Miután a Képes Krónikával odáig jutottunk, hogy Árpád és magyarjai fehér lovon „megváltották” Pannóniát, Attila király örökségét az itt berendezkedő Szvatopluk fejedelemtől, egy kicsit visszamentünk térben és időben Anonymus segítségével.
Mesélünk
A magyarok Szittyaországban megsokasodva elhatározták, új területet szereznek maguknak, mégpedig Attila földjét, akinek Álmos leszármazottja volt. Összegyűlt a hét vezér, Álmost urukká és parancsolójukká választották, esküjüket vérrel pecsételték meg.
Innen folytatjuk történetünket félretéve a történettudományt, továbbra is a magyar krónikás hagyomány alapján írunk őstörténetünkről úgy, ahogy azt elődeink ránk hagyták, ahogy ők hitték és tudták. Válogatásunk önkényes, a teljesség igényére sem törekszik, csupán mesélünk.
A legjobb vadászok
A névtelen jegyző szerint az Úr megtestesülésének 184. esztendeje volt, amikor a hét fejedelmi személy, „akit hétmagyarnak hívtak” kijött Szkítia földjéről és nyugat felé indult. Köztük volt Álmos, és fia Árpád is, a tengernyi sokaságú nép napokig puszta tájon haladt.
Az Etel folyót „pogány módra”, tömlőkön úsztatták át, városba, emberi hajlékhoz vezető utat sehol nem találtak. Enni sem ettek mást, mint amit a természet adott, mindvégig hússal és hallal laktak jól:
Ifjaik majdnem mindennap vadászaton voltak; ezért aztán attól az időtől fogva mindmostanáig a magyarok jobb vadászok is, mint a többi nemzetek.
„Szittyák, bajtársaim!”
Így értek egészen Kijevig, ahol elhatározták, a Dnyeperen átkelve meghódítják az „oroszok országát”. Erről értesülve a helyi vezetők megrémültek, hiszen tudták, Álmos a nagy Attila király nemzetségéből származik, akinek ők annak idején adót fizettek. Végül tanácsot tartva mégis úgy döntöttek, inkább hadra kelnek és meghalnak a csatatéren, mint idegen uralom alá kerüljenek.
-
A hét vezér a Képes Krónikában, középen Álmos. Forrás: Wikipedia A Kijevi vezér összegyűjtötte minden harcosát, a segítségül hívott kun lovasokkal hatalmas sereggel vágott Álmos elébe. A magyarok segítségére – ahogy a krónikás írja – csak a Szentlélek volt, ám Álmos fegyver töltött, csatarendbe állította seregét, majd hirtelen katonái elé rúgtatva megállt velük szemben és lelkesítő beszédbe kezdett. Szó szerint idézzük Anonymust:
Szittyák, bajtársaim, nagyvitéz férfiak! Emlékezzetek utatok kezdetére, amikor azt mondtátok, hogy fegyverrel, haddal olyan földet kerestek, amelyen lakhattok. Tehát ne zavarodjatok meg az oroszok és kunok sokaságától, akik a mi kutyáinkhoz hasonlítanak. Hiszen a kutyák, amint uruk szavát hallják, nemde rögtön félelembe esnek? Mivel a derekasságot nem a nép nagy száma, hanem a lélek bátorsága szabja meg. Vagy nem tudjátok, hogy egy oroszlán sok szarvast megszalaszt, mint ahogy egy bölcs mondja. De félre ezekkel! Csak azt mondom nektek: Ugyan ki tudott ellene állni Szcítia katonáinak? Nemde Dáriust, a perzsák királyát, a szcítiaiak megkergették, úgy, hogy rémületében nagy szégyenszemre Perzsiába szaladt és elveszített nyolcvanezer embert? Vagy Círust, ugyancsak a perzsáknak királyát, nemde szintén a szcítiaiak ölték meg háromszázharmincezredmagával? Vagy magát Nagy Sándort is, Fülöp királynak és Olimpiadis királynénak a fiát, aki harcban sok országot leigázott, ugye szintén rútul megszalasztották a szcítiaiak? Ezért hát derekasan és vitézül küzdjünk azok ellen, akik a mi kutyáinkhoz hasonlatosak, s úgy féljünk az ő sokaságuktól, mint a legyek felhőjétől.
Aprították őket, mint a tököt
A magyarokban hatalmas lelkesedés gyúlt e szavakra, megfújták a harci kürtöket, a két sereg hevesen összecsapott egymással. Rengeteg kun és orosz esett el, vezéreik egy idő után a futásban kerestek menedéket, meg sem álltak Kijevig, bezárkóztak a városba. Álmos és harcosai egészen a falakig üldözték őket, közben „úgy aprították a kunok tar fejét, mint a nyers tököt”.
A szkítiaiak vakmerőségét látva az oroszok vezetői némán megbújtak, Álmos vezér és vitézei pedig a győzelem után elfoglalták földjeiket és javaikat, a második héten pedig Kiev városát fogták ostrom alá.
Erre már az ellenség követeket küldött Álmoshoz, aki övéivel tanácsot tartván meg is adta nekik a békét: cserébe a kun és orosz előkelők fiait kérte túszul és évi tízezer márkás adó megfizetését szabta. Innen folytatjuk majd történetünket.
