Rendhagyó módon szaunabéli forrásokra alapozta keddi parlamenti felszólalását. Hogy volt?
Egészségesen élek, másrészt sok képviselőtársammal ellentétben hús-vér emberekkel is szoktam beszélgetni és adok véleményükre. Zoli barátommal ültünk a szaunában, mondtam neki, hogy az információszabadságról szóló törvény vitájában beszélek hamarosan, mire ő: Tamáskám, mentek ti a francba ezzel a hülyeséggel. Arról beszéljetek, hogyan van az, hogy a magyar ember a magyarországi Audi-gyárban tizedannyiért dolgozik, mint a német munkás a németországi Audinál pont ugyanabban a munkakörben, miközben az itt készült autót ugyanannyiért adják el, mint a német cuccot. Arról dumáljatok, mondta Zoli, miért van ez az életszínvonalbeli szakadék a két ország között.
Jogos fölvetés, de egy törvényhozásnak mégis csak rendje van. Most az információszabadságról szóló törvény vitája zajlott, ön meg bő húsz percen át másról beszélt.
Nem beszéltem másról, mert a kettős mérce és az újonnan csatlakozott kelet-közép-európai államok gyarmatosítása ellen emeltem szót az EU diktátum hatására Ház elé került javaslat tárgyában. Eleve azért kellett napirendre tűzni az információszabadság kérdését, mert az Európai Unió senki által nem választott, így legitimáció nélkül működő bizottsága diktátumot intézett Magyarország ellen.
Fotó: MTI / Soós Lajos
Van neki legitimációja: ön, én meg az összes uniós állampolgár választott EP-képviselőket, és ők ezt a tőlünk kapott legitimációt adták tovább egyebek mellett az általuk felállított Európai Bizottságnak. Épp úgy, ahogy idehaza önök, képviselők választottak köztársasági elnököt, ÁSZ-elnököt, hadd ne soroljam.
Demokratikus deficitben szenved az EU, ezt még a támogatók is elismerik: a bizottság egyszerre végrehajtó, törvényhozó és igazságszolgáltatási jogkörrel is rendelkezik, ami nonszensz. A bizottság három kötelességszegési eljárása önkényes, egyébként is a nagy tagállamok ellen százszámra folynak ilyen eljárások. Másrészt a pofátlanság és kettős mérce tipikus jele, hogy a Magyarországot leckéztető osztrák Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakcióvezetőjének országa ellen például azért folyik kötelességszegési eljárás, mert ott nincs semmiféle adatvédelmi hatóság. Mivel a törvénymódosítás az EU diktátuma és nem az együttműködés szellemében, az ellenzék meghallgatása alapján történt, úgy döntöttünk, nem támogatjuk, és részletekbe nem vagyunk hajlandóak belemenni.
Magyarország az EU tagja, a csatlakozással vállaltuk a jogharmonizációt.
A csatlakozást megelőző népszavazás tisztességtelen volt, mert az ellenzők nem kaptak egyenlő esélyeket sem pénzben, sem médiában, másrészt a csatlakozás hátrányairól és a kimaradás előnyeiről nem esett szó. A csatlakozási feltételek is tisztességtelenek voltak: le kellett mondani a piacaink védelméről, a nemzeti ipar és mezőgazdaság támogatásáról, és a magyar gazdák a nyugati gazdáknak adott mezőgazdasági támogatás negyedét kapták. Ez felháborító gyarmatosítás. Ilyen feltételek mellett sem én, sem mások sokan nem akarnak az EU tagja lenni, mert ez a kelet-közép-európai országok gyarmatosítása csúcsra járatva, semmi más. Mit adott nekünk az EU?
Brianék úgy kérdeznék: mit adtak nekünk a rómaiak? Hát tőkét, új technológiákat, új munkakultúrát, új munkahelyeket, kapcsolódást a világkereskedelemhez.
Jöttek ezek a csatlakozás nélkül is. Egyébként meg a magyar cukoripar tönkretételét eredményező jelentés vitájában a kormánypárti képviselők kérdésünkre válaszolva egyetlen EU-tagsággal kapcsolatos előnyt sem tudtak felsorolni, mert nincs is ilyen.
Én az imént soroltam párat. De visszatérve: ön a kilépés igényét is belekeverte az információszabadság vitájába.
Nem megy az olyan gyorsan: a lisszaboni szerződés szerint két évbe telik a kilépés.
Mi történne csupán a bejelentés másnapján? Mennyibe kerülne egy euró? Hatszáz forintba? Hány nap volna az államcsődig? Nyersanyag hiányában hány nap alatt állna le a gyárak zöme? Hány munkahely szűnne meg egy hónapon belül? Egymillió? Önök mit kezdenének azokkal, akik most az Audi-gyárban dolgoznak tizedpénzért, de ha pakol a gyár, munka nélkül maradnak?
Ezek a szokásos klisék.
Fontos kérdéseknek tűnnek.
Fogalmam sincs, mennyi lenne az euró. A befektető itt maradna akkor is, ha normális, önrendelkezési jogát gyakorló országként viselkednénk, egyenrangú partnerként, nem alávetett rabszolgaként. Miért döntené be a saját befektetéseit a nyugat? Miért lenne érdeke az államcsőd? Hát úgy föllázadnának a magyar emberek, hogy fölgyújtanák a multigyárakat és bevásárlóközpontokat egytől egyig. Ezt akarják? Dehogy akarják! Amúgy pedig kelet felé kell nyitni, Törökországtól a türk népekig: Kazahsztánig, Türkmenisztánig, Kirgizisztánig.
Nyírségi almát kőolajért?
A mezőgazdaságunk komoly felvevői lennének ők, és mivel komoly ásványianyag-készlettel rendelkeznek, kvázi barterben is lehetne velük üzletelni.
A magyar ipar föltámasztásáról is beszélt odabent – az audik alternatívájaként. Újra vas és acél országa?
A rendkívüli magyar agyat kell felhasználni. Volt itt könnyűmechanikai művek, volt MOM, gyártottunk orvosi műszereket.
Indítsuk újra őket?
Persze.
Aligha lennének versenyképesek a multikkal.
Dehogynem! Mondok mást is. Léteznek egészen kiváló horgászcikkgyártó cégeink, például a Craluss úszók világhírűek.
Annyira talán még a Craluss úszók sem jók, hogy egész Magyarországot a felszínen tartsák.
Sok ilyen tehetséges és sikeres kis- és középméretű cégünk van, csak elszívják a levegőt előlük az agyontámogatott multik.
A világgazdaságot ma a hatalmas fejlesztési potenciállal bíró multik mozgatják, egy-egy autógyárban, informatikai óriásnál csúcsmérnökök ezrei dolgoznak a fejlesztéseken a legmodernebb eszközökkel. Hogy jön hozzájuk a sneciző horgászcikkes a garázsműhelyből?
Mi nem szeretjük a multivilágot.
Ez a világ a kétezres években.
Nem ez. Történelmünk során számos szabadságharcot vívtunk, a mostani is egy a sorban. Megjegyzem, Kazahsztánban elindult egy metró.
Ez fontos infó, de hirtelenjében nem tudom, hová tenni.
Úgy jön ide, hogy az előbb beszéltünk Kazahsztánról, mint számunkra fontos államról. Na, most ebben az országban megépült egy metró, nekünk ugyanerre tíz év is kevésnek bizonyult. A kazah nép komoly érzelmi szálakkal kötődik hozzánk, ennek köszönhetően komoly kereskedelmi, gazdasági, kulturális együttműködést lehetne velük kiépíteni. És: ettől még Németország sem fordul majd el tőlünk, nem fog kevesebb jó minőségű mezőgazdasági terméket vásárolni innen, és Hévíz sem lesz büdös a müncheni turistának attól, hogy nyitunk kelet felé.
Mondanom kell még valamit.
Tessék.
Jó a szerkója.
Kösz!
Mit tudni róla?
Ez egy hagyományőrző magyar viselet. Azt üzenem vele a tévé képernyőjén keresztül is, hogy nem egy gyarmatosítható nép vagyunk, hanem öntudatos nemzet. Egyébként a Parlament, ahol most ülünk, ez is hamarabb volt ilyen gyönyörűen, tradicionálisan megépítve, mint a zakós-öltönyös nyugati élet.
Fotó: MTI / Soós Lajos
A Parlament a millenniumra készült, 1896-ra, akkor már létezett öltöny, sőt frakk meg szmoking is, még idehaza is. A Ház stílusa eklektikus, barokk alapra bécsi neogótika – nem kifejezetten magyar találmány. De maradjunk inkább önnél: az inge ősmagyar, de lent fekete farmernadrág van, a lábán sem marhabőrsarut látni, hanem egy cipőmulti, tán a Humanic termékét.
A mai kor követelményeinek megfelelően öltözködöm.
Deréktól lefelé. Fölfelé pedig hagyományőrző. Eklektikus, mint a Parlament.
Vegye hozzá, hogy az oldalamon tarsoly lóg, mellette turulus mobiltelefontartó, csuklómon rovásírásos karperec, hit, remény, szeretet, ez van ráírva. Egyik ruhadarabomat sem tartom Istentől elrugaszkodott véteknek. Japán meg az összes sikeres nép Szingapúrtól Malajzián át Kazahsztánig jól elegyíti a hagyományt a modernitással.
Hány ilyen szettje áll otthon a gardróbban?
Jó pár. A legszebb közülük a bocskai, azt ünnepnapokon hordom. Illik a Parlamenthez, sokkal inkább, mint a farmer.
Mennyibe került ez az… ing? Pulcsi? Hogy is nevezhetem?
Paraszting. Ilyenben jártak az őseink, fonással, helyben készült. Mi is ilyen világot szeretnénk: önfenntartó társadalmat, ahol az élelmiszer és minden más is helyben készül.
Nem lenne túl nagy GDP-nk.
Nem. De nem is az lenne a cél.
Szóval mennyiért vásárolta ezt a parasztinget?
Nem emlékszem, talán ötezer forintért, régen vettem, legalább öt éve.
Tényleg? Pedig tiszta újnak néz ki. Csak nem azzal a multis Perwollal mosva?
Nem tudom, mivel mostuk.
A motívumok mit jelentenek rajta?
Klasszikus magyar népművészeti mintából merített motívumkincs. Gyakorlatilag honfoglalás-korabeli.