Anna először egy-másfél éves korában gondolkodtatta el komolyabban a családot, amikor pár alkalommal látszólag a teljesen üres falnak mosolygott és integetett. Beszélni még nem tudott, így szülei érdeklődésére csak mutogatott a semmibe: ott, ott. Most három éves, már folyékonyan beszél, így már tényleg a frászt hozta környezetére. Mert újra “elkezdte”. Egy bácsit említ, aki néha a szobájában, néha a fürdőben tűnik fel, de olyan is van, hogy a lépcsőfordulóból néz le az alsó szinten tévéző családra.
A kislány köszön neki, van, hogy jó éjszakát kíván és rácsukja a gardrób ajtaját, mert a bácsi megy már aludni. Elmondása szerint fehér ruhát visel, és nem csinál semmi különöset, csak csöndesen álldogál. És néz. Van, hogy Anna nem mer bemenni a szobájába, mert ott a bácsi, de az esetek többségében úgy köszönti, mintha jelenléte teljesen természetes lenne. A felnőttek reakciója persze, hogy a gyerek szellemet lát. Akár így van, akár nem, kezdjük az elején. A fent leírt jelenséget Bodnár Csilla gyermekpszichológus nem tartja általánosnak, praxisában elvétve találkozott ilyen esettel.
Az érzelmek kialakulásának folyamatában először jóra és rosszra, vagyis a saját nézőpontjából kellemes és kellemetlen hatásokra osztja a világot. Vágykövető magatartást mutat, az örömelv vezeti, amelynek lényege az örömszerzés, és minden kellemetlen hatás elkerülése. Mit jelent ez? Az anya “jó”, mert enni ad és biztonságot nyújt, teli hassal anya karjaiban, vagyis a vágyak teljesülésekor minden szép és jó. Ilyenkor a gyerek maga is “jó”. Ellenkező esetben a környezet és ő maga is “rossz” – írja le a helyzetet a szakember.
Később elkezd kialakulni az érzelmek differenciálódása: ha valamit nem kap meg, már nem azt gondolja, hogy anya rossz, mert nem engedi, hogy például virágföldet egyen, hanem, bár pillanatnyilag haragszik anyára, de anya attól még “jó”. Elkezdi megélni az érzéseit, a haragot, örömöt, és ezeket saját fejletlen, gyerekes módján dolgozza fel.
Kép forrása: Thinkstock
A bácsi aludni megy
Az egyik ilyen a kivetítés. A gyermek haragszik az anyjára, mert közé és vágyai közé állt, maradva az előbbinél például nem hagyta, hogy földet egyen. Ám eközben “fél haragudni”, mert semmitől nem tart jobban, mint a szeretet elvesztésétől. Mi erre a gyermeki logika megoldása? Érzelmeit egy tárgyra, egy képzeletbeli társra, barátra vetíti ki. Nem én haragszom anyára, hanem Enikő baba, vagy a kenguru, vagy akár a fehér ruhás bácsi. Ezzel máris megszabadult a nyomasztó tehertől.
A picik “eszköztárának” másik, gyakran használt eleme az úgynevezett áttolás. Nem anya nem engedi, hogy ugráljak a pocsolyában, hanem a bácsi, a kenguru, a “képzelt barát”. Így anya megmarad jónak, miáltal én magam is jó vagyok annak ellenére, hogy rosszalkodtam – magyarázza Bodnár Csilla. A gyerekek fantáziája annyira élénk, és annyira valósnak élik meg a fantáziavilágot, ahogy felnőtt fejjel már képtelenség. A képzelt barátok feltűnéséhez nem kell ok-okozati összefüggés, megjelenésükhöz nem kell közvetlen kiváltó ok. Gyakran elég, ha a gyerek csak rosszaságot forral. Vagy ha Anna már álmos, de még messze a lefekvés, a bácsi a gardróbban elköszön, mert megy aludni.
Még többet szeretne tudni a témáról? Olvassa el a folytatást a Babaszoba oldalán!