finanszírozás teljes átalakítása adna lehetőséget arra, hogy kivezessék a hálapénzt.
Ha ez rövid távon nem valósul meg, akkor a rendszer nemhogy a legmodernebb és a legjobb, de még a másodvonalbeli gyógyító eljárásokat sem tudja majd biztosítani. Az egészséghez és a gyógyuláshoz való hozzáférésben is szét fog szakadni a társadalom, jelenleg ezen az úton járunk, és ennek az egyik megnyilvánulása a hálapénz is
– hangsúlyozza.
Amit meg kellene lépni: a magán és az állami különválasztása
Az orvos szerint a hálapénzmentes ellátáshoz vezető út a magán- és az állami egészségügy viszonyának tisztázása lenne.
Addig, amíg nem szűnik meg a kettő között az átjárás, és nem mondjuk ki, hogy az állami az állami, a maszek pedig maszek, virulni fog a hálapénz. Akkor is, ha büntetjük és üldözzük azt– véli a nőgyógyász. Az irigyelt nyugaton azért működnek paraszolvencia nélkül az ellátórendszerek, mert egyértelműen elválik egymástól a magán és az állami ellátás, és mindkét finanszírozása megoldott. Magyarországon ez közel sincs így, és egyelőre a szándék sem látszik rá.
A szülés speciális részét képezi a hálapénzproblémának. A Tárki már idézett, húsz évvel ezelőtt készült kutatásából kiderül, hálapénzt tömegesen két dologra fizetnek: ha az orvos kimegy a beteg lakására, és ott látja el, illetve ha bármilyen műtétre (ide értve a szülést is) kerül sor. Az operációk közül a szívműtét esetén véli a betegek túlnyomó többsége (92 százaléka), hogy szokás hálapénzt adni, de hasonló az arány a szülést levezető nőgyógyász esetében is.
Sári Tamás a szülés kapcsán magyarázza el, hogyan szűnne meg a hálapénz, ha több biztosítós modell lépne életbe, és ezzel együtt a magán és az állami egészségügy működését pontosan körül határolnák. Az állami ellátás biztosítaná azt, ami szükséges, ha pedig valaki többet szeretne kapni, akkor elmenne magánba, ahol az állami ellátás „finanszírozná” a rá eső részét. A maradékot fizetné a biztosító vagy a beteg, innentől paraszolvenciára nem lenne szükség. A betegnek eszébe sem jutna borítékot csúsztatni, miután tisztességesen, leadózva, számla ellenében biztosították neki az ellátás egy részét, sokkal magasabb komfortfokozaton. A szülésnél ez úgy nézne ki, hogy ha valaki választott orvosnál szeretne szülni, akkor azt a magánellátás keretein belül tehetné meg, az államiban nem járna ez a plusz „szolgáltatás”.
Máté-Horváth Nóra a közfinanszírozott ellátásában egy, a jelenleginél tisztábban működő modellt vázolt fel, aminek szintén a választott orvos problematikája áll a középpontjában. Ez a co-payment (hozzáfizetés), aminek rendszerében meghatároznak egy rendelkezésre állási díjat, amit külön díjtételként el lehetne számolni a beteg felé.
A velünk élő hálapénz
Bármilyen modell irányába mozdul el az egészségügy, a finanszírozás és a rendszer átalakítása mellett a gondolkodásban is változás kell ahhoz, hiszen megszoktuk, hogy adunk a doktornak pár ezer forintot, mert úgy illik, vagy mert attól jobb ellátást kapunk.
Svéd Tamás szerint a büntethetőségnek éppen az lenne az értelme, hogy azzal mindenki számára világossá válna, átkerül a hálapénz oda, ahova való: a rossz, elfogadhatatlan kategóriába.
Bár egyelőre távol vagyunk attól, hogy a paraszolvencia kikopjon a rendszerből, érezhető némi változás. Például az, hogy vita zajlik róla. A cikkünkben megszólaló orvosok kiemelték azt is, hogy a magyar egészségügyben dolgozni kezdő, frissen végzett fiatal orvosok közül egyre többeket taszít a hálapénz posztkommunista maradványtünete. Bármilyen furcsának tűnik, az orvoselvándorlás is segítheti a paraszolvencia elleni küzdelmet. Az orvosok számára kinyílt a világ, és tőlünk nyugatra
Éppen a két legnépszerűbb kivándorlási úti cél, Németország és Anglia egészségügyi modelljét szokás példaként említeni. Mindkét rendszerben az egészségügyi piacgazdaság köz- és magánfinanszírozásának szabályozott párhuzamossága figyelhető meg. Vagyis az, hogy elválasztják egymástól azokat a betegeket, akik szociális támogatásra szorulnak az ellátásban, miközben kihelyezik azokat a magánpiacra, akik nem jogosultak a társadalom szolidaritására. Utóbbi betegek piaci áron fizetik meg az orvosok munkadíját (a két rendszerről és a magyar paraszolvencia-rendszer történelmi alakulásáról Balázs Péter, a SOTE Népességtani Intézetének munkatársa írt tanulmányt, ami ide kattintva olvasható).
Nem baj, hanem tünet – idéztük a cikk elején Sári Tamást, aki úgy látja, magának az egészségügynek az a legfőbb betegsége, hogy a társadalom nem kezeli a helyén:
Nem vesszük tudomásul, hogy az egészségügy a jóléti társadalmak számára egyre nagyobb terhet jelent, mert az egyre több beteget egyre komolyabb betegségekkel és egyre drágább diagnosztikával gyógyítják. Ez pedig agyonnyomja a társadalom teljesítőképességét.
Kiemelt kép: MTI/Varga György