Britannia ma ismert partvidéke a legutóbbi jégkorszak végén, mintegy tízezer éve kezdett kialakulni. Ahogy a klíma barátságosabbá vált, a tundrát dúsabb vegetáció váltotta fel.
Az Ír-tenger, ahogy az Északi-tenger, vagy a La Manche-csatorna helyén még szárazföld volt, noha bizonyos területek a felmelegedést kísérő tengerszint-emelkedés miatt fokozatosan a víz alá kerültek.
Britannia a középső kőkorszakban, Kr.e. 6100 táján “intett végleg búcsút” a kontinensnek. A feltéttelezések szerint Európától a földtörténet egyik leghatalmasabb szökőára vágta el, amelyet a “norvégiai” földcsuszamlás váltott ki. Az úgynevezett norvég teknővölgyben lévő beltenger ekkor törte át partjait, s a 10 méteres hullámok olyan erővel zúdultak Britannia északkeleti részére, hogy 40 kilométerre behatoltak a szárazföld belsejébe. Az alacsonyabban lévő részeken alakult ki a mai Északi-tenger, a délen lévő lápos vidék helyén képződött a La Manche-csatorna.
A sziget lakossága ötezer fős lehetett, a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népesség a vándorló mamut- és rénszarvascsordák nyomán érkezett Britanniába.
“A szökőár vízválasztó volt a brit történelemben, a vadászó-gyűjtögető népességnek új életmódra kellett berendezkednie, el kellett sajátítania a csónaképítés és a hajózás mesterségét” – hangsúlyozta Neil Oliver régész.
