Sport

Majdnem öngyilkosságba kergette leggyorsabb atlétáját a doppingedző

Továbbgyűrűzik az Alberto Salazar körüli botrány, az utóbbi évek egyik legsikeresebb hosszútávfutó edzőjét a dohai atlétikai világbajnokság alatt hivatalosan is elítélték doppingvádak alapján, de úgy tűnik, ez még mindig csak a jéghegy csúcsa.

Miután Salazart eltiltották, a Nike sportszergyártó cég megszüntette az általa létrehozott oregoni közép- és hosszútávfutó csoport támogatását, ezzel be is zárta kapuit a 2001 óta működő Nike Oregon Project. A NOP-ot annak idején abból a megfontolásból alapították, hogy tudományos keretek között felkészülve sikerüljön megtörni a hosszútávfutás kelet-afrikai dominanciáját.

Ketyeg az újabb időzített bomba az atlétikában
Több topatlétára is rá fog szállni a WADA.

Kara Goucher, a 2007-es oszakai világbajnokság 10 ezer méteres versenyszámában ezüstérmet szerzett amerikai sportoló volt az első, aki elismerte: Salazar nyomást gyakorolt rá, hogy szedje pajzsmirigy-gyógyszereit (amelyeket nem írt fel neki az orvosa) csak azért, hogy ne hízzon el a terhessége alatt.

Testi és szellemi összeomlás

Ezt követte egy újabb merész nyilatkozat, amelyet a héten Mary Cain tett a New York Timesban. A még mindig csak 23 éves atléta 2012-ben csatlakozott Salazar projektjéhez, 2014-ben pedig 3000 méteren aranyérmet nyert az oregoni junior világbajnokságon.

Én voltam a leggyorsabb lány az Egyesült Államokban, amíg nem csatlakoztam a Nike-hoz

– mesélte.

Az álom onnantól kezdett el összeomlani, hogy a rendszer folyamatosan arra ösztönözte, veszítsen a súlyából.

„A Nike-csapat összes férfitagja meg volt arról győződve, hogy akkor válhatok még jobb futóvá, ha egyre vékonyabb leszek. Salazar önkényesen olyan súlyt jelölt ki, amely alapján a testtömeg-index (BMI) azt mutatta ki, hogy alultáplált vagyok.”

Cain szerint a csapatnak nem is volt megfelelő táplálkozási szakértője, Salazar a saját feladatának tartotta, hogy a versenyzőit az összes csapattárs előtt mérlegre állította, és nyilvánosan megszégyenítette, ha nem hozta az elvárt súlyt.

„Fogamzásgátló és vízhajtó tablettákat akart nekem adni, hogy lefogyjak, noha ezek nem megengedettek az atlétikában. Testileg és szellemileg is megbetegedtem, három évig nem menstruáltam, és az energiaszegény táplálkozás miatti csontritkulás következtében ötször is volt csonttörésem.”

Beragadtam egy olyan rendszerbe, amelyet férfiak terveztek férfiak számára, és amely elpusztítja a fiatal lányok testét.

Nem elég kirúgni egy edzőt

Caint öngyilkossági gondolatok foglalkoztatták, saját magában is kárt tett, de amikor a vágásokat megmutatta a csapat pszichológusának, csak annyit mondtak neki, menjen és pihenjen le.

Azért csatlakoztam a Nike-hoz, mert a legjobb női atléta akartam lenni. Ehelyett érzelmileg és fizikailag visszaéltek egy Alberto Salazar által tervezett és a Nike által jóváhagyott rendszerrel

– tette hozzá. 2015-ben kilépett a csapatból, mert rájött, ez a rendszer beteg.

Cain most a többi sportoló, különösen a fiatal nők védelme érdekében kért szót, és felszólította a Nike-t is, tegyen azért, hogy az atlétikában valós változások legyenek.

„Nem elég kirúgni egy edzőt, felszámolni egy programot, és úgy tenni, mintha a probléma megoldódott volna. Aggódom” – nyilatkozta.

A sportszergyártó cég pedig egyelőre hallgat.

Mary Cain öröme nem tartott sokáig, 20156-ben otthagyta a Nike Oregon Projectet (Fotó: Jonathan Ferrey/Getty Images/AFP)

De ki ez az Alberto Salazar?

A kubai származású, de amerikai állampolgárságú szakember sportolóként sem volt ismeretlen, hiszen 1980 és 1982 között háromszor is megnyerte a New York Marathont, utóbbi évben Bostonban sem talált legyőzőre.

Edzőként azonban egyből botránnyal nyitott, az 1983-as helsinki világbajnokságon két aranyat nyert Mary Decker irányítását vette át, aki ugyan 37 évesen kvalifikálta magát az 1996-os atlantai olimpiára, de a játékok előtt egy vizsgálat kimutatta, hogy a tesztoszteron-epitesztoszteron arány nagyobb nála, mint a megengedett maximális szint, így nem állhatott rajthoz.

Salazar ezt követően találta ki a Nike Oregon Projectet (NOP). Az első nagy sikereket a 2012-es londoni olimpia hozta meg számára, amikor a brit Mo Farah 5000 és 10 000 méteren is aranyérmes lett, a hosszabb távon pedig másik tanítványa, Galen Rupp ért be másodikként a célba.

2015 júniusában a BBC vádolta meg először doppingolással, de Salazar azzal védekezett, hogy az állítások hamis feltételezéseken és féligazságokon alapulnak.

Évekre eltiltották a világ egyik legjobb futóedzőjét
Az egyik tanítványa világbajnok lett a mostani vébén.

Idén októberben aztán az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) közölte, hogy a 61 éves tréner – Jeffrey Brown endokrinológussal szövetkezve – doppingolásra vette rá tanítványait, ezért négyéves eltiltással sújtotta.

Az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége az eltiltás hallatán visszavonta ugyan Salazar vb-akkreditációját, de ezek után kevesen hitték el, hogy tanítványai közül az etióp születésű, holland színekben szereplő Sifan Hassan női 10 ezer méteren, míg az amerikai Donavan Brazier a férfiak 800 méteres versenyében tiszta körülmények között lett világbajnok.

Kiemelt fotó: Jonathan Ferrey/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik