Ezen a héten az Eurostat által készített, az EU-s nemzetek életszínvonalát és boldogságát kutató felmérés apropóján kérdeztük a világvallások képviselőit, ezúttal a boldogságról és a boldogtalanságról.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
Mi lehet az oka annak, hogy a magyarokat az egyik legboldogtalanabb nemzetnek tartják?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Madhupati Dász (Mérő Mátyás)
Vaisnava (krisna-hívő) lelkész
Minden népnek, nemzetnek megvan a maga alaphangulata, ami pedig egyértelműen a közös karmának tudható be. Az, hogy ki milyen családba, városba, országba, stb. születik, nem a véletlen műve. A hasonló sorsú embereket a természet törvénye egymáshoz tereli. Egy nép hangulata az egyéneken múlik, az egyén pedig felelősen dönthet saját hangulatáról, és befolyásolhatja saját boldogságérzését.
A boldogság-faktort nagy divat különféle anyagi mérőszámokkal mérni – az átlagkereset, a testi egészség, az élethossz, vagy a társadalmi rétegek jövedelmi különbségei alapján. Mindezek befolyásolnak bennünket, ám elsősorban az anyagi testünkre hatnak, amellyel – a védikus tanítások szerint – nem vagyunk azonosak. Az átmeneti anyagi teremtést átmeneti érzések is jellemzik, ahogy azt a Bhagavad-gítában Krisna a következő hasonlattal jellemzi: „A boldogság és a boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Óh, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül hogy zavarnák őt.”
Mi akkor a tartós boldogság? A mondás szerint mindenhol jó, de legjobb otthon – a valódi boldogság a Krisna-tudat tanításai szerint az, ha visszanyerjük eredeti, lelki helyzetünket, azaz kapcsolatba kerülünk Istennel, és szerető szolgálatába kezdünk. A belső lelki elégedettség akkor tud létrejönni, ha a természetünknek megfelelő élethelyzetben vagyunk: tudatosak vagyunk arról, hogy nem a test, hanem örök lélek vagyunk és valódi természetünknek megfelelő tevékenységeket végzünk. Egyszerű, tiszta, lelki tartalmakkal teli életet élünk Istennel a középpontban.
A magyarokat (vagy más népet) valószínűleg azért tartják boldogtalan nemzetnek, mert a boldogság állapotát kizárólag anyagi tényezőktől teszik függővé, vagyis illúzióban vannak az élet célját illetően.
Evangélikus lelkész
Nyilvánvalóan mutat valamit ez a földi osztályozás. Kinek többet, kinek kevesebbet. Viszont az is nyilvánvaló, hogy az ember ég és föld gyermeke, a Fent és a Lent találkozik benne, és nem csak lenti osztályozások szerint kategorizálható, noha ez az, amit leginkább tapasztal, érez, testében megél.
Tehát a boldogságnak van egy földi, egy látható és van egy égi, egy láthatatlan vetülete. De valójában mi a boldogság? És a földi érvényesülés, siker boldogság-e?
Vallásos értelemben a boldogság fogalma nagyon közel áll az üdvösség fogalmához. Utóbbi pedig bizonyos értelemben gyógyulást, egészséget (latinul: salus) jelent. Ami azt sugallja, hogy a földi lét az egész-telenség, a “betegség”, más szóval a bűn, mint Istentől való elszakítottság helye. Vagyis nem az öröklétben élünk itt és most. Életünk, és ezáltal földi boldogságaink múlandóak, előbb-utóbb szembe kell néznünk azok végességével.
Egy nemzet boldogsága, vagy boldogtalansága – számokban és értékekben kifejezve nem több puszta számoknál és értékeknél. Egy ember, a Te boldogságod, boldogtalanságod, kedves olvasó, bizonyára nem számokban kifejezhető. Talán inkább ilyesfajta kérdésekre adott válaszokban: helyén van-e az életed? Belül, legbelül mit érzel? Azt csinálod-e, amit kell…? Lehet, hogy nehéz, nagyon nehéz – küzdelmes és reménytelen sokszor, talán éppen most is, de ha belül érzed néha azt, hogy ezt “kell” tenned, akkor bizonyára Neked akárki akármit mondhat – követni fogod életed vezérfonalát.
Ha pedig nem érzed ezt a vezérfonalat, akkor azon a kérdésen gondolkozz el kis időre, hogy vajon boldog lehetett-e az Emberfia…? Vagy boldogok voltak-e tanítványai? Vagy boldogok voltak-e az első évszázad vértanúi, vagy boldogok-e napjaink ismert vagy ismeretlen szentjei…?
Radnóti Zoltán
Rabbi
A boldogság – a zsidó hagyomány szerint – egy irányítható érzés, éppen ezért fontos a honlap kérdése: mitől leszünk boldogok? Illetve sok boldog ember miatt egy közösség is boldog lesz?
A boldogság nem egy aktív történés, nem lehet megérinteni, mert a boldogság lelkünk pillanatnyi állapota.
A Talmud így mondja az Atyák mondásaiban (4:1): „Ki a gazdag? Aki örül annak, amije van.” Így közelebb juthatunk ahhoz, hogy megértsük, amit a zsidóság vall a boldogságról, amit tudunk akár befolyásolni is, így akár az örömöt és a bánatot is.
„Gazdag, aki annak örül, amije van…” Tudatosítanunk kell magunkban, hogy ami bennünket körülvesz, az jó… és akkor rádöbbenünk, hogy már nem is vagyunk irigyek, nagyravágyóak és elégedetlenek.
Ez a „zsidó válasz” a kérdésre, a boldogságkeresésre! Láthatjuk, hogy mestereink megtanították, hogyan tudjunk ezzel együtt élni, megtanítottak kezelni, sőt uralni is a boldogtalanságot.
A zsidóság vallja: a lélek tiszta és jó.
Isten nem akarja, hogy az ember minden nap dühöngjön és frusztrációival szenvedjen, hanem azt akarja, hogy azzal az érzéssel éljen, hogy neki és a lelkének mennyi boldog pillanata van.
A reggeli imában ezt mondjuk:
– Köszönöm Istenem, hogy visszaadtad az életem, hogy tudom használni kezem és lábam, tudok gondolkodni, és hogy megadtad mindazt, amire nekem szükségem van.
Tudatosítjuk magunkban, hogy a kívánságok és fizikai szükségletek közvetlen kielégítésével és beszerzésével nem tehetjük boldoggá önmagunkat!
A zsidó boldogságkép szerint az ember célja nem más, mint önmaga és a társadalom felemelése, egy boldog és tartalmas élet biztosítása a lehető legtöbb ember számára. Az ember eljuthat erre a szintre. Ekkor észreveszi, hogy milyen csodálatos, amikor legyőzi ezeket a benne feszülő ösztönöket, amikor a magasabb és magasztosabb célok töltik ki a mindennapjait. Érzi, hogy az egyén boldogulása csak egy eszköz a nagy isteni tervhez, a teremtéshez: a boldog emberiség létrehozása, amelyik mindig hálás azért, ami éppen neki van, így annullálva a nagyravágyás gonosz és csábító erejét. És így az ember és a társadalom tényleg boldog lesz.
Dr. Shubail Mohamed Eisa
Muszlim hitoktató
Az emberek többsége számára általában pénzt, hatalmat, karriert, elismertséget, egészséget jelent, illetve azt, hogy szeretve érezzék magukat, de minden esetben egy olyan dolgot neveznek boldogságnak, ami hiányzik az életükből. Ez a hiány felnagyítja a jelentőségét, mindent ettől tesznek függővé, illetve ennek a hiánya bármire kifogásul szolgálhat.
A boldogság az evilágon és a túlvilágon abban rejlik, hogy Istenben hiszünk és jótetteket cselekszünk: „Aki jótettet cselekszik, lett légyen ő férfi, avagy nő, és [amellett] hívő, annak bízvást jó életet adunk! És a fizetségüket a legjobb tetteik szerint fogjuk viszonozni.”(Korán 16: 97). Valamint abban, hogy jók legyünk Isten teremtményeihez, jóindulattal viszonyuljunk hozzájuk és könyörületesek legyünk velük. A muszlim ember a teremtmények felé tanúsított könyörületessége az alávetettségből, a lemondásból és a jutalmazásba vetett reményéből fakad. „Nincs semmi jó a legtöbb titkos beszédükben, kivéve annak [a beszédében], aki adakozásra, a helyénvalóra, vagy az emberek közötti békítésre szólít fel. Aki ezt megteszi Allah tetszését keresve, annak hatalmas jutalmat adunk.” (Korán 4:114). A boldogság egy hasznos munkakör betöltése, vagy egy jótékony cselekedetben való elmerülés. A boldogság belenyugvás Isten akaratába és az, hogy minden megteszünk azért, hogy jól menjenek az ügyeink, de mégsem így történne, akkor újból megpróbáljuk. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Törődj azzal, ami hasznos neked, kérd Allah segítségét és ne légy tétlen. Ha azonban valami ér téged, ne mondd: Ha azt tettem volna, az lett volna, hiszen (ez a) „ha” a sátán munkálkodását nyitja meg.” (Muszlim). Mohamed Próféta egy másik tanításában három dologban foglalta össze az evilág birtoklását: „Aki reggelre úgy kel, hogy biztonságban van a szerettei között, egészséges a teste és megvan a napi étele, akkor az olyan, mintha az egész világot birtokolta volna.”
Végh József
Buddhista tanító
Buddhista szempontból, nem tudunk mit kezdeni egy ilyen kijelentéssel, mert csak konkrét emberek konkrét példáit vizsgálhatjuk. Így a magyarok kapcsán is csak azokról tudok bármit is állítani, akiket ismerek.
Minden jelenség állandó változásban van. Így az is nagyon relatív, hogy ki mennyire érzi magát boldogtalannak. Ha valaki, aki magyarnak vallja magát, és azt mondja, hogy ő most a legboldogtalanabb, akkor arra kell gondolnom, hogy nem tudja, mire van valójában szüksége. Ezért nem érzi át, hogy akármilyen kellemetlen is a helyzete, életét emberként élheti meg minden lény közül a legteljesebb formában.
Azt, hogy boldogok, vagy boldogtalanok vagyunk, nem csak a kellemetlen érzések döntik el. Valójában inkább arra kell figyelnünk, hogy mire van szükségünk önmagunk fenntartásához, céljaink megvalósításához. Ahhoz, hogy ezt pontosan tudjuk, azt is meg kell nézni: mire nincs. Ezt csak akkor tudjuk eldönteni, ha kipróbáljuk a lehetőségeinket.
Ezzel a hozzáállással bárhogyan is sikerül, mind a kudarcból, mind a sikerből le tudjuk vonni a tanulságot, el tudjuk fogadni tapasztalatként. Miközben arra törekszünk, hogy megvalósítsuk a szándékainkat, azt is tudnunk kell, hogy ez biztosan ütközni fog másokéval. Ha ezt a tényt el tudjuk fogadni, ezeket az ütközéseket arra használhatjuk fel, hogy megismerjük önmagunkat és a többieket. Ezzel összhangba tudunk kerülni belső világunkkal és együtt tudunk működni másokkal is.
Ha ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, anélkül, hogy figyelembe vennénk mások véleményét, akkor csak szenvedéseink fokozódnak. Közmondásaink szerint régen még a másik hibájából is képesek voltunk tanulni. Így nem csak egymással, környezetünkkel is összhangban éltünk. Azt mondták, Magyarországon a folyók két rész halból, és egy rész vízből álltak. Akkor is volt, akinek ez sem volt elég.
