Az elmúlt években házak egész tömege tűnt el a Nagykörutat körülvevő, illetve a szűkebb belváros részét képező utcákból, hogy átadják a helyüket a soklakásos, környezetükkel legtöbbször semmiféle kapcsolatot ápolni nem vágyó társasházaknak, így a Corvin-Szigony-projekt részeként létrejött Corvin sétánynak.
Az épületek egy része korábban védettséget élvezett, vagy épp megérdemelte volna azt, az ingatlanépítési láz azonban őket is elsöpörte: fémhálóval leszúrt sarokház kerül a Nagymező utcába, védettségét elvesztett ház tűnt el az Andrássy út, illetve a Kálvin tér mellől, egy évvel ezelőtt pedig az egykor Róth Miksa első műhelyét rejtő ház is a múlté lett.
A pesti utcák képéért aggódók, illetve a modern társasházakat ellenzők szívük szerint nyilván mindenvalóan egyes házat megmentenének, erre azonban nem csak pusztán gazdasági okokból – egy évtizedek óta elhagyatott, alacsony lakóépület óriási összegekből való megmentése kevesebb új lakást, vagy irodaterületet eredményez, mint a bontás után helyére kerülő új ingatlan –, de a város fejlődésének biztosítása miatt sincs mindig mód.
Tökéletes példa erre a Mátyás tér 18. számú, a Nagy Fuvaros utca sarkán álló, 1870 körül született háza, mely a környéken élők elmondása szerint a kilencvenes évek óta állt üresen, hiszen tulajdonosai nem tudták értékesíteni az ingatlanpiacon.
Az egyszintes saroképület a felújítások hiánya, és a legszükségesebb javítások jól látható nyoma miatt már hosszú ideje kilóg a az utóbbi években jókora fejlődésen átment környezetéből, így évek óta várható volt már a bontása, vagy épp a Baross utca 40. végül tervasztalon maradt átépítéséhez hasonló hasznosítása.
A néhány éve gazdát cserélt épület új tulajdonosai az előbbi mellett döntöttek: a héten meg is indultak a 2016-ban már engedélyezett bontási munkálatok, hogy a jól láthatóan romos épület helyén a következő hónapokban egy ötemeletes társasház születhessen meg.
A környezetéből magasságával eddig erősen kilógó ház ugyan Józsefváros kevés, máig túlélő földszintes épületének egyike, a fölötte tornyosuló, két-három emeletnyi magasságba nyúló csupasz tűzfalak, illetve a teret alkotó, nála egy-két évtizeddel fiatalabb épületállomány közt, részben kopottsága miatt is kimondottan furcsán festett:
A munkálatokat csütörtök délután fura incidens zavarta meg: a statikailag nyilvánvalóan nem körültekintően felmért épületbe behatoló markoló nemes egyszerűséggel beszakadt a pincébe, a gép kiemelése pedig péntek délig sem kezdődött meg.
Az építési területet a tértől elválasztó kerítés szerint a bontási munkálatok májusban érnek véget, így a nyár elején el is indul a tizenhét lakásos társasház építése.
A projekt kedvéért 2016 nyarán létrehozott Tér 18 Lakásépítő Kft. beruházásában átalakuló telken létrejövő ház terveit a Pro-Architekt stúdió ügyvezetője, Póczik Róbert (1968-) szállítja.
A cég egyáltalán nem újonc a magyar piacon, hiszen az elmúlt húsz évben számos érdekes épülettel gazdagították az országot: a cég színeiben tervező Ybl- és Kossuth-díjas Kerényi József (1929-2016) építette például újra a Várlejtőn állt Ybl-villát (1999-2001), de az ő munkája a Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának új épülete (2006) is. A Pro-Architect mindemellett számos – főleg angyalföldi, újpesti, illetve Dunakeszin álló – társasházzal, valamint családi házak egész sorával gazdagította a fővárost és a környező településeket.
Az persze egészen más kérdés, hogy a tér túloldalán lévő, hasonlóan semleges színű, de jóval kevésbé feldarabolt homlokzatú Metrodom-házzal ellentétben mennyire befolyásolja majd a tér képét, de a már közzétett látványterveket látva ezzel sem lesz különösebb gond.
A most elpusztított épület egy évszázadon át volt a környék fontos és szerves része: a Buchmesser Lőrinc számára épült ház, illetve annak egy része a második világháborúig több mint féltucat alkalommal cserélt gazdát, falai között pedig a környéken élők közül jó eséllyel mindenki legalább egyszer megfordult.
Az 1880-ban már Koch Antal kocsmájának, illetve lakásának is helyet adó házba 1898-ban költözött be a vendéglőt üzemeltető Gaunersdofer József, aki négy évvel később az egész épületet is megvásárolta. Tulajdonjogát és a vendéglőt egy évtizedig tartotta meg, majd mindkettőt átadta Pázsy Károlynak. A férfi néhány év után továbbállt, az üzlet pedig – valószínűleg új tulajdonosa miatt – felvette a Herzog-vendéglő nevet. Ekkora már talán a kocsma is beolvadt a környékbelieket olcsó ételekkel ellátó műintézménybe, a hiszen a harmincas évek derekán, a ház Karsai Róza kocsmáros tulajdonába kerülésekor mindkét egység egyszerre került az ingatlanpiacra – a Thonet-székek, asztalok, a szikvízgép, illetve a berendezési tárgyak hirdetései heteken át bukkantak fel a kor lapjaiban.
Az ezt megelőző évtizedben a pincét a „szolid kiszolgálást” nyújtó, a józsefvárosiakat kényelmes ágyneműhöz segítő Tollpince foglalta el, de a háború előtt nekik is menniük kellett, hogy átadják a helyet Vándor Dezső cipőgyárának (1938-), illetve Böröczfy Ferenc vas-, acél- és fémáruüzletének (1943-).
Az ekkorra már rég óriásokkal körülvett apróság valószínűleg kevés sérüléssel élte túl Budapest ostromát, hiszen a következő évben az olcsó bútorokat készítő Miskur asztalosműhely (1946-) költözött a házba. 1947-ben követte őt Cigl (Czigl) Géza hangszerkészítő műhelye, két évvel később pedig egy cukrászda nyitotta meg kapuit a háborús romok közt rövid boldogságot keresők előtt.
A legalább egy apró lakást továbbra is rejtő ingatlanon az ötvenes évek hajnalán – az államosítások után – egy kalapüzletnek is jutott hely, ami egészen a rendszerváltás előtti évekig tartotta magát a háború előtti fényét visszanyerni azóta sem képes, de jó úton haladó környéken.
A házban 1958-ban az üzlethelyiségek mellett egy szoba-konyhás lakás, 1973-ban pedig egy kétszobás, összkomfortos otthon, valamint 112 négyzetméternyi pince volt – írták az egymást követő tulajdonosok a Magyar Nemzet szerkesztőségében feladott hirdetéseikben (1958. március 29., ill. 1973. június 3.), de a rendszerváltás után már ezeket sem használta senki. Az ablakok egy részét azóta befalazták, másokat bedeszkáztak, a környékbeliek pedig nyilván jól tudták: hamarosan pont kerül a másfél évszázadot túlélt ház története végére, és egyszer jókora társasház bújik ki a helyén a földből.
Reméljük, az utód előtt nem ilyen mozgalmas évtizedek állnak majd, és beilleszkedik a lassan magára találó környék XXI. századi képébe.